Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Románia

MTI Világ

Szélviharba került Ponta gépe, hánytak az utasok

Átstartolt, és csak második próbálkozásra tudott leszállni szombaton Bukarestben az a gép, amely a román kormányfőt és a szenátus elnökét is szállította. Ponta azt mondta, hogy elég sokat repül ahhoz, hogy meg tudja ítélni: valóban baj volt.

MTI Világ

Kelemen Hunor marad az RMDSZ elnöke

Kelemen Hunornak nem akadt kihívója az RMDSZ 12. kongresszusán. A régi-új elnök szerint a pártnak nem arra kell összpontosítania, kinek az oldalán, és mikor kerül a bukaresti kormányba, hanem az erdélyi magyarsággal kell megerősítenie a kapcsolatát.

MTI Vállalkozás

Állami segélyt kap az IMF-alkut meghiúsító román cég

Állami segélyt ad a román kormány a CN Hunedoara energetikai központnak, amely szénkitermeléssel és energiatermeléssel foglalkozik. Más mellett az állami cégnél tervezett szerkezeti átalakítások képezték az egyik okát annak, hogy Románia februárban nem állapodott meg a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a jelenleg még érvényben lévő hitelmegállapodás folytatásának feltételeiről.

MTI Világ

Ortodox húsvét: Dugókra figyelmeztetnek Romániában

A következő két napon komolyabb forgalomnövekedésre számítanak Romániában amiatt, hogy a hétvégén ünneplik az ortodoxok a húsvétot – erre figyelmeztetett csütörtökön a román belügyminisztérium.

MTI Világ

Vádat emeltek Markó Attila volt RMDSZ-képviselő ellen

Vádat emelt a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) a restitúciós hatóság kártérítési bizottságának nyolc volt tagja, köztük Markó Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt képviselője ellen - közölte csütörtökön a vádhatóság.

MTI Világ

Moszkva: Románia kockáztatja a fekete-tengeri térség stabilitását

Alekszandr Lukasevics orosz külügyi szóvivő szerint azzal, hogy a román kormány törvényjavaslatot készít elő, hogy külföldi fegyveres erőket tudjon befogadni és állomásoztatni területén, Bukarest nyilvánosan fittyet hány a NATO és Oroszország közötti 1997-es megállapodásra.

MTI Világ

Börtönbe megy Románia leggazdagabb embere

Jogerősen 2 és fél év börtönbüntetéssel sújtotta egy bukaresti bíróság pénteken közzétett ítéletében Ioan Niculaét, Románia leggazdagabb üzletemberét, akit abban találtak vétkesnek, hogy törvénytelenül finanszírozott egy elnökválasztási kampányt.

MTI Világ

Lemondott képviselői mandátumáról Markó Attila

Az RMDSZ képviselője Magyarországon van, és azt írta, élete legnehezebb döntését hozta meg, amikor lemondott a mandátumáról. A román korrupcióellenes ügyészség Markó Attilát háromrendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsítja, ma döntenek a letartóztatásáról.

1
96 97 98 99 100
223
Gondolkozz velünk: Tavaszi böngésző – Szexi a matek 20.

Gondolkozz velünk: Tavaszi böngésző – Szexi a matek 20.

„A megélhetési válság miatt cseréltem le a házamat egy lakóautóra”

„A megélhetési válság miatt cseréltem le a házamat egy lakóautóra”

Teljesen kimerültél? A modern életmód csapdáira a kellő vitaminpótlás lehet a megoldás

Teljesen kimerültél? A modern életmód csapdáira a kellő vitaminpótlás lehet a megoldás

Rakétatámadásokat hajtott végre India Kasmírban és Pakisztánban

Rakétatámadásokat hajtott végre India Kasmírban és Pakisztánban

Segítség, árulják az agyamban őrzött adatokat!

Segítség, árulják az agyamban őrzött adatokat!

Változhatnak az örökbefogadás szabályai

Változhatnak az örökbefogadás szabályai

Vajon lehetek önmagam terapeutája?

Vajon lehetek önmagam terapeutája?

Gondolkozz velünk: Tavaszi böngésző – Szexi a matek 20.

Gondolkozz velünk: Tavaszi böngésző – Szexi a matek 20.

Három trükk, amellyel minimalizálhatja a felesleges költéseket

Három trükk, amellyel minimalizálhatja a felesleges költéseket

A címlapról ajánljuk