Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Alkotmánybíróság

MTI Itthon

Navracsics a "formai kifogásokkal" jön Jaglandnak írt levelében

Thorbjorn Jaglandnak, az Európa Tanács főtitkárának küldött válaszlevélben fejtette ki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a magyar kormány álláspontját a javasolt alaptörvény-módosítással, illetve Jagland arra vonatkozó kifogásaival kapcsolatban.

MTI Itthon

Német külügyes kritizálja az Orbán-kormányt a FAZ-ban

Aggasztóak az Alkotmánybíróság jogkörét érintő törvényjavaslatok - írta Michael Link, a német külügyminisztérium államminisztere a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német konzervatív lap kedden megjelenő számában.

MTI Itthon

Bihari: a piacgazdaság és a nyilvános érdekegyeztetés vallott kudarcot

A rendszerváltást követő többpárti parlamentáris politika önmagában működőképes, a piacgazdaság és a nyilvános érdekegyeztetés rendszere vallott kudarcot - mondta az MTI-nek Bihari Mihály, aki 70. életévének betöltése miatt a napokban vonult nyugállományba az Alkotmánybíróságról (Ab), amelynek korábban elnöke is volt.

MTI Itthon

MSZP: "Az Ab ésaz alkotmányosság újabb pofont kapott"

Az MSZP szerint a kormányoldalnak ismét a független bíróság kezébe kell adnia a döntést az egyházak bejegyzéséről, miután az Alkotmánybíróság (Ab) alaptörvény-ellenesnek mondta ki az új egyházügyi törvényt, amely a parlamenti többség kezébe adta ezt a jogot.

MTI Itthon

Továbbra is büntethető a horogkereszt viselése

Az alapvető jogok biztosának álláspontja szerint bár az Alkotmánybíróság megsemmisítette az önkényuralmi jelképek használatát tiltó Btk.-rendelkezést, attól még a jog felléphet az önkényuralmi jelképek nagy nyilvánosság előtti használatával szemben, ha ez a magatartás kifejezetten egy közösség ellen irányul.

hvg.hu Itthon

Szétzúzta az Ab az egyházügyi törvényt

Alaptörvény-ellenes, hogy az Országgyűlés maga dönti el, mely vallási közösségeket ismer el egyházként és melyeket nem. Az Alkotmánybíróság visszamenőleges hatállyal megsemmisítette az erről szóló rendelkezéseket. Ez már a második alkalom, hogy fennakad az alkotmánybírók rostáján a törvény.

Nehéz-Posony Márton Vélemény

A vöröscsillag-viselés szabadsága

Az Alkotmánybíróság múlt heti döntése ugyanazt mutatja, mint a gyűlölködés elleni két évtizedes küzdelem: szimbólumokkal, szavakkal önmagában viaskodni értelmetlen. A strasbourgi bíróság ítélete, amely a döntés apropóját adta, ugyanakkor megoldást is kínál. Nehéz-Posony Márton írása.

MTI Itthon

Az ombudsman szerint nincsenek egyenlő esélyek a tömegközlekedésben

Az ombudsman az Ab-hez fordult a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény miatt, szerinte annak módosított szövege nem ad megfelelő garanciát és kellő jogalapot arra, hogy belátható időn belül teljes mértékben megtörténjen a közösséggi közlekedés akadálymentesítése.

Kovács Áron Itthon

Döntött az Ab: jöhet a kötelező óvoda a hároméveseknek

Nem alaptörvény-ellenes, hogy a rendőrök bevihetik a lógós diákokat az igazgatóhoz, ahogy a köznevelési törvénynek az a paragrafusa is kiállta az Alkotmánybíróság próbáját, amely minden hároméves gyerek számára kötelezővé teszi az óvodát. A gyermekeket érintő rendelkezéseket az ombudsman támadta meg, de az alkotmánybírók többsége szerint az államnak fontos szerepe van a gyerekek fejlődésének biztosításában.

MTI Itthon

Vörös csillag: már jövő héten törvényt kéne módosítani az MSZP szerint

Csak az emberi méltóság védelmében szükséges tiltani az önkényuralmi jelképek használatát - mondta az MSZP-s Bárándy Gergely szerdán újságíróknak az Alkotmánybíróság (Ab) előző napi döntését kommentálva. A szocialista politikus szerint már a jövő héten módosítani kellene a Büntető törvénykönyvet.

MTI Itthon

Vörös csillag: a panaszos szerint csak a náci jelképek betiltandók

Tudják, hogy politikai ellenfeleik mindenre elszántak, "a szélsőjobb erőire is számítanak a közelgő választási küzdelemben", ezért sok dolguk lesz még az "antifasiszta fronton" – mondta a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnöke. Vajnai Attila tiltaná a horogkereszt, a nyilaskereszt és az SS-jelvény használatát.

MTI Itthon

Vörös csillag: megszólalt a panaszos az Ab-döntés után

A Magyarországi Munkáspárt 2006 elnökét, Vajnai Attilát képviselő ügyvédi iroda szerint új büntetőjogi szabályozásra van szükség az egyes politikai jelképek nyilvános használatának büntetőjogi értékeléséről, a horogkeresztet pedig továbbra is minden esetben tiltani kell. Arra reagáltak, hogy az Alkotmánybíróság kedden megsemmisítette az önkényuralmi - nemzetiszocialista és kommunista diktatúrákkal kapcsolatos - jelképek használatát tiltó paragrafust.

1
47 48 49 50 51
82
Először adtak el több villany-Mustangot, mint benzines Mustangot

Először adtak el több villany-Mustangot, mint benzines Mustangot

Phil Collins Petőfi költeményei hatására megtanul magyarul – egy új színdarabban

Phil Collins Petőfi költeményei hatására megtanul magyarul – egy új színdarabban

Az NGM szerint „vártnál sokkal kedvezőbb”, hogy a kormány csak 2,6 ezer milliárd forinttal költekezett túl 2024-ben

Az NGM szerint „vártnál sokkal kedvezőbb”, hogy a kormány csak 2,6 ezer milliárd forinttal költekezett túl 2024-ben

Ürge-Vorsatz Diána a 1,5 fokos határ átlépéséről: Nem egymással fogunk versenyezni, hanem a fennmaradásért

Ürge-Vorsatz Diána a 1,5 fokos határ átlépéséről: Nem egymással fogunk versenyezni, hanem a fennmaradásért

Hatalmas buldózerekkel takarítják el az útban lévő autókat a Los Angeles-i tűzvésznél – videó

Hatalmas buldózerekkel takarítják el az útban lévő autókat a Los Angeles-i tűzvésznél – videó

Megható posztban köszöntötte feleségét Vilmos herceg

Megható posztban köszöntötte feleségét Vilmos herceg

Portfolio: Kommunikációs munkatársak sora hagyta ott Lázár tárcájának háttérintézményeit

Portfolio: Kommunikációs munkatársak sora hagyta ott Lázár tárcájának háttérintézményeit

Sokan szeretnék tudni, hogyan jutott ideje Elon Musknak arra, hogy a legjobb Diablo-játékosok közé kerüljön

Sokan szeretnék tudni, hogyan jutott ideje Elon Musknak arra, hogy a legjobb Diablo-játékosok közé kerüljön

Hétvégén jön az újabb áremelés a benzinkutakon

Hétvégén jön az újabb áremelés a benzinkutakon

A címlapról ajánljuk