Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Együtt-PM

hvg.hu Itthon

Szabó Tímea az LMP-kongresszusról: "volt egy filmszakadás"

Nem a szocialistákban látjuk a partnert - fogalmazott Szabó Tímea LMP-s parlamenti képviselő a Népszabadságnak azt követően, hogy a párt kongresszusa szombaton az általa is képviselt platform akaratával ellentétes határozatot hozott. A képviselő azt mondta, létre kell hozni új pártjukat, és hozzátette, hogy nem a szocialistákban látják a partnert.

hvg.hu Itthon

Elbuktak az LMP platformistái, szakadhat a párt

Továbbra is a tavaly novemberi, az LMP önállóságát hangsúlyozó határozat marad érvényben, az ellenzéki párt nem csatlakozik az Együtt 2014-hez. Az LMP kongresszusa leszavazta az együttműködést szorgalmazó platform előterjesztését, illetve a kompromisszumos javaslatot is. A döntés pártszakadást okozhat, de erről csak vasárnap döntenek a platform tagjai.

hvg.hu Itthon

"Hazug címadás" - furcsa közlemény az Együtt 2014-től

Az Együtt 2014 szerint a hvg.hu szenzációhajhász és hazug címet adott a Haza és Haladás alapítója, Felcsuti Péter sorkötelezettség visszaállítását latolgató blogbejegyzéséről szóló hírének. A hvg.hu szerint az Együtt 2014 ezzel kapcsolatos közleménye furcsa és érthetetlen.

Kósa András Itthon

Készül az LMP a hétvégi pofonra

Csak egy dolog biztos az LMP szombati kongresszusa előtt: a mély ellentétektől szabdalt párt minden képviselője borúsan látja a jövőt, az általunk megkérdezettek többsége biztos benne, hogy szakadni fognak a zöldek, velük együtt a frakció is, ami könnyen az ökopolitika végét jelentheti Magyarországon.

MTI / hvg.hu Itthon

Bajnai: a pedagógusok 10 százaléka szerint lett jobb az oktatás

A pedagógusok háromnegyede úgy véli, az iskolaállamosítás nem csökkenti az esélykülönbségeket, nem javítja az intézmények finanszírozását, és 90 százalékuk szerint nem emeli az oktatás színvonalát - ismertette Bajnai Gordon, a Haza és Haladás Egyesület elnöke annak a felmérésnek az eredményét, amelyet a Tárki kutatóintézet végzett a megrendelésükre.

MTI Itthon

A kormány alá rendelné az ügyészséget az ellenzéki kerekasztal

Az igazságügy-miniszter felügyelete alá rendelnék a legfőbb ügyész tevékenységét az ellenzéki egyeztetésen részt vevő szervezetek. Erről állapodtak meg szerdai megbeszélésükön az MSZP, az Együtt 2014, a Demokratikus Koalíció, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Szabad Emberek Magyarországért - Liberális Párt és a Szövetségben, Együtt Magyarországért Párt képviselői.

hvg.hu Itthon

Jobbra tolnák Bajnait az MSZP-től a támogatói

Elkezdődött a pártszervezés az Együtt 2014-ben: Bajnai Gordon kedd este az egyik alapító szervezet, a Milla tagságával beszélgetett, ahol az MSZP-vel folytatott egyeztetések okozta félreértéseket, kommunikációs zűrzavart igyekeztek eloszlatni a felek. Szerdán információink szerint a stáb politikai elemzőkkel a szervezet arculatának kialakításáról fog tanácskozni, majd február elején a Haza és Haladás, a Milla és a Szolidaritás közösen tart majd évadnyitó gyűlést, ahol a volt miniszterelnök évet értékel, ám a párt bejegyzésére addig biztosan nem kerül sor.

hvg.hu Itthon

Jávor kiléphet az LMP-ből

Jávor Benedek, az LMP országgyűlési képviselője az ATV műsorában azt mondta, el kell gondolkodni azon, milyen szerepet tud vállalni egy olyan pártban, amely nem kíván a 2014-es kormányváltásban aktívan részt venni.

MTI Itthon

Bajnaiék újra napirendre kerülhetnek az LMP-ben

Az LMP 2013-as költségvetéséről, a párt szerkezeti átalakításáról, ezen belül a társelnöki rendszer esetleges bevezetéséről is dönt az LMP XXI. kongresszusa, amelyet a hétvégén tartanak Budapesten. Bár a napirendben egyelőre nem szerepel a téma, újra tárgyalhatnak a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 mozgalommal való együttműködésről is.

MTI Itthon

Ipsos: jobbiknyi különbség sincs a Fidesz és az MSZP között

Minden eddiginél kevesebb a biztos pártválasztó, tehát ismét nőtt a politikának hátat fordítók aránya a magyar társadalomban - derül ki az Ipsos közvélemény-kutatásából. Az MSZP és a Fidesz támogatottsága nem változott jelentősen. A múlt év végi közéleti események, például a diákok megmozdulásai nem éreztették hatásukat a pártpreferenciákon. Az Együtt 2014 8 százalékot szerezne a biztos pártválasztók szavazataiból, az LMP pedig 5 százalékot.

MTI Itthon

Tárgyalna Bajnaiékkal az LMP platformja

Az LMP Párbeszéd Magyarországért elnevezésű platformja azt javasolja, hogy a párt haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat az Együtt 2014-gyel egy alkotmányos és közpolitikai minimumról, és ennek talaján általános választási együttműködés kötéséről - derül ki egy az MTI birtokába került dokumentumból. A határozati javaslat - amelyet az MTI információi szerint a platform képviselői a párt hétvégi kongresszusán terveznek benyújtani - egyértelműen kizárná az együttműködést a Jobbikkal és a Fidesz-KDNP-vel.

