Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Kúria

Lengyel Tibor Itthon

Hadházy Ákos az Ab által visszadobott panaszáról a nemzeti konzultáció ügyében: „Erre számítottunk, irány Strasbourg”

Visszadobta az Alkotmánybíróság Hadházy Ákosnak a nemzeti konzultációra vonatkozó panaszát – korábban a választási bizottság, majd a Kúria is elutasította azt. A független képviselő most a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul, kérve annak kimondását, hogy a kormány akciója sérti a szabad választás jogát.

Lengyel Tibor Itthon

Mintha meg sem mernék vizsgálni, hogy jogsértő-e a kormány nemzeti konzultációja

Mint a forró krumplit, úgy dobják el maguktól az elvileg illetékes szervek a kormányzati konzultáció vizsgálatát: a Reklámszövetség homokba dugta a fejét, a választási bizottság elutasította az ezzel kapcsolatos kifogást, és a Kúria is úgy döntött, inkább nem foglalkozik vele. Pedig az ilyen propagandaakciók a strasbourgi emberi jogi bíróság szerint sértik az állam politikai semlegességét. Hamarosan ez a konkrét ügy is ott köt majd ki.

1 2 3 4 5 6 7
43
Indul az árrésstop, máris lépett a Rossmann – sok vásárló meg fog lepődni a kasszánál

Indul az árrésstop, máris lépett a Rossmann – sok vásárló meg fog lepődni a kasszánál

Frissítsen, ahogy tud: 45 hibát javítottak az Androidban, az egyik különösen súlyos

Frissítsen, ahogy tud: 45 hibát javítottak az Androidban, az egyik különösen súlyos

Magyar az utolsó remény, hogy békésen le lehessen váltani Orbánt

Magyar az utolsó remény, hogy békésen le lehessen váltani Orbánt

Íme hat alapelv, hogy bárkivel jól együtt tudjon dolgozni!

Íme hat alapelv, hogy bárkivel jól együtt tudjon dolgozni!

Kóla, puska, partedli │ Elvitelre

Kóla, puska, partedli │ Elvitelre

Újabb földeket venne Orbán Ráhel Somogyban

Újabb földeket venne Orbán Ráhel Somogyban

40 éves, mégis szinte vadonatúj bukólámpás Porsche vár új gazdára

40 éves, mégis szinte vadonatúj bukólámpás Porsche vár új gazdára

India szerint Pakisztán megsérti a szombaton életbe lépett tűzszünetet

India szerint Pakisztán megsérti a szombaton életbe lépett tűzszünetet

Orosz nem a tűzszünetre és az újabb nyugati szankciókra

Orosz nem a tűzszünetre és az újabb nyugati szankciókra

A címlapról ajánljuk