Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Járványhelyzet

MTI Itthon

Már 37 ezer ember megkapta a 4. oltását is Magyarországon

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára bejelentette, hogy az operatív törzs javaslatára februárban tovább folytatódnak a csütörtök és péntek délutáni, valamint a szombati központi oltóhelyi akciónapok.

Lengyel Miklós Világ

Boris Johnson legnehezebb 48 órája

A brit közvélemény a lezárások idején tartott kormányzati bulikról szóló jelentést várja, a kormány egyelőre kitart vezetője mellett.

hvg.hu Tech

Zacher Gábor beadatta magának a negyedik oltást

Rizikócsoportba tartozik, és a munkája miatt is jobbnak látta, ha biztosra megy a negyedik vakcinával. A hatvani kórház sürgősségi osztályának orvosa azt is hangsúlyozta, hogy akit tavaly tavasszal oltottak be a 2. oltással, az majdnem ugyanolyan védtelennek számít, mint akit egyáltalán nem oltottak be.

hvg.hu Itthon

Koronavírus: 69 áldozat, 20 ezernél is több új fertőzött

Sosem diagnosztizáltak még annyi koronavírus-fertőzöttet egy nap alatt, mint most. A lélegeztetőgépen lévők száma csökkent, a kórházban ápoltaké nőtt. Alig több, mint hatezer ember kapta meg a harmadik oltását az elmúlt egy napon.

1
27 28 29 30 31
269
Az egy dolog, hogy a mikroműanyag bekerül az agyba, de sokkal nagyobb baj az, ahogy ott viselkedik

Az egy dolog, hogy a mikroműanyag bekerül az agyba, de sokkal nagyobb baj az, ahogy ott viselkedik

Die Welt: Meloni Európa aduja Trumpnál, Orbánról Washingtonban már jóformán senki sem beszél

Die Welt: Meloni Európa aduja Trumpnál, Orbánról Washingtonban már jóformán senki sem beszél

Rákosdubaj arab beruházója „működésük megkezdéséről” ír

Rákosdubaj arab beruházója „működésük megkezdéséről” ír

Az osztrák szélsőjobb vezetője új választásokat követel

Az osztrák szélsőjobb vezetője új választásokat követel

Donald Trump nekimenne az európai fenntarthatósági törvénynek is

Donald Trump nekimenne az európai fenntarthatósági törvénynek is

Melania Trump izgalommal várja, hogy megnyissák a Fehér Házat a látogatók előtt

Melania Trump izgalommal várja, hogy megnyissák a Fehér Házat a látogatók előtt

Die Welt: Meloni Európa aduja Trumpnál, Orbánról Washingtonban már jóformán senki sem beszél

Die Welt: Meloni Európa aduja Trumpnál, Orbánról Washingtonban már jóformán senki sem beszél

Már megint letörték a Margit híd kőkeresztjeit

Már megint letörték a Margit híd kőkeresztjeit

Restomodként tért vissza a Maserati kilencvenes évekbeli ritkasága

Restomodként tért vissza a Maserati kilencvenes évekbeli ritkasága

A címlapról ajánljuk