Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Fabiny Tamás

hvg.hu Élet+Stílus

"Jézus is Soros ügynöke lenne?"

Egy karácsonyi könyvbemutatón Várszegi Asztrik katolikus püspök egy beszélgetés közben „vetette fel viccesen”, ha ma élne a Megváltó, akár még a Soros-ügynök címkét is megkapná.

Dercsényi Dávid - Kálmán Attila Itthon

Elmúlt az Orbán-varázs, a követők új jelre várnak

A Fidesz népszerűsége mélyrepülésben, sorra bukták az időközi választásokat, a halálbüntetést pedig már saját képviselőik sem támogatják. A politikai vízió szétfoszlása után csak a kormányzati kapkodás látszik, a jobboldali értelmiség pedig lassan besokall és megtörtént a korábban elképzelhetetlen: már szinte napi szinten veszik elő Orbánt.

hvg.hu Itthon

Az evangélikus püspök elővette a legnyomósabb érvet a halálbüntetés ellen

Öt éve még várta a Fideszt Fabiny Tamás evangélikus püspök, aki a Mandinernek adott interjújában most bőven kritizálta a halálbüntetés felvetését és a bevándorlással kapcsolatos nemzeti konzultációt. Arról is beszélt, hogy meglepte őt az érdemi konzultáció teljes hiánya és "elegánsabb, nyugodtabb" kormányzásra számított a kétharmadtól.

1 2
Már az óvodában orbánozással és magyarozással csúfolódnak a gyerekek

Már az óvodában orbánozással és magyarozással csúfolódnak a gyerekek

Több kamaszt is megkéselt egy társuk egy Irkutszk környéki házibulin

Több kamaszt is megkéselt egy társuk egy Irkutszk környéki házibulin

Felrobbant és az Indiai-óceánba hullott a SpaceX Starship űrhajója – videó

Felrobbant és az Indiai-óceánba hullott a SpaceX Starship űrhajója – videó

Kiderült, hol érnek össze a műkörömbiznisz és az embercsempészet szálai Belgiumban

Kiderült, hol érnek össze a műkörömbiznisz és az embercsempészet szálai Belgiumban

Szijjártó szerint az EU azért bünteti Magyarországot, mert kiűztük az antiszemitizmust terjesztő migránsokat

Szijjártó szerint az EU azért bünteti Magyarországot, mert kiűztük az antiszemitizmust terjesztő migránsokat

„Hol vannak a többiek?” – kérdezi Lengyel Tamás Caramel és Kiss Tibi politikai kiállása után

„Hol vannak a többiek?” – kérdezi Lengyel Tamás Caramel és Kiss Tibi politikai kiállása után

Akár aludhatunk is az új Opel Frontera tetején

Akár aludhatunk is az új Opel Frontera tetején

A Kúria visszaszólt Magyar Péternek: bírókat büntetőeljárással fenyegetni kiemelkedő durvaság

A Kúria visszaszólt Magyar Péternek: bírókat büntetőeljárással fenyegetni kiemelkedő durvaság

Mit ehet, mit nem? Mikor? Hogyan? Így érheti el az Ozempic-hatást a gyógyszer nélkül

Mit ehet, mit nem? Mikor? Hogyan? Így érheti el az Ozempic-hatást a gyógyszer nélkül

A címlapról ajánljuk