Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#útlezárás

Szekeres Szabolcs Itthon

Totális blokádra készülnek március 1-jén

Teljes útzár lesz március elsején, nemcsak forgalomlassítás – mondta Büki Zoltán a „Blokád az útdíjak ellen és a demokratikus Magyarországért” elnevezésű Facebook-csoport alapítója, akit túl későn hívott fel a Miniszterelnökség államtitkára, hogy egyeztessenek. Van, aki szerint a márciusi időpont kijelölése csak időhúzásra kell.

hvg.hu Itthon

"Hadd hallja csak a gépház zaját a kormány" - blokáddal tiltakoztak az útdíj ellen

Hétfő délelőtt fél pályán lezárták a szekszárdi Duna-híd két oldalát figyelemfelkeltésül az új útdíjrendszer felesleges, haszontalan és káros következményeire. A tiltakozást az MSZP két megyei szervezete hozta össze. Egy másik csoport márciustól a taxisblokádhoz hasonló jelentőségű megmozdulást ígér, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.

MTI Itthon

Forgalomlassítással tiltakoztak az útdíj ellen

Civilek és MSZP-sek zárták le félpályán az M86-os utat Szombathelynél. A félórás tüntetésen 54 autóval lassították a forgalmat, mert nem értenek egyet azzal, hogy egy be nem fejezett autóút mindössze 15 kilométer hosszú szakaszára útdíjat kell fizetni.

hvg.hu Nagyítás

Táncolni lehet az Andrássy úton - Nagyítás-fotógaléria

Országszerte 43 helyszínen kezdődtek meg a hétfőre hirdetett félpályás, forgalomlassító demonstrációk. A legnagyobb torlódást az M3-as bevezető szakaszán jelezték, de lezárták a Budai alsó rakpart egy szakaszát és vidéken is többfelé okoztak gondot a felsorakozott járművek. Úgy tűnik, az autósok felkészültek a várható eseményekre és vagy kevesebben ültek autóba, vagy kerülő útvonalakat használtak, mert a reggeli forgalombénulás elmaradt. Mindeközben a parlament előtt a költségvetés elfogadása ellen tüntetők zárták el a mélygarázs felé vezető utat, a készenlétisek arrébb cipelték a tüntetőket. Galériánkat frissítjük!

MTI Gazdaság

Óriási szakszervezeti tiltakozás körvonalazódik hétfőre

Országszerte több úton korlátozzák a forgalmat jövő hétfőn a tiltakozó szakszervezetek. Az akcióhoz csatlakozott az MSZOSZ, két vasutas-, egy tűzoltó- és egy mentőszakszervezet is. Gaskó István szavai szerint a szakszervezetek nem szívesen mennek az utcára, de a módosított sztrájktörvény miatt kénytelenek.

MTI Közlekedés

Baleset miatt lezárták az M1-est

Három teherautó ütközött össze szerda hajnalban az M1-es autópálya 134-es kilométerénél, Budapest felé – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.

MTI Közlekedés

Áradás: Lezártak két utat Vas megyében

A Répce patak magas vízállása miatt vízátfolyások alakultak ki a Vas megyei Vasegerszeg és Nagygeresd közötti mellékúton, ezért a közútkezelő az út 1,4 kilométeres szakaszát kedd délután teljes szélességében lezárta.

hvg.hu Közlekedés

Beszakadt az M1-es (térképpel)

Egy sávon halad a forgalom Hegyeshalom irányába a 113. kilométer környékén, és ez így is marad csütörtökig. A több kilométeres dugó miatt türelmet kér a rendőrség, a Magyar Közút pedig kerülőutat javasol.

MTI Közlekedés

Maglódnál lehet nagy dugó a délutáni csúcsban

A csúszós burkolat, az ónos eső súlyától megdőlt fák, leszakadt ágak és veszélyes villanyvezetékek miatt a főváros környékén számos út, így az M0-s egy szakasza továbbra sem járható, a délutáni csúcsban főként Maglód környékén várhatóak hatalmas torlódások – közölte a rendőrség.

hvg.hu Autó

Megszűnt az útlezárás a 44-es főúton

Befejeződött a személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínelése a 44-es számú főúton Cserkeszőlő belterületén - közölték a police.hu-n.

1
15 16 17 18 19
30
Putyin szóvivője az annektált ukrán megyékkel példálózott, amikor Trump területi vágyairól kérdezték

Putyin szóvivője az annektált ukrán megyékkel példálózott, amikor Trump területi vágyairól kérdezték

Volt élettársa és saját fia rabolt el egy nőt, hogy aláírasson vele egy meghatalmazást

Volt élettársa és saját fia rabolt el egy nőt, hogy aláírasson vele egy meghatalmazást

Zöld otthon-álom, avagy lenullázható-e 2050-re az európai lakások károsanyag-kibocsátása

Zöld otthon-álom, avagy lenullázható-e 2050-re az európai lakások károsanyag-kibocsátása

Nevet válthat a budapesti Ritz-Carlton, Al Habtoor Palace lehet belőle

Nevet válthat a budapesti Ritz-Carlton, Al Habtoor Palace lehet belőle

A visszatért Renault 5 lett az Év Autója

A visszatért Renault 5 lett az Év Autója

Tényleg erre tartanak a magyar bankok?

Tényleg erre tartanak a magyar bankok?

Tompos Márton: Orbán megpróbálhatott leszedetni egy grúz politikust az amerikai szankciós listáról

Tompos Márton: Orbán megpróbálhatott leszedetni egy grúz politikust az amerikai szankciós listáról

Bealkonyul a legutóbbi napelemes pályázatnak, ezrek bukhatják el az ingyenakkumulátort

Bealkonyul a legutóbbi napelemes pályázatnak, ezrek bukhatják el az ingyenakkumulátort

Érte aggódott Orbán Viktor Indiából: Mahamat Déby csádi elnök, azaz Nagymama tábornok portréja

Érte aggódott Orbán Viktor Indiából: Mahamat Déby csádi elnök, azaz Nagymama tábornok portréja

A címlapról ajánljuk