Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Emmanuel Macron

Bokros Dorottya - Galicza Dorina Világ

Sípok, dobok, megafonok, petárdák – élőben jelentkeztek a hvg.hu tudósítói a párizsi tüntetésről

Kedden délután több tízezer ember kezdett tüntetni a francia fővárosban az ellen, hogy az országban megemelték a nyugdíjkorhatárt. Kollégáink beszámolója szerint a tüntetők Párizsban egy három kilométeres szakaszt tesznek meg – órák alatt. Nagyon lassan haladnak, a szakszervezetek egymás mögött sorakoztak fel. Tudósítóinknak a tüntetők azt mondták: egészen addig fognak tüntetni, amíg nem vonják vissza a nyugdíjreformot.

Bokros Dorottya - Galicza Dorina Világ

Élőben jelentkeztek be a hvg.hu tudósítói a forrongó Párizsból

A Köztársaság teréről indul az a tüntetés Párizsban, ami a nyugdíjreform miatt Franciaországban kirobbant demonstrációk közül valószínűleg az egyik legnagyobb lesz. Országszerte nagyjából egymillió francia is tüntethet, csak a fővárosban százezer embert várnak az utcákra. Franciaországban összesen tizenháromezer csendőrt és rendőrt mozgósítottak, ebből 5500-at csak Párizsban. A francia főváros utcáiról követjük élőben az események alakulását.

Szabó Márta hvg360

Macron az alkotmányos kiskapun tuszkolta át a nyugdíjreformot, amivel csak olajat öntött a tűzre

Nem akart sokat kockáztatni, végül éppen csak megúszta a bukást a francia kormány, amely különleges eljárással emelte törvényerőre a nyugdíjreformot. Emmanuel Macron államfő forró tavasz elé nézhet. A tüntetések olyan hevessé váltak, hogy miattuk III. Károly brit király is lemondta a vasárnapra tervezett franciaországi látogatását.

Lengyel Miklós Gazdaság

Teljes káoszra készül Franciaország

Kilencedik alkalommal hirdettek meg általános mozgósítást csütörtökre a szakszervezetek, amelyek továbbra sem fogadják el, hogy Franciaországban immár 64 év a nyugdíjkorhatár a korábbi 62 helyett. Macron csak rendeletileg tudta bevezetni a törvényt, mert a parlament többsége elvetette azt.

HVG360 hvg360

Nemzetközi lapszemle: Nem egy "nehezen értelmezhető nemzetközi bíróság" dolga üldözni Putyint

A Washington Post szerkesztőségi állásfoglalása hangsúlyozza, hogy az Egyesült Államoknak semmiképpen sem szabad beállnia a hágai határozat mögé. Oroszország számára Ukrajna csupán az egyik hadszíntér, írja a Le Monde. A Financial Times szerint Macron elnök nem tudta helyreállítani a demokráciába vetett hitet Franciaországban. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.

1
8 9 10 11 12
38
Majd százezer facsemete került a földbe a tavasz első napján

Majd százezer facsemete került a földbe a tavasz első napján

Magyar Péter: Nem szeretnénk az első közös orosz-amerikai gyarmat lenni

Magyar Péter: Nem szeretnénk az első közös orosz-amerikai gyarmat lenni

Trump lenyomni akarta, de hőst csinált Zelenszkijből

Trump lenyomni akarta, de hőst csinált Zelenszkijből

Sokkal korábban visszatérhet a Manchester City aranylabdás játékosa, mint az várható volt

Sokkal korábban visszatérhet a Manchester City aranylabdás játékosa, mint az várható volt

Lavrov: Donald Trump mindent ért, Európa viszont háborút akar

Lavrov: Donald Trump mindent ért, Európa viszont háborút akar

Török Gábor: Trump konstruktív volt, Zelenszkij nem akart engedni

Török Gábor: Trump konstruktív volt, Zelenszkij nem akart engedni

Emelik a tétet: az eddigi legnagyobb akkumulátor jön a telefonokban

Emelik a tétet: az eddigi legnagyobb akkumulátor jön a telefonokban

Duma Aktuál: Kevés gyerek születik? Legyen kötelező DÁP-belépés a pornóoldalakra!

Duma Aktuál: Kevés gyerek születik? Legyen kötelező DÁP-belépés a pornóoldalakra!

Meghalt David Johansen, a New York Dolls frontembere

Meghalt David Johansen, a New York Dolls frontembere

A címlapról ajánljuk