Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Bajnai Gordon

MTI Itthon

Az MSZP-frakció csaknem felét érintheti a különadó

Ha a jogszabály-módosításokat a jelenlegi formában fogadják el, a különadó érinthet sok szocialista és több volt politikust is, köztük Kóka Jánost, Horváth Ágnest, Rácz Jenőt, Magyar Bálintot és Persányi Miklóst is.

MTI Itthon

Rogán miatt szólalt meg Bajnai titkársága

Bajnai titkársága szerint az Országgyűlés által hétfőn elfogadott 2009-es zárszámadás normaszövege a Fidesz által benyújtott módosítást követően hazugságra épül.

MTI Itthon

Bajnai cáfolja Orbánt

A Bajnai-kormány az energiaszolgáltatók számára semmilyen fizetési kötelezettséget nem engedett el - közölte a volt kormányfő titkársága Orbán Viktor napirend előtti kijelentésére reagálva.

MTI Itthon

Bajnai pert nyert

Jogerősen újabb helyreigazítási pert nyert Bajnai Gordon, ezúttal a Hír TV ellen.

MTI Gazdaság

Varga: 65 ügy 200 milliárddal terheli a költségvetést

Varga Mihály, a gazdasági tényfeltáró bizottság Fideszes vezetőjének közlése szerint "jóval 200 milliárd forint feletti" tételt jelent a költségvetést érintően az a mintegy 65 ügy, amelyet a magyar emberek eddig nem ismertek, és az Orbán Viktor felkérésére munkába állt testület feltárt.

Szegő Iván Miklós Vélemény

Pénzügyminiszter kéne már!

A második Orbán-kormány megalakítása előtt sokan bíztak (én is bíztam) abban, hogy az új kabinet tanul Gyurcsány Ferenc, Medgyessy Péter és az első Orbán-kormány hibáiból. Vagyis nem folytatja a 2000-2001 óta szinte minden kormány által elkövetett hibákat: népszerűséghajhászásból nem odázza el a fontosabb reformokat, és nem látszatintézkedésekkel zavarja fel az amúgy sem túl tiszta pocsolyavizet. (Klasszikus példa Gyurcsány Ferenc száz lépéses álprogramja, amit maga leplezett le 2006-ban.)

Szegő Iván Miklós Gazdaság

Magyar nyugdíjak, német pontok: mi lesz 2050-ben?

Súlyos gondok várnak az idősekre a következő évtizedekben Magyarországon. Bár a nyugdíjrendszer pénzügyileg stabil, a nyugdíjak elértéktelenedése és az időskori elszegényedés tömegessé válása fenyeget. A hvg.hu magyar és német szakértőket hallgatott meg, mit lehet tenni ezekben az elöregedő társadalomban. Két különbség máris szembetűnő: a németek alaposabban átgondolják, ha hozzányúlnak egy nagy elosztási rendszerhez, másrészt Németországban a vállalatok aktív szerepet vállalnak a nyugdíjrendszer stabilizálásában.

MTI Itthon

Mennyi pénzt kapnak a távozó kormány miniszterei?

A Bajnai-kormányból öt miniszter kapja meg a tárcavezetői tisztség megszűnésekor járó legmagasabb juttatást, több mint hatmillió forintot; Bajnai Gordonnak 3 havi juttatás jár. A távozó tárcavezetőknek a ki nem vett szabadságukat is megváltják, ennek pontos összegét azonban csak később lehet megmondani.

MTI Itthon

Bajnai elbúcsúzott Sólyomtól

Az átadás-átvétel aktuális kérdéseiről, az ügyvezető kormány utolsó teendőiről, egyéves kormányfői tevékenysége mérlegéről, valamint az ország jelenlegi állapotáról tájékoztatta Bajnai Gordon ügyvezető miniszterelnök Sólyom László köztársasági elnököt pénteken.

MTI Itthon

Bajnai: a kormány többet tett, mint amire vállalkozott

Bajnai Gordon szerint a válságkezelő kormány tiszta lelkiismerettel, a magyar polgárok megértése és áldozatvállalása előtt fejet hajtva mondhatja: amire vállalkoztak, az elvégezték, sőt még többet is tettek. Az ügyvezető miniszterelnök arról is beszélt: példás nemzeti egység jött létre az árvízi védekezésben.

Itthon

Bajnai Gordon a vízben álló cigánysoron - fotógaléria

A jelenlegi árvíz Borsod-Abaúj-Zemplénben mindennél nagyobb, ezért az érintett települések önkormányzatai a vis maior alap terhére előleget kérhetnek utólagos elszámolás mellett - közölte Bajnai Gordon ügyvezető miniszterelnök, a Borsod megyei Boldván, ahol a Bódva és az Ördög-patak áradása miatt mintegy másfélszáz embert kellett kiköltöztetni.

1
53 54 55 56 57
75
Hamarosan semmi értelme nem lesz e-kerékpárt lopni – jön egy nagy újítás

Hamarosan semmi értelme nem lesz e-kerékpárt lopni – jön egy nagy újítás

Álcázás nélkül bukkant fel a Tesla legfontosabb újdonsága, a frissített Model Y – képek

Álcázás nélkül bukkant fel a Tesla legfontosabb újdonsága, a frissített Model Y – képek

Huszonkilenc éves magyar karmester lesz a Luxemburgi Filharmonikusok zeneigazgatója

Huszonkilenc éves magyar karmester lesz a Luxemburgi Filharmonikusok zeneigazgatója

Kövér László: „a hazugság népe” ma is megosztónak nevezi Wass Albertet

Kövér László: „a hazugság népe” ma is megosztónak nevezi Wass Albertet

Elhagyta az országot a Sallai Nóra autóbalesetében érintett BMW tulajdonosa

Elhagyta az országot a Sallai Nóra autóbalesetében érintett BMW tulajdonosa

Két müzliszeleten és bogyókon élt túl 13 napot egy eltévedt túrázó

Két müzliszeleten és bogyókon élt túl 13 napot egy eltévedt túrázó

Szabó Andrea: A szavazói tömb összetétele most a Fidesznek kedvez

Szabó Andrea: A szavazói tömb összetétele most a Fidesznek kedvez

Az ENSZ elárulta hány civil áldozata volt eddig az ukrajnai háborúnak

Az ENSZ elárulta hány civil áldozata volt eddig az ukrajnai háborúnak

Izgalmas focit ígér, boldoggá tenné a szurkolókat a Fradi új edzője

Izgalmas focit ígér, boldoggá tenné a szurkolókat a Fradi új edzője

A címlapról ajánljuk