Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Demokratikus Koalíció

Kósa András Itthon

"Odaköszönt nekem, hogy Shalom!" – japán jelölt a DK-ban

Édesapja japán, így, bár ő maga Pécsett született, távol-keleti arcvonásaival és nevével plakátjai nagy feltűnést keltettek Óbudán. Miyazaki Jun, a Demokratikus Koalíció helyi képviselőjelöltje a hvg.hu-nak elmondta: származása miatt volt egy-két érdekesebb pillanata a kampányban, néha rossz viccekkel is találkozott, a legrosszabbat azonban szerinte a kerületi Fidesz művelte vele.

MTI Itthon

Feljelentik Matolcsy Györgyöt

A Demokratikus Koalíció tesz feljelentés az MNB-elnök ellen az Eiffel Palace irodaház áron felülli megvásárlása ügyében. Az ellenzéki párt szerint ha a költekezés a jegybankelnök unortodox gazdaságpolitikájának a része, akkor azt lehet, hogy nem tanítani, hanem tiltani kellene.

MTI Itthon

Gyurcsány: nem lesz áttörés, narancssárga marad a térkép nagy része

Nem vár ellenzéki áttörést az önkormányzati választásokon a Demokratikus Koalíció elnöke. Gyurcsány Ferenc erről egy keddi választási gyűlés előtt beszélt újságíróknak Békéscsabán. Azt mondta, hogy nem lesz áttörés, október 12-én, amikor majd ott ülnek a tévék előtt, továbbra is narancssárga lesz az ország nagyobbik része.

Kósa András Itthon

Dobrev Klára: Gyurcsány már nem szeretne miniszterelnök lenni

Nem lehet feltartott kézzel menni a vágóhídra, és azt mondani, hogy „mindent elrontottunk”, ha Gyurcsány Ferenc nem mond le 2009-ben, nem erről szólt volna a 2010-es választási kampány a baloldalon, és nincs Orbán Viktornak kétharmados többsége – erről is beszélt a hvg.hu-nak adott interjújában Dobrev Klára, aki férje, Gyurcsány Ferenc kormányfővé választásáig a Nemzeti Fejlesztési Hivatal alelnöke volt, és uniós fejlesztéspolitikai tudását a most átalakuló családi cégben, az Altus Zrt.-ben kamatoztatja. Dobrev ritkán ad interjút, most az őszödi beszédről, férje politikai jövőjéről és az „öregecskedő feleségekről” is beszéltünk. És szóba került a terhessége is.

Kósa András Itthon

Vágó István: Fábry Sándor liberális, és ettől szenved

Ma is úgy gondolja, nem kell Gyurcsány Ferencnek semmiért bocsánatot kérnie 2006 őszével kapcsolatban, egy politikus "pannon pumázhat", még ha irreális is, hogy utolérjük az osztrákokat. Továbbá azon dolgozik, hogy 2018-ra Gyurcsány Ferenc legyen az egységes ellenzéki párt vezére. Vágó István egykori tévés személyiséggel televíziózásról, politikáról, a DK-ról, és saját indulásáról is beszélgettünk az önkormányzati választásokon.

Hell István Vélemény

Viszlát, DK!

Kedves Gyurcsány Feri, kedves Debreczeni Jóska, kedves Demokratikus Koalíció!

M. László Ferenc Itthon

Legyőzheti-e még valaha Gyurcsány Orbánt?

Miután két baloldali vetélytársa kiesett a versenyből, Gyurcsány Ferenc marad az egyetlen az egykori Összefogásból, aki hosszabb távon tervezhet. Ám hiába szerepelt jól a két évvel ezelőtt alapított pártja a május 25-i voksoláson, a volt miniszterelnök a legnépszerűtlenebb politikus, taszítja a bizonytalanokat. Megnéztük, mit mutatnak a számok, volt-e olyan politikus a múltban, aki hasonló helyzetből talpra tudott állni. A szakemberek után az olvasóink is szavazhatnak arról, lesz-e még valaha Gyurcsány a népszerűségi lista élén, lehet-e még Orbán kihívója.

