Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#KÉSZ Csoport

Szlavkovits Rita Vállalkozás

Varga Mihály, a KÉSZ Csoport alapítója: „Nem baj, ha edzésen sírunk, ha utána a meccsen nevetünk"

Negyven éve vannak versenyben, kormányok jöttek-mentek, a KÉSZ Csoport maradt. Az alapító Varga Mihály szerint a hitelesség és a tudás a legfontosabb - a vagyon mellett ezt is örökségül szánja a cégbirodalom alapítója, ezt a Varga Családi Alkotmánnyal kőbe is vésték. Rendszerváltókból generációváltók sorozatunk következő részében azt mutatjuk be, milyen módon igyekszik egyben tartani a négy évtized alatt felépített cégét az alapító.

HVG360 hvg360

Magyar milliárdosok túlélési technikái: Varga Mihály

A HVG által megkérdezett hazai befektetők a közhangulatnál jóval derűlátóbban ítélik meg a járvány okozta válság kimenetelét. Negyedikként Varga Mihály, a KÉSZ-csoport alapítója írja le, milyen változásokra és kihívásokra számít.

hvg.hu Gazdaság

Németországban szedné meg magát a magyar cég, amelyik a Kossuth teret újította fel

Közép-kelet-európai sikerek után nyugat féle terjeszkedik a magyar tulajdonú KÉSZ Csoport. Új leányvállalatukat Németországban nyitották meg. A cég vezetése szerint az EU-ban ez a piac mutatja majd az egyik legdinamikusabb fejlődést, ezért 2016 elején KEMAG Deutschland GmbH néven alapították meg az ottani céget. Első generálkivitelezési projektjük április elején veszi kezdetét.

MTI Autó

Oroszországi gigaprojektet bíztak a KÉSZ Csoportra

Újabb autóipari nagyberuházást valósít meg a KÉSZ Csoport a szerbiai Fiat, a kecskeméti Mercedes, a győri Audi, valamint a szintén kecskeméti Magna gyár után. Az oroszországi projekt összértéke több mint 10 millió euró.

hvg.hu Vállalkozás

Szerbiában nyomul a KÉSZ

A KÉSZ Csoport nyerte el a MAGNA új autóipari beruházása keretében épülő 4300 négyzetméteres gyárcsarnok generál kivitelezését Szerbiában, ahol idén Best Business Partner (BBP) díjat is kapott a KÉSZ Holding.

Csikász Brigitta Itthon

Késett a börtönkoszt, megdöbbentek a rabok

Megnyugodtak a kedélyek a tiszalöki börtönben, miután a többszáz elítélt a megszokott időhöz képest később, de megkapta a reggelit szeptember 7-én. A csúszás oka az volt, hogy az ellátásért felelős alvállalkozó és az intézmény üzemeltetője vitába keveredett egymással – tudta meg a hvg.hu. A Budapesti Katonai Ügyészség közélet tisztasága elleni bűncselekmény – vesztegetés vagy befolyásal való üzérkedés – gyanúja miatt nyomoz.

Sosem volt még ilyen laptop: hosszabb üzemidő, nagyobb teljesítmény – először bizonyít egy notebookban a szilárdtest hűtés

Sosem volt még ilyen laptop: hosszabb üzemidő, nagyobb teljesítmény – először bizonyít egy notebookban a szilárdtest hűtés

Toxikus főnökök: lecsorog a magyar munkahelyekre a politikusok hatalomgyakorlási módja

Toxikus főnökök: lecsorog a magyar munkahelyekre a politikusok hatalomgyakorlási módja

Csattanós választ adtak az ukránok Trump öltönyös kötekedésére

Csattanós választ adtak az ukránok Trump öltönyös kötekedésére

Ukrajna hat hónapra elegendő fegyverkészlettel rendelkezik, most azon gondolkodnak, mi lesz utána

Ukrajna hat hónapra elegendő fegyverkészlettel rendelkezik, most azon gondolkodnak, mi lesz utána

Az Egyesült Államok felfüggeszti a kiberhadműveleteit Oroszországgal szemben

Az Egyesült Államok felfüggeszti a kiberhadműveleteit Oroszországgal szemben

Kizsebelik a várost, majd ott a cetli, hogy bocs – Karácsony jobbkeze a Fülkében a főváros és a kormány csatájáról

Kizsebelik a várost, majd ott a cetli, hogy bocs – Karácsony jobbkeze a Fülkében a főváros és a kormány csatájáról

Itt vannak a Samsung pénztárcabarát mobiljai: bemutatkozott az új Galaxy A26, A36 és A56

Itt vannak a Samsung pénztárcabarát mobiljai: bemutatkozott az új Galaxy A26, A36 és A56

Új csúcsmobilok csúcskamerával: teszten a Leica optikával szerelt Xiaomi 15 és 15 Ultra

Új csúcsmobilok csúcskamerával: teszten a Leica optikával szerelt Xiaomi 15 és 15 Ultra

Fülesek, okosóra és tabletek: kezünkben a Xiaomi ütős újdonságai

Fülesek, okosóra és tabletek: kezünkben a Xiaomi ütős újdonságai

A címlapról ajánljuk