Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Gulyás Gergely

MTI Itthon

2006: a Fidesz szerint kibukott az MSZP cinizmusa

A Fidesz szerint a 2006. őszi rendőri bántalmazás egyik áldozatának kártérítési ügyéből is jól látszik, hogy a szocialista kormány által elkövetett bűnöknek milyen hosszan kitartó negatív hatásuk van.

MTI Itthon

Fidesz: elérhetetlen az újabb kétharmad

Egy időközi önkormányzati választásból nem kell messzemenő következtetéseket levonni – reagált Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese az ATV Start című műsorában hétfő reggel arra, hogy az MSZP, a DK és az Együtt közös jelöltje nyerte a szigetszentmiklósi időközi önkormányzati képviselő-választást. A kormánypárti politikus gratulált a győztesnek.

MTI Itthon

Új házszabályt akar a Fidesz-KDNP

Nincs róla hivatalos döntés, de ismert kormánypárti politikusok azt mondták, hogy – élve a kétharmados többség lehetőségével – még e ciklus alatt meg kellene alkotnia az Országgyűlésnek egy teljesen új házszabályt a 2014-es választások utáni időszakra – írja a hétfői Népszabadság.

M. László Ferenc Itthon

Nem lesz 25 emeletes Orbán-plakát

A politikai megosztottsággal magyarázható, miért nem tenné teljesen átláthatóvá a pártok kampányköltéseit a Fidesz. Az egyéni jelöltekre viszont szigorú szabályokat vezetnének be, a költési limitet pedig megemelik, mert az 1997-es szabályok már nem életszerűek. Ugyanakkor sem a pártok mellett kiálló civilekre, sem a plakátcégekre nem terjesztenék ki a szabályokat, mert a beterjesztő szerint ez túlszabályozottságot hozna, és alkotmányos aggályokat is felvett. A kampányfinanszírozási törvényről Gulyás Gergelyt, a Fidesz szakpolitikusát kérdeztük.

MTI Itthon

Bocsánatkérést vár Martin Schulztól a Fidesz

A Fidesz visszautasítja, felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja Martin Schulz európai parlamenti (EP) elnök kijelentését, miszerint Magyarország "össze akarja írni a zsidókat" - közölte Gulyás Gergely, a kormánypárt képviselője szombati budapesti sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva.

MTI Itthon

Ősztől nem lehet időközi képviselőválasztást tartani

Több ponton is változik az új választási eljárási törvény egyebek mellett jogvédő szervezetek javaslatai alapján. Újdonság, hogy az idén szeptember 1-je utáni időpontra már nem lehet majd időközi országgyűlési képviselőválasztást kitűzni - közölte Gulyás Gergely, a Fidesz szakpolitikusa szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

MTI Itthon

Alaptörvény 2.0: a Fidesz szerint van miért bocsánatot kérnie a kritikusoknak

A Fidesz-frakció szerint a negyedik alkotmánymódosítás hatályba lépésével jelentős mértékben megerősödött a nemzeti, etnikai, faji és vallási közösségek védelme, és ezt el kellene ismernie azoknak, akik Magyarországot megalapozatlanul antiszemita színben igyekeznek feltüntetni - mondta Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján.

hvg.hu Itthon

Újabb "sikamlós terület" szabályozására készül a Fidesz

Gulyás Gergely arról beszélt, hogy a pártfinanszírozástól különválasztva szabályoznák a kampányfinanszírozást. Az erre vonatkozó törvényjavaslatot két héten belül benyújtja a Fidesz. Gulyás a ma megszavazandó választási eljárási törvény részleteiről is beszélt.

Kósa András - M. László Ferenc Itthon

El lehet-e csalni a választásokat a határon túlról?

Elősegíthet-e egy esetleges választási csalást a határon túli magyarokra vonatkozó statisztikák eltitkolása? Mekkora veszélyt jelent a külhoni állampolgárokra, hogy a magyar állam a választások előtt hónapokig levelezget velük? Egyáltalán érdemes-e energiát ölni egy olyan csalásba, amely rájuk épít? Az elmúlt hetekben számos legenda kapott lábra, utánajártunk, van-e alapja a suttogó propagandának. Egyelőre a Fidesznek sincs ötlete a maga állította csapda kikerülésére.

MTI Itthon

Fidesz: a magyar embert a rezsi érinti húsbavágóan, nem az alaptörvény

Gulyás Gergely szerint Sólyom László tévedett, amikor kritizálta a negyedik alaptörvény-módosítást. A Fidesz szakpolitikusa arról is beszélt, vajon miért a rezsicsökkentésről és nem az alaptörvény ma elfogadandó módosításáról tartott napirend előtti beszédet Orbán Viktor.

1
63 64 65 66 67 68 69
130 000 km-re lőtt el egy lézert Kína, az eredmény lenyűgöző

130 000 km-re lőtt el egy lézert Kína, az eredmény lenyűgöző

„Nagyon sokszor eszembe jutott az öngyilkosság” – Noszály Sándor a mentális betegségéről beszélt

„Nagyon sokszor eszembe jutott az öngyilkosság” – Noszály Sándor a mentális betegségéről beszélt

Megvan a dátum, mikor jön a Samsung legvékonyabb mobilja, a Galaxy S25 Edge

Megvan a dátum, mikor jön a Samsung legvékonyabb mobilja, a Galaxy S25 Edge

Török Gábor szerint a Magyar Péterék által közölt hangfelvétel messze nem annyira védhetetlen, mint a „hazudtunk reggel, éjjel meg este”

Török Gábor szerint a Magyar Péterék által közölt hangfelvétel messze nem annyira védhetetlen, mint a „hazudtunk reggel, éjjel meg este”

Oroszországnak szánt rakétáit próbálgathatta Észak-Korea

Oroszországnak szánt rakétáit próbálgathatta Észak-Korea

Új villanyautó-töltőkkel szórják meg Magyarországot: kipróbáltuk, bele is néztünk az elsőbe

Új villanyautó-töltőkkel szórják meg Magyarországot: kipróbáltuk, bele is néztünk az elsőbe

A Blokád című film producere szerint olyan hiteles volt a Göncz Árpád-ábrázolásuk, hogy azt a volt elnök oldalán állók is elismerték

A Blokád című film producere szerint olyan hiteles volt a Göncz Árpád-ábrázolásuk, hogy azt a volt elnök oldalán állók is elismerték

Nem tartóztatják le a II. kerületben megölt nő férjét, akit a gyilkossággal gyanúsítanak

Nem tartóztatják le a II. kerületben megölt nő férjét, akit a gyilkossággal gyanúsítanak

Újabb nemzetközi üzletekben utazik Mészáros Lőrinc

Újabb nemzetközi üzletekben utazik Mészáros Lőrinc

A címlapról ajánljuk