Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Erdély

MTI Világ

Toró T. Tibor: "állunk elébe az együttműködésnek"

Óvatos optimizmussal nyugtázta a Krónika című napilapban kedden közölt nyilatkozatában Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szombati kongresszusának határozatait.

hvg.hu Gazdaság

Orbán elől Erdélyig mennek a német cégek

A Magyarországon is aktív német multik a legújabb beruházásaikat inkább Romániába, a magyarok lakta vidékekre viszik. A munkaerő szakképzettsége és nyelvtudása megfelelő, és emellett fontos tényező, hogy a beruházásaikat is nagyobb biztonságban tudhatják.

hvg.hu Világ

Őrizetbe vett erdélyi magyar politikus - közleményt adott ki az érintett

A Hargita megyei tanács elnökét azzal vádolják, hogy a megyei tanács útfelújításaival kapcsolatos, munkatársai által előterjesztett dokumentumokat úgy írt alá, hogy ezek a kifizetési dokumentációk hiányosak voltak - olvasható Borboly Csaba honlapján. A szövevényes ügyben közben egy önkormányzati képviselőt és egy igazgatót is őrizetbe vettek.

MTI Világ

Ellopták a bálványosi díszkivilágítást

Ismeretlen tettesek ellopták a székelyföldi Bálványos vára napelemes üzemeltetésű díszvilágítási rendszerét - írta internetes oldalán pénteken az erdélyi Krónika.

MTI Világ

Nagy Feróék és a Magashegyi Underground is fellép Tusványoson

A könnyített honosítás, a magyar állampolgárság és a választójog kérdése már az előző években is a tábor témái között szerepelt, de a választási év miatt most nagyobb hangsúlyt kap ez a kérdéskör - mondták a szervezők. A Fideszhez és az Erdélyi Magyar Néppárthoz kötődő, több mint két évtizedes múltra visszatekintő nyári táborban rendszeresen megfordulnak román, illetve más politikai közösségbe tartozó magyar közéleti szereplők.

MTI Gazdaság

Autópálya nélkül marad még évekig Székelyföld

A következő években sem épül meg az észak-erdélyi autópálya Székelyföld közelében haladó Torda–Brassó szakasza, helyette az Európai Unió által finanszírozott dél-erdélyi sztrádával létesítenének gyorsforgalmi összeköttetést Torda és Szászsebes között – derült ki Dan Sova miniszter nyilatkozatából, amelyet kedden közölt az Agerpres hírügynökség.

hvg.hu Itthon

Átlátszó: Erdélyben terjeszkednek a budapesti önkormányzatok

Az atlatszo.hu nemrégiben közadatigénylést nyújtott be valamennyi budapesti kerülethez, hogy megtudják: rendelkeznek-e a fővárosi önkormányzatok külföldi ingatlantulajdonnal. A legtöbben nemmel válaszoltak, ketten nem reagáltak, de a lap megtudta, hogy Erzsébetvárosnak Szlovákiában, Zuglónak és Belváros-Lipótvárosnak pedig Erdélyben van ingatlana, utóbbinak kettő is.

hvg.hu Világ

Transindex: magyar állami cégek adományai segíthetik a Tőkés-kampányt

Nem kizárt, hogy az erdélyi szavazatszerző struktúra magyarországi közpénzekből épül, és sejteni lehet, hogy a magyar kormány egyik fő partnere ebben az Erdélyi Magyar Néppárt, illetve az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács – írja a Transindex. A lap szerint magyar állami vállalatok adományai segítik az EMNP-projektet.

MTI Világ

Los Angelesben is lobog a székely zászló

A Los Angeles-i Egyesült Magyar Ház előtt a magyar és az amerikai zászló mellé felvonták a székely lobogót, a székelyföldi területi autonómiatörekvések szimbólumát is - közölte helyi időn szerint hétfő este az MTI-vel Potápi Árpád, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának fideszes elnöke.

MTI Világ

Kivezettek egy székely zászlós szurkolót egy erdélyi kosármeccsről

Kivezették a gyulafehérvári sportcsarnokból a Sepsi SIC kosárlabdacsapat egy szurkolóját, aki a házigazdák elleni hétfői meccsen székely zászlót lengetett. Az incidens miatt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Mikó Imre kisebbségi jogvédelmi szolgálata a Diszkriminációellenes Tanácsnál feljelentést tett - derült ki az RMDSZ keddi hírleveléből.

Markó Béla Vélemény

Magyar megyék, román régiók

Markó Béla írása az árpádsávos lobogós, románellenes bekiabálásokkal fűszerezett tüntetésről, a forintcsinálta erdélyi politikusokról, a romániai magyar érdekvédelem elmúlt huszonhárom évének lenullázásáról és Bukarest centralizációs törekvéseiről.

MTI Világ

Benyújtotta európai polgári kezdeményezését Brüsszelben az EMNT és EMNP

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös megbízásából Szilágyi Zsolt, az EMNP külügyi alelnöke pénteken benyújtotta a kisebbségben élő őshonos nemzeti közösségek védelméről szóló európai polgári kezdeményezés (EPK) szövegtervezetét az Európai Bizottság illetékes főosztályára - derült ki az EMNT közleményéből, amelyet szombaton juttatott el az MTI bukaresti irodájához.

MTI Világ

Levétették a román nemzeti szalagot egy kovásznai iskola diákjáról

Nagy terjedelemben foglalkozik a szerdai romániai sajtó azzal, hogy a székelyföldi Kovászna városban működő Kőrösi Csoma Sándor magyar-román tannyelvű középiskolában a tanárok provokatívnak vélték és levétették a román nemzeti színű hajpántot egy diáklányról.

1
23 24 25 26 27
36
A Péterfy-kórházból tűnhetett el a férfi, aki leugrott a ferihegyi reptér galériájáról

A Péterfy-kórházból tűnhetett el a férfi, aki leugrott a ferihegyi reptér galériájáról

Argentin posztriválist kapott Kerkez Milos

Argentin posztriválist kapott Kerkez Milos

A frászt hozta a szemből érkezőre egy autós, aki rosszul mért fel egy előzést – videó

A frászt hozta a szemből érkezőre egy autós, aki rosszul mért fel egy előzést – videó

Hárman meghaltak egy arzénos karácsonyi tortától Brazíliában, a saját családját mérgezhette meg egy nő

Hárman meghaltak egy arzénos karácsonyi tortától Brazíliában, a saját családját mérgezhette meg egy nő

Kocsis Máté Pressmannek: „Ön egy bosszúálló, kisstílű fazon, csak egy liberális politikai aktivista”

Kocsis Máté Pressmannek: „Ön egy bosszúálló, kisstílű fazon, csak egy liberális politikai aktivista”

Tizenkét éves kocsi a sláger a magyar használtautó-piacon

Tizenkét éves kocsi a sláger a magyar használtautó-piacon

„Kerülje el Magyarországot” – üzente Lázár János a távozó amerikai nagykövetnek Rogán kitiltása miatt

„Kerülje el Magyarországot” – üzente Lázár János a távozó amerikai nagykövetnek Rogán kitiltása miatt

A Mohu elárulta, a hét mely napjain érdemes palackvisszaváltással próbálkozni

A Mohu elárulta, a hét mely napjain érdemes palackvisszaváltással próbálkozni

Egyre kellemetlenebb, amit a forint művel: az ipari árak is elszálltak egy hónap alatt

Egyre kellemetlenebb, amit a forint művel: az ipari árak is elszálltak egy hónap alatt

A címlapról ajánljuk