Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Rómánia

MTI Világ

Kelemen Hunor: veszélyes a nacionalizmussal kísérletezni

A nacionalizmussal továbbra is veszélyes kísérletezni Romániában, mert az könnyen lángra lobbantható, de annál nehezebben eloltható - fejtette ki szombaton Kolozsváron a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.

MTI Világ

2014-ben már bányászhatnak aranyat Verespatakon

Már 2014-ben megkezdhetik az arany kitermelését Verespatakon - derül ki a beruházó cég (Gabriel Resources) tavalyi utolsó negyedévre vonatkozó, márciusban közzétett dokumentumából, amelyről részletesen írt csütörtöki számában az Új Magyar Szó (ÚMSZ).

MTI Világ

Románia nem ijedt meg a japán atomerűmű-balesettől

Románia folytatja nukleáris energiafejlesztési programját az energiaimporttól való függőség korlátozása érdekében - közölte a Nuclearelectrica állami energiaipari vállalat igazgatója, Pompiliu Budulan.

Hírszerző/FH Világ

Bukarest: elutasították a magyar politikusokat elítélő nyilatkozatot

Egy - azóta is vitatott - vokson múlt, hogy nem kapta meg a szükséges szavazatszámot kedden a bukaresti parlamentben a magyar politikusok március 15-i kijelentéseinek elítéléséről szóló nyilatkozattervezet. Az ellenzéki kezdeményezésre előterjesztett dokumentum így elutasítottnak tekinthető.

MTI Világ

A március 15-i félreértett szavakról cikkeznek a román lapok

A romániai lapok mind tudósítanak arról, hogy Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövetet bekérették a külügyminisztériumba, miután szerdán többórás vita zajlott a román parlamentben az Orbán Viktornak tévesen tulajdonított mondatok miatt.

MTI Világ

Bekérették a bukaresti magyar nagykövetet

Füzes Oszkár bukaresti nagykövetet Teodor Baconschi román külügyminiszter arra kérte, hogy ismertesse a román hatóságokkal Orbán Viktor határokon túli magyarokhoz intézett március 15-i ünnepi üzenetének eredeti szövegét, és határolódjon el a román sajtóban Orbánnak tulajdonított, de valójában az üzenetben nem szereplő kitételektől.

MTI Világ

A helyén maradhat a román kormány

A kabinet kevesebb mint egy év alatt immár az ötödik bizalmi szavazást élte túl. Az ellenzéknek 236 igen szavazatot kellett volna összegyűjtenie a kormány megbuktatásához, ám még a voksolásban is csak 216 honatya vett részt.

Hírszerző/FH Itthon

Orbán Viktor volt a téma a román parlamentben

Az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt egy képviselője az ülés közepén azt kérte, ítéljék el annak az üzenetnek az egyik kijelentését, amelyet a magyar kormányfőnek küldött a romániai magyarságnak. A felvetést már napirendre tűzték volna, ám a kormánypárti ülésvezető ezt végül megtagadta, és ekkor az ülést megszakították.

1
186 187 188 189 190
220
Mi fog történni január 16-án az Ügyfélkapuval? Követni fogja az állam, ki merre jár? Elmagyarázzuk

Mi fog történni január 16-án az Ügyfélkapuval? Követni fogja az állam, ki merre jár? Elmagyarázzuk

Portfolio: Kommunikációs munkatársak sora hagyta ott Lázár tárcájának háttérintézményeit

Portfolio: Kommunikációs munkatársak sora hagyta ott Lázár tárcájának háttérintézményeit

Phil Collins Petőfi költeményei hatására megtanul magyarul – egy új színdarabban

Phil Collins Petőfi költeményei hatására megtanul magyarul – egy új színdarabban

Kövér László: „a hazugság népe” ma is megosztónak nevezi Wass Albertet

Kövér László: „a hazugság népe” ma is megosztónak nevezi Wass Albertet

Hét évvel a gyártás leállítása után talált gazdára egy Dodge Viper

Hét évvel a gyártás leállítása után talált gazdára egy Dodge Viper

Grönlandi miniszterelnök: Nem akarunk dánok vagy amerikaiak lenni, mi grönlandiak vagyunk

Grönlandi miniszterelnök: Nem akarunk dánok vagy amerikaiak lenni, mi grönlandiak vagyunk

A kiskereskedelem jó negyedévet zárt, de a lényeg csak most jön az elemzők szerint

A kiskereskedelem jó negyedévet zárt, de a lényeg csak most jön az elemzők szerint

Közel egy év sem volt elég az Apple-nek, hogy javítsa az iPhone-ok hibás ébresztőjét

Közel egy év sem volt elég az Apple-nek, hogy javítsa az iPhone-ok hibás ébresztőjét

Cukrásztanoncokat zaklatott a férfi, vádat emeltek ellene

Cukrásztanoncokat zaklatott a férfi, vádat emeltek ellene

A címlapról ajánljuk