Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Navracsics levele

hvg.hu Itthon

Népszava: Darák másként utasította vissza Navracsics próbálkozását

A Népszava szerint nem szerepel egyértelmű visszautasítás abban a reagálásban, amelyet a Darák Péter főbíró küldött Navracsics Tibornak, aki a Cozma-ügy nyomán az ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát kezdeményezte. A lap által idézett részekből kiderül, hogy bár Darák MTI-nek adott nyilatkozata eltér a levéltől, azt közölte Navracsiccsal, hogy miniszterként nem jogosult beleszólni az ítélkezési gyakorlatba.

MTI Itthon

Darák nem teljesíti Navracsics kérését

A Kúria az alaptörvény és a többi jogszabály alapján mindent megtesz az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében, ám az igazságügyi miniszter napokban küldött levele, illetve az abban példaként említett Cozma-ügy vonatkozásában jelenleg nincs tennivalója - mondta Darák Péter, a Kúria elnöke pénteken az MTI-nek. Kónya István, a Kúria büntetőkollégiumának vezetője az eset kapcsán kifejtette: az alsóbb fokú bíróságok konkrét ügyeibe a felsőbb bíróságoknak nincs törvényes lehetőségük beavatkozni, csak akkor bírálhatják felül őket, ha a vádhatóság, a védelem vagy a terhelt rendkívüli perorvoslata folytán a Kúria hatáskörébe kerülnek, amire egyébként a Cozma-ügyben van lehetőség.

Kamaty & Lefety – kritika Nicole Kidman erotikus drámájáról, a Jókislányról

Kamaty & Lefety – kritika Nicole Kidman erotikus drámájáról, a Jókislányról

Már a németek is kénytelenek használt autót venni, mert nincs pénzük újra

Már a németek is kénytelenek használt autót venni, mert nincs pénzük újra

Jön a lehűlés hétvégén, vége a januári enyhülésnek

Jön a lehűlés hétvégén, vége a januári enyhülésnek

Csökkent a magyar export, 250 milliárd forinttal romlott a külkereskedelmi mérleg

Csökkent a magyar export, 250 milliárd forinttal romlott a külkereskedelmi mérleg

Meghalt Marianne Faithfull

Meghalt Marianne Faithfull

Az „őrület” megoldása, azaz mitől nyugodhat meg az állampapírpiac

Az „őrület” megoldása, azaz mitől nyugodhat meg az állampapírpiac

Korrupcióellenes vizsgálatot indítottak az ukrán védelmi miniszter ellen

Korrupcióellenes vizsgálatot indítottak az ukrán védelmi miniszter ellen

Zelenszkij szerint Fico a szlovák szuverenitással fizet az orosz gázért és amúgy is, „ne külföldre nézzen, hanem a tükörbe”

Zelenszkij szerint Fico a szlovák szuverenitással fizet az orosz gázért és amúgy is, „ne külföldre nézzen, hanem a tükörbe”

„Csak egy tűzgolyót láttam, ami aztán eltűnt” – nyilvánosságra hozták, mit mondtak a légiirányítók a washingtoni légi katasztrófa idején

„Csak egy tűzgolyót láttam, ami aztán eltűnt” – nyilvánosságra hozták, mit mondtak a légiirányítók a washingtoni légi katasztrófa idején

A címlapról ajánljuk