Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Lengyelország

MTI Gazdaság

Betett az enyhe tél is a lengyel iparnak

Decemberben az előző havihoz képest csökkent, éves bázison pedig a vártnál kisebb mértékben nőtt a lengyel ipari termelés - közölte kedden a GUS lengyel statisztikai hivatal.

MTI Világ

Káosz a lengyel vasútnál: ezer percet is késnek a vonatok

Komoly közlekedési gondokat okozott Lengyelországban kedden a hirtelen beköszöntött tél: a jéggel borított sínek és felsővezetékek miatt akadtak vonatok, amelyek több mint 1000 perces, vagyis 17 órás késéssel értek célba. Ez rekord.

MTI Világ

Nem adja ki a Vatikán a pedofíliával vádolt lengyel papot

Elutasította a Vatikán a lengyel államügyészségnek azt a kérését, hogy a Szentszék adja ki a lengyel hatóságoknak a pedofíliával gyanúsított Josef Wesolowski lengyel érseket, a Dominikai Köztársaságba akkreditált volt pápai nunciust.

MTI Világ

Bojkottálni akarják a lengyelek a Tescót

A Tesco áruházlánc bojkottjára szólította fel a lengyeleket szerdán egy kormánypárti képviselő a brit miniszterelnöknek a lengyel, illetve általában a Kelet- és Közép-Európából érkező vendégmunkásokra tett megjegyzései miatt.

MTI Világ

Cameron telefonon is beszólt a lengyeleknek

Hibás döntés volt az akkori brit kormány részéről, hogy az Európai Unió 2004-es bővítése után nem alkalmazta az új kelet-európai tagállamok munkavállalóival szemben az átmeneti bevándorlási korlátozásokat – mondta szerdán David Cameron brit miniszterelnök Donald Tusk lengyel kormányfőnek.

MTI Világ

Visszaszólt Cameronnak a lengyel külügyminiszter

A Twitteren közzétett üzenetében Sikorski azt írta: "ha a britek elfogadják a mi befizetéseinket, miért ne kellene fizetniük a szociális juttatásokat? Miért kellene a lengyel hozzájárulóknak a brit hozzájárulók gyermekeit támogatniuk?"

Fazekas Zsuzsa Világ

És akkor véget ért a kommunisták utolsó teljes éve

Sejthető volt-e az 1989-es fordulat a rendszerváltás előestéjén a keleti blokk országaiban? Mit gondoltak 1988-ban az állampártok vezetői, hova vezetnek a folyamatos engedmények és a reformok? Megnéztük, merre haladtak a közép- és kelet-európai szocialista országok 25 éve, amikor a rendszerváltás már a levegőben volt.

MTI Világ

Nőtt a lengyel munkanélküliek száma

Novemberben nőtt a regisztrált munkanélküliek száma és a munkanélküliségi ráta Lengyelországban - jelentett hétfőn a GUS lengyel statisztikai hivatal.

Szabó M. István Gazdaság

Kisboltokat csinál ki a netes áfaharc

Kutyakaját Lengyelországból, elektronikai eszközöket és PC-ket, tableteket Szlovákiából, fehérárut, háztartási gépet pedig mondjuk Luxemburgból (is) olcsóbban lehet megvenni a neten, mint bármelyik itthoni boltban. Az üzlet, ami az országok közötti áfakülönbségekre épül, virágzik. Jogilag nincs rajta fogás, de ettől még tönkremehetnek a hazai kiskereskedők.

MTI Világ

Orosz rakéták miatt aggódnak a szomszédok és Varsó

Lengyelország és a három balti ország hétfőn aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az európai uniós tagállamokkal is határos oroszországi nyugati katonai körzetben Iszkander-M típusú rövid hatótávolságú harcászati ballisztikus rakétákat telepítettek. Az orosz védelmi minisztérium hétfőn elismerte, hogy a rakétákat hadrendbe állították.

1
98 99 100 101 102
151
Tilos jelzésen ment át egy vonat a Keletiben

Tilos jelzésen ment át egy vonat a Keletiben

Újabb feszültség a NER csúcsbírói között: jogkorlátozást emleget, és elítéli Varga Zs. András újévi köszöntőjét az OBH elnöke

Újabb feszültség a NER csúcsbírói között: jogkorlátozást emleget, és elítéli Varga Zs. András újévi köszöntőjét az OBH elnöke

„Lázár kastélya, 185 km” – a Katona József utcában festettek fel újabb útbaigazítást Lázár János batidai kastélya felé

„Lázár kastélya, 185 km” – a Katona József utcában festettek fel újabb útbaigazítást Lázár János batidai kastélya felé

VSquare: Habony Árpád tanácsokkal segíti az oroszbarát grúz kormányt, akik rajta keresztül keresik az utat Donald Trumphoz

VSquare: Habony Árpád tanácsokkal segíti az oroszbarát grúz kormányt, akik rajta keresztül keresik az utat Donald Trumphoz

Alkotmánybíróság elé kerül az ágfalvi határátkelő lezárásának ügye Ausztriában

Alkotmánybíróság elé kerül az ágfalvi határátkelő lezárásának ügye Ausztriában

Ürge-Vorsatz Diána a 1,5 fokos határ átlépéséről: Nem egymással fogunk versenyezni, hanem a fennmaradásért

Ürge-Vorsatz Diána a 1,5 fokos határ átlépéséről: Nem egymással fogunk versenyezni, hanem a fennmaradásért

Egymás mellett ült az öt élő amerikai elnök Jimmy Carter gyászszertartásán

Egymás mellett ült az öt élő amerikai elnök Jimmy Carter gyászszertartásán

Két autó karambolozott, ketten meghaltak Nyíregyháza közelében

Két autó karambolozott, ketten meghaltak Nyíregyháza közelében

Nemzetközi lapszemle: Trump Kanadával kapcsolatban pont azt mondja, mint amit Putyin is mondott Ukrajnáról

Nemzetközi lapszemle: Trump Kanadával kapcsolatban pont azt mondja, mint amit Putyin is mondott Ukrajnáról

A címlapról ajánljuk