Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Magyarország megszállása

Bedő Iván hvg360

Így zajlott "az európai önfinanszírozó népirtás egyik legjelentősebb fejezete", a magyar zsidóság kifosztása 1944-ben

Nagy vehemenciával fogott a magyar állam az ország 80 évvel ezelőtti német megszállása nyomán a zsidóság vagyontalanításához. A dolog mikéntjéhez a németek adták a megoldási patenteket, a végképp erkölcstelen akció azonban egészen az egyes polgár szintjéig züllesztette a társadalmat. Az alábbi cikk először a HVG 2004. szeptember 25-i számában jelent meg. Részletesen bemutatja a zsidók kirablását 1944-ben, amikor, mint most kiderült, Sulyok Tamás köztársasági elnök apja zsidóktól elvett lakást és „zsidóbútorokat” kérvényezett a Nemzeti Szocialista Pártnak Székesfehérváron.

Szegő Iván Miklós Itthon

A szlovákok inkább a románokkal fogtak össze – 70 éve volt a kiugrási kísérlet

Szerdán lesz hetven éve, hogy Horthy Miklós megpróbálta kivezetni Magyarországot a második világháborúból, ami csúfos kudarccal végződött. Egy új kutatásból most az is kiderül, hogy Kállay Miklós miniszterelnök már 1943-ban közvetítőn keresztül tapogatózó tárgyalásokat kezdett a szlovákokkal egy esetleges közös kiugrásról. Ám Pozsony előbb Kassát akarta cserében, majd inkább a románokkal és a horvátokkal fogott össze a területi revízió érdekében. Végül a szlovákok a románokat követve szakadtak el Németországtól és kezdtek háborúba a megszállt Magyarország ellen. Janek Istvánnal, az MTA BTK Történettudományi Intézetének munkatársával a friss kutatásairól beszélgettünk.

Ideiglenesen visszakerül Kopek Gábor a MOME élére, miután elbukta a bizalmatlansági szavazást az egyetem rektora

Ideiglenesen visszakerül Kopek Gábor a MOME élére, miután elbukta a bizalmatlansági szavazást az egyetem rektora

Halálra gázolt a Hernád-Zemplén InterCity egy embert Gödöllőn

Halálra gázolt a Hernád-Zemplén InterCity egy embert Gödöllőn

Elmondták, milyen új Nagykörutat álmodik a főváros - széles bringasáv jön, de az áruszállítókra is gondolnak

Elmondták, milyen új Nagykörutat álmodik a főváros - széles bringasáv jön, de az áruszállítókra is gondolnak

A szokásos helyre vonul el a Fidesz–KDNP februárban

A szokásos helyre vonul el a Fidesz–KDNP februárban

Hét touchdown a pályán, Donald Trump a lelátón – ilyen volt a Super Bowl a fotósok szemével

Hét touchdown a pályán, Donald Trump a lelátón – ilyen volt a Super Bowl a fotósok szemével

A MÁV szerint műszaki hiba okozhatta a januári mozdonytüzet a Keletiben

A MÁV szerint műszaki hiba okozhatta a januári mozdonytüzet a Keletiben

Berlinben már csinálják, Budapesten is imádnák: így mutatják, hova érdemes szállni a városi vonaton

Berlinben már csinálják, Budapesten is imádnák: így mutatják, hova érdemes szállni a városi vonaton

Amiről nem beszélget majd Orbán a leszbikus és szélsőjobbos Alice Weidellel

Amiről nem beszélget majd Orbán a leszbikus és szélsőjobbos Alice Weidellel

Vádat emeltek a bőnyi kislány ellen, aki egy húszcentis késsel próbálta megölni egy osztálytársát

Vádat emeltek a bőnyi kislány ellen, aki egy húszcentis késsel próbálta megölni egy osztálytársát

A címlapról ajánljuk