Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Balog Zoltán

hvg.hu Itthon

Nincs gólyatábor-bűnözés – kiakadtak a jogászok Balog ötletén

Túlzás, ráadásul nem is működne, sőt még ronthat is a helyzeten – ezt gondolják a hvg.hu által megkérdezett gyakorló jogászok Balog Zoltán kedden belengetett ötletéről, hogy a fonyódligeti gólyatáborban történtek miatt szigorítsák a büntető törvénykönyvet (Btk.). A szakemberek szerint nem lehet egyedi esetek alapján folyton módosítgatni a Btk.-t, és nem tapasztalják, hogy létezne gólyatábor-bűnözési tendencia, ami indokolná a súlyosabb minősítést. Ezért inkább politikai húzásnak tartják az egészet.

MTI Itthon

Erőszak a gólyatáborban: Balog lépni akar egyet előre

Számítson minősített tételnek a büntető törvénykönyvben, ha valaki oktatási intézményben, illetve intézmény által szervezett programon nemi erkölcs elleni bűncselekményt követ el – ezt vetette fel Balog Zoltán emberi erőforás miniszter a fonyódligeti gólyatáborban történtek után.

hvg.hu Itthon

A CÖF kiállásával indokolja Rétvári, hogy Balog nem holokauszttagadó

Balog Zoltánnak nem kell magyarázkodnia a roma holokauszttal kapcsolatos kijelentése miatt, mert már régóta foglalkozik a témával és sokan kiálltak mellette - ezt válaszolta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára Korózs Lajos írásbeli kérdésére.

hvg.hu Itthon

Balog Zoltán nem holokauszttagadó az ügyészség szerint

Balog Zoltán nyilatkozata, amelyben azt állította, hogy Magyarországról nem deportáltak romákat a második világháborúban, az ügyészség szerint a maga teljességében értékelve nem számít holokauszttagadásnak – írja a Népszava csütörtöki száma.

MTI Világ

Megvédte Balogot a helyettes államtitkára a Die Pressében

Tiszteletreméltó, ha egy újságíró történelmi-politikai témákkal is foglalkozik, de az irodalmi eszközök akár a legjobb szándék ellenére is elferdíthetik a valóságot - írta Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára a Die Presse című konzervatív osztrák lapban szerdán megjelent vendégkommentárjában.

hvg.hu Itthon

Igazgatóbotránnyal indult a tanév Miskolcon

Most Miskolcon áll a bál, Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter nyílt levelet kapott a Kazinczy Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolától egy fura iskolaigazgató-pályáztatás ügyében.

MTI Vélemény

Külföldi lap: Orbán ingerel, de nem tart a fasizmus felé

Orbán Viktor illiberális demokráciájáról kérdezett egy történészt a prágai Lidové Noviny című napilap. "Bár Orbán Viktor politikájában fellelhetők bizonyos autoriter vonások, Orbánisztánról vagy fasiszta rendszerről semmiképpen sem lehet beszélni" – mondta. A Die Presse szerint pedig "történelmi hazugság" Balog Zoltán kijelentése a roma holokausztról.

hvg.hu Itthon

Balog elmondja, miért nem baj, hogy ostoba kijelentéséért támadták

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a Magyar Hírlapnak adott interjúban elismerte, hogy részben talán joggal érték bírálatok az állami iskolafenntartót, de annyi engedményt már nem tett, hogy konkrét hibákról beszélt volna. A romaholokausztos kijelentésében sem érez semmi kivetnivalót utólag, legalábbis azt a következtetés vonta le utólag az ügyből, hogy jó helyen áll, akit mindkét oldalról támadnak.

MTI Itthon

Balog Zoltán elmegy Ukrajnába

Kárpátaljára látogat pénteken Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki kétnapos programja keretében Kárpátalja kormányzójával, a megyei közgyűlés elnökével és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) vezetőivel is tárgyal - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön az MTI-t.

MTI Itthon

Elkezdte átadni az ünnepi díjakat Balog Zoltán

Állami kitüntetéseket adott át az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten. Balog Zoltán szerint személyes példaképekre van szükségünk, és a kitüntetteket emberi plusznak nevezte, akik képesek pótolni a hiányzó nyersanyagot, tőkét, infrastruktúrát, nemzetközi szövetségeseket, vagy megsokszorozni azok hatékonyságát.

hvg.hu Itthon

Balog kinevezte az Országos Széchenyi Könyvtár új vezetőjét

Tüske Lászlót nevezte ki öt évre az Országos Széchenyi Könyvtár élére Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter. Az intézetet februártól megbízott főigazgatóként Káldos János vezette, miután Szemere Péter személyes okokra hivatkozva februárban lemondott a tisztségről.

hvg.hu Itthon

Mikrofongate: az RTL bemutatta Balog ominózus mozdulatát - videó

Közzétette az RTL Klub azt a felvételt, amelyen Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter éppen leteszi a földre a csatorna mikrofonját a szegedi beszéde előtt. A tudósításban egyébként Balog roma deportálásokról szóló kijelentésével foglalkoztak - ez utóbbiról Karsai László történész a tévének azt mondta, "lehetne holokauszt-tagadás".

hvg.hu Itthon

Balog Zoltán belecsavarodott védhetetlen nyilatkozatába

Bár a hétvégén azt állította egy interjúban, hogy romákat Magyarországról nem deportáltak a holokauszt idején, mégis másokra hárítja most a felelősséget Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, aki azt azért elismeri, hogy pontosabban is fogalmazhatott volna.

1
30 31 32 33 34
57
Az ott a kormányzati reklám helye: még több felületről onthatják ránk a hirdetéseket Mészáros és Garancsi cégei

Az ott a kormányzati reklám helye: még több felületről onthatják ránk a hirdetéseket Mészáros és Garancsi cégei

A Tesla zsebét tömi a többi autógyártó, hogy elkerüljék a környezetvédelmi bírságokat

A Tesla zsebét tömi a többi autógyártó, hogy elkerüljék a környezetvédelmi bírságokat

Itt a bútor- és barkácsboltok listája, ahol már Szép-kártyával is lehet fizetni

Itt a bútor- és barkácsboltok listája, ahol már Szép-kártyával is lehet fizetni

Duma Aktuál: És azt ismerik, hogy az amerikai elnök kegyelmet ad a fiának?

Duma Aktuál: És azt ismerik, hogy az amerikai elnök kegyelmet ad a fiának?

Tévhit, hogy agyunknak csak a 10 százalékát használjuk. De akkor mekkora részét?

Tévhit, hogy agyunknak csak a 10 százalékát használjuk. De akkor mekkora részét?

Egy hónapos eltiltást kaptak mosonmagyaróvári kézilabdázók, mert játékmegtagadással tiltakoztak a klubvezetés ellen

Egy hónapos eltiltást kaptak mosonmagyaróvári kézilabdázók, mert játékmegtagadással tiltakoztak a klubvezetés ellen

Török Gábor a Rogán-ügyről: „Csak az idő dönti el, hogy politikailag pontosan mekkora a kár”

Török Gábor a Rogán-ügyről: „Csak az idő dönti el, hogy politikailag pontosan mekkora a kár”

Húsz méter mély kútba zuhant, meghalt egy idős férfi Csepelen

Húsz méter mély kútba zuhant, meghalt egy idős férfi Csepelen

Gázos grafikon előtt magyarázza Nagy Márton az infláció alatti nyugdíjemelést 

Gázos grafikon előtt magyarázza Nagy Márton az infláció alatti nyugdíjemelést 

A címlapról ajánljuk