Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Erste Bank Hungary

MTI Vállalat + Vezető

Tulajdonosváltás az Ersténél: itthon minden marad a régi

A pénzügyi válsággal összefüggésben végrehajtott tulajdonosváltozás kizárólag csoporton belüli részesedésátrendezést jelentett, a technikai jellegű átszervezés közvetlenül nincs hatással a bankcsoport irányítására és pénzügyi eredményére, így a társaság napi működésére sem – közölte az Erste Bank Hungary Zrt. a tőzsde honlapján.

MTI Gazdaság

Hat fiókját zárja be idén az Erste

Bezárják a balatonfüredi, a berettyóújfalui és a lenti fiókot, valamint megszűnik a budapesti Bosnyák téri, a Törökvész úti és a budafoki Kossuth utcai fiók is.

MTI Vállalkozás

Leányvállalatot alapított az Erste

Collat-real Kft. néven leányvállalatot alapított az Erste Bank Hungary Zrt. A céget 3 millió forintos jegyzett tőkével alapították, fő tevékenysége saját tulajdonú ingatlan adásvétele.

MTI Gazdaság

Az Erste hódmezővásárhelyi önkormányzat elleni keresetét elutasították

Első fokú, nem jogerős döntésében elutasította a Szegedi Törvényszék az Erste Bank Hungary Zrt.-nek a hódmezővásárhelyi, a mindszenti és a székkutasi önkormányzattal szemben benyújtott keresetét, amelyben 4,6 milliárd forint megfizetését kérte a településektől a vízszolgáltató Zsigmondy Béla zrt. kötvénytartozása miatt – közölte Göbl Vilmos, a hódmezővásárhelyi önkormányzat sajtóreferense.

hvg.hu Gazdaság

Jelasity: marad az Erste Magyarországon

Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója a GKI Gazdaságkutató Zrt. budapesti konferenciáján cáfolta, hogy a bank a magyarországi kivonulást fontolgatná. Szerinte ennek ékes bizonyítéka, hogy a bank 2009 óta szinte minden évben vásárolt, márpedig aki egy ország elhagyását tervezi, az nem így tesz.

hvg.hu Gazdaság

Beperli az Erste a GVH-t a gigabírság miatt

Az Erste Bank Hungary Zrt. bírósághoz fordul a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) november 19-i határozata kapcsán, amelyben 12 pénzügyi intézménnyel szemben megállapította, hogy 2011-ben gazdasági versenykorlátozó megállapodás tilalmának megsértését követték el – közölte a bank pénteken.

MTI Vállalkozás

Szakított az Erste a Magyar Postával

A folyószámlák, megtakarítási termékek, hitelkártya, folyószámlahitel és személyi kölcsön közvetítésére vonatkozó szerződéseit mondta fel a Postánál az Erste. A társasággal kötött egyéb szerződések változatlanul érvényben maradnak.

MTI Gazdaság

Tudomásul veszi az Erste Bank a PSZÁF határozatát

Tudomásul veszi az Erste Bank Hungary Zrt. a Pénzügy Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) határozatát, a PSZÁF által kirótt 3 millió forintos bírságot a pénzintézet haladéktalanul megfizeti, és intézkedéseket tett annak érdekében, hogy hasonló hiba a jövőben ne fordulhasson elő.

hvg.hu Gazdaság

A pénznyomtatás elkerülhetetlen, a katasztrófa megúszható

Ismét növekszik a félelem, hogy széthullik az eurózóna, és nagy kérdés, hogy az európai döntéshozók képesek lennének-e ezt megakadályozni. A pénznyomtatás úgy tűnik, elkerülhetetlen, de lesz még néhány negatív hullám, mire beindul.

MTI Gazdaság

150 milliárd forintos veszteség az Erste Banknál

Negatív eredménnyel zárta 2011-et az Erste Bank Hungary Zrt., az előzetes, konszolidált, nem auditált, nemzetközi számviteli szabályok alapján készült gyorsjelentés szerint a bankcsoport adózás utáni vesztesége 157,6 milliárd forint volt, az előző évi 109 millió forintos profittal szemben - közölte a bank csütörtökön.

MTI Vállalkozás

Hétszázmillió eurós veszteség az Ersténél

Az osztrák Erste Bank - hálózatának nagyságát tekintve a második számú bankcsoport Kelet- és Közép-Európában - 718,9 millió euró veszteséget jelentett szerdán tavalyról kisebbségi részesedések nélkül, 2010-ben 878,7 millió euró volt az eredménye adó után.

hvg.hu Gazdaság

Erste-vezér: a kis cégeknek lesz a legnehezebb

Jó irányba tett lépésnek nevezte az InfoRádió Aréna című műsorában a kormány és a bankszövetség megállapodását az Erste Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója. Jelasity Radovan ugyanakkor azt mondta, a bankok továbbra is azon vannak, hogy csökkentsék a veszteségeiket. Beszélt arról is, hogy gazdasági növekedésnek a következő egy-két évben híre sem lesz, de a legnehezebb a következő hónapokban a kis- és középvállalkozásoknak lesz.

1 2
Német állampolgár a mannheimi gázoló

Német állampolgár a mannheimi gázoló

Kína megtorlásul több amerikai termékre is vámokat vetett ki

Kína megtorlásul több amerikai termékre is vámokat vetett ki

Az SPD szerezte a legtöbb szavazatot a hamburgi tartományi választásokon

Az SPD szerezte a legtöbb szavazatot a hamburgi tartományi választásokon

Erdőtüzek tombolnak az Egyesült Államokban, több államban is kitelepítéseket rendeltek el

Erdőtüzek tombolnak az Egyesült Államokban, több államban is kitelepítéseket rendeltek el

Késes terrorista ölt meg egy embert Izrael északi részén

Késes terrorista ölt meg egy embert Izrael északi részén

Lángoló hajtóművel húzott el New Jersey felett egy repülőgép - videó

Lángoló hajtóművel húzott el New Jersey felett egy repülőgép - videó

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Donald Trump: Zelenszkij a legrosszabb nyilatkozatot tette

Donald Trump: Zelenszkij a legrosszabb nyilatkozatot tette

Még a föld is megremegett az Oscar-gála estéjén Hollywoodban – szó szerint

Még a föld is megremegett az Oscar-gála estéjén Hollywoodban – szó szerint

A címlapról ajánljuk