Rónai András Publicisztika

Nem elég a jót akarni

Nem beszélni kell arról, hogy a stadionpénzből meg lehetne oldani a gyermekéhezést, hanem gyerekek etetését megszervezni.

MTI Itthon

Nemzetbiztonsági vizsgálatot kér a DK Lázár ellen

A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel Orbán Viktor kormányfőt, hogy rendeljen el átfogó nemzetbiztonsági ellenőrzést Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Miniszterelnökséget vezető miniszterjelölt ellen – ezt az ellenzéki párt alelnöke mondta szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

hvg.hu Itthon

Botka átvette az MSZP irányítását

Ideiglenesen a Botka László által irányított országos választási bizottság vette át a párt irányítását. Javában tart az MSZP szombati választmányi ülése, amelyen Mesterházy Attila leköszönő pártelnök beszámolóját vastapssal díjazták, de ő nem sokkal ezután felpattant a motorjára és távozott. Az MSZP előtt gyors választ igénylő, feszítő kérdések vannak: még a nyár elején dönteni kell a szövetségi politikáról az önkormányzati választásokon, és arról is, hogy szocialista képviselők visszaléptetésével juttasssák-e parlamenti frakcióhoz az Együtt-PM-et, illetve a DK-t.

Kósa András Itthon

„Társadalmi igény van rá” – Szétszedik az MSZP-frakciót?

Listán bejutott szocialistákat léptetnének vissza, hogy a helyükre DK-s, Együtt-PM-es képviselők kerüljenek, ez utóbbiak frakcióalakítása érdekében. Egy forrásunk szerint erre van „társadalmi igény”. Vannak MSZP-sek, akik már „egyéni menekülőutakat” keresnek.

MTI Itthon

DK: vállalhatatlan az új kormánynévsor

A Demokratikus Koalíció szerint egy nem szabad és nem demokratikus választás után Orbán Viktor miniszterelnök komolyan gondolja egyszavas kormányprogramját, és "folytatják az ámokfutást" – így reagált csütörtökön a harmadik Orbán-kormány névsorára a párt szóvivője.

1
8 9 10 11 12
15
Első önálló budapesti koncertjére készül a norvég alt-pop szupersztár, AURORA

Első önálló budapesti koncertjére készül a norvég alt-pop szupersztár, AURORA

Egymilliárd fontot követelhetnek Roman Abramovicstól adóelkerülés miatt, a Chelsea neve is szóba került

Egymilliárd fontot követelhetnek Roman Abramovicstól adóelkerülés miatt, a Chelsea neve is szóba került

Elhunyt Bánki András újságíró

Elhunyt Bánki András újságíró

Elvesznek egy kedvezményt a 25 év feletti frissjogsisoktól

Elvesznek egy kedvezményt a 25 év feletti frissjogsisoktól

Milyen Chrome fut a gépén? Lehet, hogy hamarosan önnél is leáll egy csomó funkció

Milyen Chrome fut a gépén? Lehet, hogy hamarosan önnél is leáll egy csomó funkció

A Coca-Cola bejelentette: Magyarországra is jön a fantás Xbox

A Coca-Cola bejelentette: Magyarországra is jön a fantás Xbox

Hamarosan a boltokban a lisztkukacporos kenyér, zsemle és chips

Hamarosan a boltokban a lisztkukacporos kenyér, zsemle és chips

Orbán megérkezett az Emírségekbe, hogy „új lehetőségeket keressen a magyar cégeknek”

Orbán megérkezett az Emírségekbe, hogy „új lehetőségeket keressen a magyar cégeknek”

Deutsch Tamás nem az angoljával lóg ki az EP-képviselők közül

Deutsch Tamás nem az angoljával lóg ki az EP-képviselők közül

A címlapról ajánljuk