Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#MÁV

MTI Itthon

410 törölt vonatjárat: lemondatná az államtitkárt az MSZP

Az új vasúti menetrend visszavonását és a felelős államtitkár lemondását követelte vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján Lukács Zoltán, az MSZP frakcióvezető-helyettese. A hétfőn életbe lépő új menetrend szerint országszerte 410 vasúti járatot törölnek.

Szabó M. István - Máriás Leonárd Gazdaság

Elvenné a kormány a diákok MÁV-kedvezményét?

A vasúti kedvezményrendszer felülvizsgálatával 20-25 milliárd forint is megtakarítható Fónagy János államtitkár szerint. A hvg.hu arra jutott, hogy ez a szám az eddig közölt információk tükrében légből kapott. Amennyiben Fónagy hallgatása is árulkodó, akkor viszont a kormány épp a legagilisabb utazói csoportot, a diákokat készül magára haragítani.

MTI Gazdaság

Lefújták a közlekedési holding tervét, de csak 6-8 Volán marad

A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban (NFM) dolgoznak a közösségi közlekedés átalakításán, de már nem egy önálló nemzeti közlekedési holdingban, hanem az MNV Zrt. keretei belül egységes vagyonkezelési koncepció mellett működő MÁV társaságokban, és a Volán társaságok átalakításában gondolkodnak - mondta Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár. A Volán-társaságok száma még az idén 6-8-ra csökken a jelenlegi 24-ről.

MTI Itthon

Feljelentést tettek a MÁV-ingatlanok eladása ügyében

A piaci ár töredékéért játszotta át a MÁV 2004-2005-ben két szolnoki ingatlanját egy MSZP közeli társaságnak, amely két hónappal később 130 millió forintos haszonnal adta át azokat a Tesco projektcégének. A Kehi vizsgálata szerint a vasúttársaságot összesen 185 millió forintos vagyoni kár érhette, emiatt csütörtökön hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen elkövető ellen büntetőfeljelentést tett - írja a Magyar Nemzet.

MTI Itthon

Nem érti az LMP a vonatközlekedés átszervezését

Az LMP véleménye szerint a vonatközlekedés közel tíz százalékos leépítése nem csak érthetetlen, de értelmetlen is - mondta csütörtöki, a Keleti pályaudvar mellett tartott sajtótájékoztatóján a párt szóvivője.

hvg.hu Itthon

Eltörölhetik a MÁV-kedvezményeket a csúcsidőben

Felülvizsgálja a vasúti kedvezményeket a kormány, ennek keretében pedig az a megoldás is elképzelhető, hogy csúcsidőben nem lehet majd élni velük - mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a Heti Válasznak.

MTI Gazdaság

Malév-csőd után: kellenek-e nemzeti nagyvállalatok?

Van igény budapesti központú, magyar nemzeti érdeket képviselő légitársaságra, azonban nem feltétlenül kell teljes egészében állami tulajdonúnak lennie - vélekedtek a résztvevők a Budapesti Corvinus Egyetemen "A Malév újratöltve, avagy a nemzeti nagyvállalatok létjogosultsága" címmel tartott kerekasztal-beszélgetésen, csütörtökön.

MTI Gazdaság

7 milliárdos megtakarítás a MÁV-nál

A magyar vasúti pályán 5 éve közlekedő FLIRT-motorvonatokkal 40 millió kilométeren összesen 7 milliárd forint energia-megtakarítást ért el a MÁV - közölte a Stadler Trains Magyarország Kft. csütörtökön.

MTI Gazdaság

Völner: egymilliárdot nyerhet a vasút a budapesti Volán-járatok kiesésével

A Volán-társaságok Budapestre közlekedő távolsági járatainak csökkentésével körülbelül egymilliárd forinttal növekedhet az az összeg, amelyhez a teljesítmény alapján nyújtott finanszírozással a vasút hozzájuthat, amennyiben elszállítja az utasokat - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára kedden Tatabányán.

Szabó M. István Gazdaság

Orbánéknak el kell venniük a vasúti kedvezményeket

Ausztriában januárban működni kezdett egy olyan vasúti személyszállítási modell, ami megoldást jelenthetne a hazai vasúti kedvezményrendszer visszatérő problémáira. De ehhez el kéne felejteni a jelenleg 48 jogcímen, potenciálisan hétmillió lakosnak alanyi jogon nyújtott állami támogatást.

MTI/Magyar Nemzet Bűnügy

Nyomoz a BRFK: 580 milliós kár érhette a MÁV-ot

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoznak a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) feljelentése alapján a MÁV karbantartóbázisának költözése ügyében a Magyar Nemzet szerint.

MTI Gazdaság

Nem árulta el az NFM, feldarabolják-e a MÁV-ot

A közösségi közlekedés rendszerszintű átalakításának előkészítése folyamatban van, jelenleg a feladatok szakmai előkészítése és vizsgálata zajlik, végleges döntés még nincs - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken. A tárca ezt azzal kapcsolatban közölte, hogy a Népszabadság pénteki információi szerint a MÁV kettészakad.

hvg.hu Gazdaság

MÁV-átalakítás: elvethetik a közlekedési holding tervét

Kettészakadna és gazdát cserélne a MÁV a legújabb elképzelések szerint, a vasutat és az autóbuszos szolgáltatókat összefogó közlekedési holding tervét azonban elvethetik. A kormány az uniós elvárásokra hivatkozva szabná át a közösségi közlekedést – írja a Népszabadság.

1
106 107 108 109 110
137
A Facebookon megszüntetik a tényellenőrző csoportokat

A Facebookon megszüntetik a tényellenőrző csoportokat

„Semmi nem indokolja, hogy egy holttesten táncoljunk” – a francia belügyminiszter elítélte a Jean-Marie Le Pen halálát ünneplőket

„Semmi nem indokolja, hogy egy holttesten táncoljunk” – a francia belügyminiszter elítélte a Jean-Marie Le Pen halálát ünneplőket

Hivatalos: január 22-én mutatja be a Samsung a legújabb csúcsmobiljait

Hivatalos: január 22-én mutatja be a Samsung a legújabb csúcsmobiljait

EUobserver: Ausztriában a politikai közép pártjai kikövezték az utat a szélsőjobb hatalomátvételéhez

EUobserver: Ausztriában a politikai közép pártjai kikövezték az utat a szélsőjobb hatalomátvételéhez

Furcsa új villanyautókkal sokkol a Honda

Furcsa új villanyautókkal sokkol a Honda

Mitől voltak a brutális árvizek tavaly? A tudósok részletesen elmagyarázzák

Mitől voltak a brutális árvizek tavaly? A tudósok részletesen elmagyarázzák

Rosszul alszik? Ez az 5 perces módszer segíthet

Rosszul alszik? Ez az 5 perces módszer segíthet

Magyar Péter Orbán Viktornak: Remélem, elnyerte tetszését az indiai fűszeres konyha

Magyar Péter Orbán Viktornak: Remélem, elnyerte tetszését az indiai fűszeres konyha

Ekkor érkezhet az Apple új olcsó mobilja, az iPhone SE 4

Ekkor érkezhet az Apple új olcsó mobilja, az iPhone SE 4

A címlapról ajánljuk