Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Kórház

Dreissiger Ágnes Itthon

Nem árulja el az illetékes, ki vezeti tavasztól a kórházakat

A törvény március 31-ig ad határidőt arra, hogy kiírják azon intézmények vezetői posztjára a pályázatokat, amelyek januártól az államhoz kerültek. Úgy tudjuk, elképzelhető, hogy a feladattal megbízott GYEMSZI mégsem várja ki ezt az időt. A kórházigazgatók egyelőre semmit nem tudnak.

MTI Itthon

Továbbra is igazgatót keresnek a dombóvári kórházba

Jelenleg sincs igazgatója a dombóvári kórháznak, miután az intézmény vezetésével az év elején megbízott szakember nem vállalta a feladatot - mondta a város polgármestere a dombóvári képviselő-testület csütörtöki, rendkívüli ülésén.

hvg.hu Plázs

"Fizetős egészségügy": saját lábába lő a Kórházszövetség?

A fizetős oktatás után itt a fizetős egészségügy – így kommentálta a Kórházszövetség ötletét Mihályi Péter a Klubrádióban. Az egészségügyi közgazdász a Megbeszéljük című műsorban azt mondta, szembeköpi a választókat a kormány és a vele együttműködő Magyar Kórházszövetség is.

hvg.hu Plázs

Milliókat buknak a kórházak a számlavezetésen

Milliókat buknak az állami fenntartásba került kórházak azon, hogy kereskedelmi bankok helyett a Magyar Államkincstárnál kell január óta számlát vezetniük. Az eddigi kedvező kondíciók megszűntek: az átutalásokért fizetnek, kamatot viszont nem kapnak.

hvg.hu Shake

Így nézett ki Beyoncé exkluzív szülőszobája - fotó

Lapostévé, kanapé, fotel és exkluzív design – gyermeke születésekor sem kellett mindezeket nélkülöznie Beyoncénak. Az amerikai énekesnő a New York-i Lenox Hill kórházban hozta világra hétvégén kislányát, Ivy Blue-t. Az intézmény különleges szülőszobáit bárki bérelheti, ha éppen van szabad hely, és ki tudja fizetni az éjszakánként több száz dolláros díjat.

hvg.hu Shake

Gyógyszerre piált a Melrose Place sztárja, de túlélte

Magához tért a kórházban Heather Locklear, a Melrose Place című filmsorozat sztárja, akit azért szorult ellátásra, mert alkoholt ivott receptköteles gyógyszerekre. A celebhírekkel foglalkozó tmz.com portál szerint a színésznő már jobban van, a szülei vele vannak a kórházban, és szombaton hazaengedhetik.

MTI Sport

Eusebio megint kórházban van

Ismét kórházba szállították Eusebiót, a portugálok legendás futballistáját, most nyakfájdalmai miatt került vissza.

MTI/Új Néplap Plázs

Fizetésemelést kaptak a karcagi kórház orvosai

Csaknem ötven közalkalmazott orvos bérét rendezték tavaly decemberben a karcagi Kátai kórházban, a fizetésemelés mértéke 20-40 százalék - írta szerdai számában az Új Néplap.

MTI Plázs

Nanoezüsttel előzik meg a kórházi fertőzéseket

A kórházi bakteriális fertőzések visszaszorítása a fő célja annak a projektnek, amely a Baross Gábor pályázati program keretein belül valósulhatott meg a Bay Zoltán Közhasznú Nonprofit Kft. által. A nanotechnológia segítségével - nanoezüsttel kezelve - az urológiai katéterek esetében 80 százalékos hatásfokkal szorították vissza a kórokozók terjedését - mondta a társaság igazgatóhelyettese, a miskolci részleg vezetője csütörtökön.

MTI Világ

Hazatért a kórházból a 90 éves Fülöp herceg

Hazatérhetett kedden a kórházból a brit uralkodó 90 esztendős férje, akin karácsony előestéjén sürgősségi kardiológiai beavatkozást kellett végrehajtani szívkoszorúér-elzáródás miatt.

MTI Shake

Mégis otthon karácsonyozhat George Michael

Osztrák médiaértesülések szerint egy hónap után csütörtökön hazaengedték a tüdőgyulladással kórházban kezelt George Michaelt, és a brit popsztár állítólag rögtön el is repült Bécsből, hogy már otthon töltse a karácsonyt; az énekes londoni szóvivője azonban nem erősítette meg az értesüléseket, amelyek szerinte csak szóbeszéden alapszanak.

1
91 92 93 94 95
107
Tízezrek csatlakoztak a német szélsőbalhoz az év kezdete óta

Tízezrek csatlakoztak a német szélsőbalhoz az év kezdete óta

Reagált az Allegro a GVH vádjaira

Reagált az Allegro a GVH vádjaira

Most is van home office a MÁV-nál, csak nem úgy hívják

Most is van home office a MÁV-nál, csak nem úgy hívják

Kefirpolitikával hessegeti a kormány az inflációt

Kefirpolitikával hessegeti a kormány az inflációt

Amint felbukkant a láthatáron 65 milliárd forintnyi EU-pénz öntözésre, Mészáros cégei már ugrottak is

Amint felbukkant a láthatáron 65 milliárd forintnyi EU-pénz öntözésre, Mészáros cégei már ugrottak is

Ideiglenesen visszakerül Kopek Gábor a MOME élére, miután elbukta a bizalmatlansági szavazást az egyetem rektora

Ideiglenesen visszakerül Kopek Gábor a MOME élére, miután elbukta a bizalmatlansági szavazást az egyetem rektora

„Nem vagyok kannibál” – bizonygatja Armie Hammer

„Nem vagyok kannibál” – bizonygatja Armie Hammer

Moszkvában landolt egy amerikai repülőgép, azonnal beindultak a találgatások

Moszkvában landolt egy amerikai repülőgép, azonnal beindultak a találgatások

A Bige-féle Nitrogénművek haladékot kér a hitelezőitől

A Bige-féle Nitrogénművek haladékot kér a hitelezőitől

A címlapról ajánljuk