Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Czene Attila

MTI Itthon

A doppingdílerekre is lecsaphatnának a hatóságok

A jövőben a doppingdílerekre is lecsapnak a hatóságok, ha a parlament elfogadja a büntető törvénykönyv módosítását - hangsúlyozta Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára a Magyar Antidopping Csoport (MACS) konferenciáján szerdán. Czene Attila sportért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a magyar soros uniós elnökség idején három évre szóló doppingellenes munkatervet dolgoztak ki.

MTI Sport

570 milliót ad az állam az olimpiára és a paralimpiára

A sport területén 2012-ben fontos feladat a londoni olimpián és paralimpián történő részvétel biztosítása, melyhez a sportolók eredményes felkészülésének elősegítésén túl olyan feladatok is kapcsolódnak, mint a doppingellenes tevékenység támogatása - olvasható a jövő évi büdzsé Országgyűlésnek pénteken benyújtott tervezetében.

MTI Sport

A bundázás veszélyesebb a sportra, mint a dopping

A bundázás nagyobb veszélyt jelent a sportra, mint a dopping – hangzott el a Magyar Sportújságírók Szövetségének keddi szimpóziumán Budapesten. A résztvevők szerint összefogásra, megfelelő kormányzati és piaci szabályozásra van szükség az illegális sportfogadások elleni fellépéshez.

Vincze Szabolcs Sport

Mi kell jobban a budapesti olimpiának: világjátékok vagy atlétikai-vb?

Múlt héten az állami- és sportvezetés közösen úgy döntött, hogy 2017-ben a nem olimpiai sportok világjátékának megrendezését támogatja az atlétikai-vb-vel szemben. Milyen szakmai és pénzügyi háttere van a döntésnek? A hvg.hu Czene Attilát, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkárát és Gyulai Miklóst, a Magyar Atlétikai Szövetség elnökét kérdezte.

MTI Sport

Czene Attila Brüsszelben bemutatta az Uniós Sport Munkatervet

Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkára szerda este bemutatta Brüsszelben az első Uniós Sport Munkatervet, amely az elkövetkezendő három évre határozza meg az uniós fellépések irányvonalait.

MTI / hvg.hu Itthon

Megtornáztatták a képviselőket

A futás nagyasszonya, Monspart Sarolta a készülő sporttörvényről való egyeztetés apropóján tornáztatta meg a képviselőket a Parlamentben.

MTI Sport

Szeptember 1-jén jöhet az új sporttörvény

Czene Attila sportért felelős államtitkár szerint az államnak a sport területén ezentúl elsősorban koordináló és stratégiateremtő szerepe lesz, amelyet az olimpia-centrikusság jellemez majd.

MTI Sport

2017-es vizes vb: a NEFMI már tájékoztatta az úszószövetséget

Czene Attila ezt azzal összefüggésben tartotta fontosnak leszögezni, hogy a MÚSZ elnöke előzőleg az államtitkárnak április 5-én délután küldött elektronikus levelében azt írta: 2011. április 7. napjáig a világszövetség, a FINA részére csupán az esemény megrendezésének pályázati szándékát kell jeleznie a MÚSZ-nak.

MTI Itthon

Czene: prioritást kell élveznie a sportnak

Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkára az Európai Parlament oktatási és kulturális bizottságának keddi ülésén Brüsszelben azt mondta: a sportnak prioritást kell élveznie Európában, a versenysportot pedig nem szabad szembeállítani a tömegsporttal.

MTI Itthon

Május elejére elkészülhet az új sporttörvény

Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára pénteken azt mondta, május 6. az új sporttörvény elkészítésének határideje, ami legfeljebb június elejéig csúszhat.

MTI Sport

Fedelet kap a Kisstadion

Teljes körű rekonstrukció vár a jégkorong egyik budapesti bázisára, a nyitott Kisstadionra - közölte csütörtökön Czene Attila sportügyekért felelős államtitkár.

MTI Sport

Nemzetközi dicséret a magyar doppingellenes tevékenységért

Várhatóan január elsejétől lép hatályba az a módosított magyar kormányrendelet, amely harmonizál a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) kódexével, és amely a doppingellenes tevékenység minden részletét alapjaiban szabályozza.

MTI Itthon

700 millió forint sorsáról egyeztettek Czene Attilával

A plusz 700 milliós költségvetési hozzájárulás elosztásáról egyeztetettek csütörtökön Czene Attila sportért felelős államtitkárral a Magyar Olimpiai Bizottság illetékesei, Molnár Zoltán főtitkár és Kovács Tamás sportigazgató.

1 2
Már meg is érkezett a válasz a DeepSeek mindent elsöprő MI-jére – ráadásul Kínából

Már meg is érkezett a válasz a DeepSeek mindent elsöprő MI-jére – ráadásul Kínából

Az sem zavarta a bátonyterenyei férfit, hogy áldozata egy rendőrségre fut be, ott is tovább verte – videó

Az sem zavarta a bátonyterenyei férfit, hogy áldozata egy rendőrségre fut be, ott is tovább verte – videó

4 százalékos GDP-növekedést ígért a kormány 2024-re, 0,6 százalék lett helyette

4 százalékos GDP-növekedést ígért a kormány 2024-re, 0,6 százalék lett helyette

80 milliós bírságot hozott össze egy reptéri parkolóban felejtett Golf

80 milliós bírságot hozott össze egy reptéri parkolóban felejtett Golf

Jöhet a Fiat Grande Panda 4x4, az olasz falvak új királya

Jöhet a Fiat Grande Panda 4x4, az olasz falvak új királya

Kényszerleszállás után 5,7 milliárd forint értékű kokainnal bukott le a bolíviai szépségkirálynő

Kényszerleszállás után 5,7 milliárd forint értékű kokainnal bukott le a bolíviai szépségkirálynő

20 milliárd forintért kelhet el Fangio és Moss Forma–1-es Mercedese

20 milliárd forintért kelhet el Fangio és Moss Forma–1-es Mercedese

Pálmafás, homokos tengerpart helyett kerítéssel és őrtoronnyal elzárt part várta a magyar utazási iroda ügyfeleit Srí Lankán

Pálmafás, homokos tengerpart helyett kerítéssel és őrtoronnyal elzárt part várta a magyar utazási iroda ügyfeleit Srí Lankán

Nagyon megy a luxus Közép-Ázsiában, Azerbajdzsánban nyitotta meg legnagyobb szalonját a Bugatti

Nagyon megy a luxus Közép-Ázsiában, Azerbajdzsánban nyitotta meg legnagyobb szalonját a Bugatti

A címlapról ajánljuk