Lakner Zoltán Vélemény

Lakner Zoltán: Meder vagy gödör?

Inkább tűnnek taktikai csatának az ellenzéki tárgyalások, mint választási és kormányzati előkészületnek. Ne legyünk naivak, a potenciális szövetségesek egyúttal szükségképpen riválisok. Ha megegyeznek, akkor is azok maradnak. Az ellenzéki szövetséget a kényszer szüli. Ettől még működhetne.

MTI/Magyar Nemzet Karrier

Az MSZOSZ tagadja, hogy Bajnaiék bázisa lehet

Fölösleges fenntartaniuk többtucatnyi tagszervezetet, ezért idén összevonásokkal koncentrálná erőit a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége. Az MSZOSZ-nél azt nem ismerték el, hogy az érdekvédelmi szervezet "az MSZP és a Bajnai-féle Együtt 2014 mozgalom bázisa is lehet" - írja a Magyar Nemzet.

MTI Itthon

"Titkos társaságnak" tartják az Együtt 2014-et a veszprémi fideszesek

A veszprémiek nem kérnek a Bajnai-korszakból és nem felejtik el, hogy Bajnai Gordon miniszterelnökként és a Gyurcsány-kormány minisztereként részese volt az ország eladósításának, a magyar családok megsarcolásának - közölte Mihalovics Péter, a Fidesz veszprémi csoportjának alelnöke, országgyűlési képviselő a volt miniszterelnök pénteki látogatásával kapcsolatban.

MTI Itthon

Jobbikosok várták Bajnait és Kónyát Veszprémben

Állítsa meg a kormány azt a politikát, ami az ország elszegényedéséhez vezet - mondta Bajnai Gordon volt miniszterelnök egy Veszprémben rendezett pénteki fórumon. A Jobbik veszprémi alapszervezete a helyszínen körülbelül tíz tüntetővel demonstrált a rendezvény ellen.

hvg.hu Itthon

Februártól évértékelőkkel készül az ellenzék

Évértékelőt tart Bajnai Gordon volt miniszterelnök, az Együtt 2014 Választói Mozgalom társalapítója is - jelentette be a mozgalom, amely így felsorakozott a Demokratikus Koalíció, valamint az MSZP mellé.

hvg.hu Itthon

VV: korai temetni a Bajnai-féle formációt

A kezdeti lendület megtört, de korai temetni a Bajnai-féle formációt. Két dolog ugyanis továbbra is változatlan: Bajnai személyes politikai tőkéje és az új választási rendszer logikája - írja a Véleményvezér blog.

hvg.hu Itthon

Kuncze: "számomra nincs kellemetlen kérdés"

Az ellenzéki erőknek Kuncze Gábor szerint csak összefogással van esélyük a kormányváltásra. Úgy véli, az Együtt 2014 mozgalommal megindult az ellenzéki erő, amikor azonban az LMP nem fogadta el a meghívásukat, megtört a lendület.

hvg.hu Itthon

Akár három új párt is alakulhat az Együtt 2014-ből

Könnyen elképzelhető, hogy nem egy, hanem három pártban folytatják a politizálást az Együtt 2014 alapítói – erősítették meg a hvg.hu információit a mozgalmat megalapító szervezetekhez tartozó források. A Haza és Haladásból származó információink szerint egy héten belül eldőlhet a kérdés, ám a Millát vezető Juhász Péter szerint egyesülete a következő két hétben saját stratégiájának kidolgozására koncentrál, és csak ezt követően ülnek le tárgyalni az Együtt 2014 többi alapítójával.

1
46 47 48 49 50
58
Tóta W. Árpád: Apu, vedd meg nekem a várost!

Tóta W. Árpád: Apu, vedd meg nekem a várost!

Karácsonyi komédiára készül a Jonas Brothers

Karácsonyi komédiára készül a Jonas Brothers

Egy igazán különös kapcsolat tud kialakulni a kutyák és gazdáik szívverése között

Egy igazán különös kapcsolat tud kialakulni a kutyák és gazdáik szívverése között

Riadót fújt a Meta: négy csapattal próbálja megfejteni a DeepSeek titkát

Riadót fújt a Meta: négy csapattal próbálja megfejteni a DeepSeek titkát

Pálmafás, homokos tengerpart helyett kerítéssel és őrtoronnyal elzárt part várta a magyar utazási iroda ügyfeleit Srí Lankán

Pálmafás, homokos tengerpart helyett kerítéssel és őrtoronnyal elzárt part várta a magyar utazási iroda ügyfeleit Srí Lankán

Frankfurter Rundschau: Nyomás alatt vannak a kelet-európai autokraták, köztük Orbán is

Frankfurter Rundschau: Nyomás alatt vannak a kelet-európai autokraták, köztük Orbán is

Marabu Féknyúz: Subi-dubáj

Marabu Féknyúz: Subi-dubáj

GKI: Nem lesz repülőrajt a kormány ingatlanpiaci „akciótervéből”

GKI: Nem lesz repülőrajt a kormány ingatlanpiaci „akciótervéből”

Korrupcióellenes vizsgálatot indítottak az ukrán védelmi miniszter ellen

Korrupcióellenes vizsgálatot indítottak az ukrán védelmi miniszter ellen

A címlapról ajánljuk