Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Kapuvár

MTI Vállalkozás

Mégsem pályázik Kapuvár a húsüzemre

Korábbi tervei ellenére a kapuvári önkormányzat mégsem pályázik a tavaly ősszel leállított kapuvári húsgyárat működtető két, felszámolás alatt lévő cég vagyonára - erősítette meg Hámori György polgármester (Fidesz-KDNP) az MTI értesülését pénteken.

hvg.hu Gazdaság

Kapuvári elbocsátottak: remény nincs, tüntetés lesz

A Kapuvári Hús Zrt. leállása és a Kapuvári Bacon Húsipari Kft. fizetésképtelenné nyilvánítása miatt emberek több százan kerültek utcára. Míg az előzőnél 212 embert, az utóbbinál 80 embert bocsájtottak el. A nehéz helyzetbe került emberek csak a munkaügyi központhoz és az önkormányzathoz fordulhatnak. A Húsipari Dolgozók Szakszervezete borúsan látja az elbocsátott dolgozók helyzetét, demonstrációt szerveznek.

MTI Vállalkozás

Bérvágással mentenék meg a kapuvári húsgyárat

A bérvágásra való átállásra alapoz az a válságterv, amelyet a kisebbségi tulajdonos dolgozott ki a Kapuvári Hús Zrt-nek. Foltányi Árpád kisebbségi tulajdonos pénteken újságíróknak azt mondta: biztosítani tudja, hogy beérkezzen a termelés felfuttatásához szükséges heti hatezer sertés. Nyáron heti három-négyezer állatot dolgoztak fel, amelynek körülbelül a felét vágták helyben, miközben heti tíz-tizenkétezres a kapuvári üzem teljes kapacitása.

MTI Itthon

Nem érzik magukat biztonságban a kapuvári húsgyár dolgozói

Védőhálót kapott a kapuvári húsgyár azzal, hogy a kormány kiemelt jelentőségű vállalattá nyilvánította a két működtető társaságot, de a munkavállalóknak egyelőre aggályaik vannak a napi szintű működés bizonytalanságai miatt - mondta Pászli Tibor helyi szakszervezeti vezető, a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének alelnöke pénteken az MTI-nek.

MTI Vállalkozás

Újraindul a kapuvári húsgyár

Újraindul a termelés a kapuvári húsgyárban – írja pénteki számában a szerdán még „csak szinte teljes leállásról” beszámoló Kisalföld Zsobrák Péter tulajdonosra hivatkozva.

MTI Vállalkozás

Kapuvári húskombinát: a kormány visszaéléseket gyanít

"Felmerül a gyanúja a pénzügyi visszaéléseknek" a kapuvári húskombinátnál, amelyet a kormány a helyzet tisztázása és az ott lévő mintegy 400 munkahely megőrzése érdekében nyilvánított kiemelt jelentőségű vállalattá - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtökön az M1 Az este című műsorában.

MTI Itthon

Enyhül a bűz Kapuváron

Több mint 400 millió forintos fejlesztéssel újítják fel a szennyvíztisztítót Kapuváron. A fejlesztés eredményeként 25 százalékkal nő a létesítmény szervesanyag-lebontó képessége és csökken a kellemetlen szagkibocsátás - mondta az üzemeltető Pannon-Víz Zrt. elnök-vezérigazgatója az MTI-nek.

MTI Vállalkozás

Új tulajdonosa van a kapuvári húsgyárnak

Augusztus elsejétől új tulajdonosa van a kapuvári húsgyárnak: Zsobrák Péter befektető partnerekkel közösen vásárolta meg a Kapuvári Hús Zrt. 100 százalékos tulajdonrészét, a késztermékgyártó Bacon Kft. üzletrészének pedig a felét – írja a Kisalföld keddi száma.

MTI Autó

Próbálják újraéleszteni egy vasúti baleset sérültjét

Baleset miatt áll a forgalom a Győr-Sopron vasútvonal egy szakaszán, mivel egy személyautó és egy motorvonat összeütközött a Kapuvárhoz közeli Vitnyéden - tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn.

1 2 3 4
Pottyondy a székelyeknél: így röhögnek a marosvásárhelyiek Lázáron és Mészároson

Pottyondy a székelyeknél: így röhögnek a marosvásárhelyiek Lázáron és Mészároson

Trump különmegbízottja szerint „már alakul” az orosz–ukrán béke

Trump különmegbízottja szerint „már alakul” az orosz–ukrán béke

Nem tartogat sok jót az egykori Dunaferr jövője

Nem tartogat sok jót az egykori Dunaferr jövője

Az ÁKK éléről frissít Varga Mihály jegybankja, de később derül ki, mi lesz az új alelnök feladata

Az ÁKK éléről frissít Varga Mihály jegybankja, de később derül ki, mi lesz az új alelnök feladata

Az ORFK szerint nem követett el jogsértést az Elf Bart szívó rendőr

Az ORFK szerint nem követett el jogsértést az Elf Bart szívó rendőr

Farkas Zoltán: Magyarországon a csatatérnépesség voksaiért dúl a harc. A végsőkig

Farkas Zoltán: Magyarországon a csatatérnépesség voksaiért dúl a harc. A végsőkig

Ezzel számoljon mindenki, ha elmegy a Pride-felvonulásra – jogi kisokost állítottak össze a civilek

Ezzel számoljon mindenki, ha elmegy a Pride-felvonulásra – jogi kisokost állítottak össze a civilek

Rogán levétele a szankciós listáról: de vajon mit kérhetett Trump cserébe?

Rogán levétele a szankciós listáról: de vajon mit kérhetett Trump cserébe?

Von der Leyen: A Nyugat, ahogy eddig ismertük, már nem létezik

Von der Leyen: A Nyugat, ahogy eddig ismertük, már nem létezik

A címlapról ajánljuk