Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Egyesült Államok

MTI Világ

Szoros a verseny a republikánus elnökjelöltek között

Newt Gingrich támogatottságban gyakorlatilag utolérte Mitt Romneyt Floridában, mindössze egy nappal azelőtt, hogy a republikánus elnökjelölt-aspiránsok másodszor és egyben utoljára csapnak össze a televízió nyilvánossága előtt a "napfény államában" megtartandó előválasztást megelőzően - derült ki a szerdán nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatási adatokból.

MTI Világ

Lehúzták Obama országértékelőjét az amerikai lapok

Valódi gazdaságélénkítő kezdeményezések helyett országértékelésében Barack Obama elnök inkább a saját teljesítményének védelmezésére és a társadalmi igazságtalanságok populista ostorozására összpontosított - hangsúlyozták szerdai beszámolókban a vezető amerikai napilapok.

MTI Itthon

Nem tudni, mit kap a magyar honvédség az USA-tól

Egyelőre még pontosítás alatt van, hogy milyen felszerelést és kiképzést kaphat a honvédség az Amerikai Egyesült Államok (USA) által felajánlott mintegy 13 millió dollár értékben - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI érdeklődésére.

MTI Világ

Amerika aggódik a tibeti erőszak miatt

Az Egyesült Államokat aggasztják a Szecsuanban történt erőszakos cselekmények - mondta Victoria Nuland külügyi szóvivő. Washington felhívta a kínai kormány figyelmét arra: nem hoz eredményt az a politika, amelyet a tibetiek lakta területeken folytat, mert feszültséget kelt és fenyegeti a tibetiek vallási, kulturális és nyelvi azonosságát – tette hozzá.

MTI Világ

Obama: Amerika és szövetségesei erősebbek, mint valaha

Bárki, aki azt mondja, hogy Amerika hanyatlóban van, vagy hogy a befolyása szertefoszlott, az nem tudja, hogy mit beszél - jelentette ki kedden este a kongresszus két háza előtt az unió helyzetéről elmondott éves beszédében Barack Obama amerikai elnök. A republikánusok elutasították az elnök azon állítását, hogy sikerült talpra állítania a gazdaságot. Ellenzéke szerint Obama megosztó kampányt fog folytatni.

MTI Gazdaság

A vártnál jobban csökkent a munkanélküli segélykérelmek száma Amerikában

Az Egyesült Államokban az első alkalommal munkanélküli segélyt igénylők száma 50 ezerrel esett a január 14-ével záult héten, az amerikai munkaügyi minisztérium csütörtöki közleménye szerint 2008 áprilisa óta legkevesebb, 352 ezer első segélykérelem érkezett a munkaügyi hivatalokhoz. A szakértők kisebb, 19 ezres csökkenést vártak.

MTI Plázs

Az amerikai felnőttek harmada elhízott

Az amerikai járványügyi hatóság adatai szerint 2009-2010-ben 78 millió felnőtt, valamint 13 millió gyermek és tinédzser volt elhízott az Egyesült Államokban. Cynthia Ogden kutató szerint nagyon jó, hogy nem emelkedik az elhízottak száma, másfelől azonban egyik korcsoportban sem látják a csökkenés jeleit.

MTI Világ

Amerika elutasítja Koszovó átszabását

Az Egyesült Államok elutasítja Koszovó határainak esetleges módosítását és a terület felosztását - mondta egy magas rangú amerikai külügyi tisztségviselő.

MTI Világ

Floridában Mitt Romney nyerne

Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó a január 31-én előválasztó Floridában is biztos nyerésre áll a republikánus elnökjelölt-aspiránsok között - derült ki az American Research Group (ARG) hétfőn ismertetett közvélemény-kutatásából.

MTI Világ

Még egy republikánus elnökjelölttel kevesebb Amerikában

Jon Huntsman volt utahi kormányzó és pekingi exnagykövet hétfőn a dél-karolinai Myrtle Beachben bejelentette, hogy visszalép a republikánus párt hivatalos elnökjelöltségéért folytatott küzdelemtől és támogatásáról biztosította Mitt Romney jelölését.

MTI Világ

Amerika nagykövetet küld Mianmarba

Az Egyesült Államok és Mianmar kölcsönösen nagykövetet küld egymás fővárosába, miután a délkelet-ázsiai országban szabadon bocsátották a politikai foglyokat, és reformokat hajtottak végre - közölte pénteken Washingtonban Hillary Clinton amerikai külügyminiszter.

1
285 286 287 288 289
325
Tíz év alatt sikerült egyre távolabb sodródni az euró bevezetésétől

Tíz év alatt sikerült egyre távolabb sodródni az euró bevezetésétől

Máshogy fognak szólni a Samsung tévék

Máshogy fognak szólni a Samsung tévék

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

A Tesla zsebét tömi a többi autógyártó, hogy elkerüljék a környezetvédelmi bírságokat

A Tesla zsebét tömi a többi autógyártó, hogy elkerüljék a környezetvédelmi bírságokat

Áprilistól a román állampolgároknak sem kell vízum az Egyesült Államokba

Áprilistól a román állampolgároknak sem kell vízum az Egyesült Államokba

Két autó karambolozott, ketten meghaltak Nyíregyháza közelében

Két autó karambolozott, ketten meghaltak Nyíregyháza közelében

Szabó Andrea: A szavazói tömb összetétele most a Fidesznek kedvez

Szabó Andrea: A szavazói tömb összetétele most a Fidesznek kedvez

Újabb súlyos vádak: kiküldték a fekete dolgozókat, ha Mohamed Al-Fayed megjelent a Harrodsban

Újabb súlyos vádak: kiküldték a fekete dolgozókat, ha Mohamed Al-Fayed megjelent a Harrodsban

Most a legmagasabb a megújuló energia aránya Magyarországon, de így is az EU-rangsor alján kullogunk

Most a legmagasabb a megújuló energia aránya Magyarországon, de így is az EU-rangsor alján kullogunk

A címlapról ajánljuk