Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Sebastian Vettel

hvg.hu Autó

Vettel Infiniti FX-e testközelből - fotók

Márciustól az első szerencsések már élvezhetik a Sebastian Vettel nevével fémjelzett, a kétszeres Forma-1-es világbajnok tanácsai alapján elkészített Infiniti FX-et. A japán gyártó most az eddigieknél jóval nagyobb részletességgel mutatta be, hogy mit kínál a mindössze 150 példányban készülő limitált szériás modell.

MTI Sport

Vettel a 100. futamán lehet háromszoros világbajnok

Sebastian Vettel, a Red Bull Forma-1-es istálló világbajnoki címvédő pilótája éppen pályafutása 100. futamán, a november 18-i - és az idén debütáló - Amerikai Nagydíjon nyerheti meg sorozatban harmadik vb-trófeáját.

Mészáros Sándor Sport

Vettel nem bízza el magát, Alonso tovább harcol

Tanulságos verseny volt a Forma-1-es Indiai Nagydíj: a zsinórban negyedik győzelmét arató Red Bull-ásznak, az előnyét növelő Sebastian Vettelnek azt mutatta meg, hogy nem veheti biztosra a címvédést, a hősies teljesítményt nyújtó üldözőnek, Fernando Alonsónak pedig azt, hogy semmiképp sem szabad feladnia a harcot.

Mészáros Sándor Sport

Vettel a címvédés, Alonso a hőssé válás felé lépett Indiában

Sebastian Vettel, a Red Bull fenegyereke az Indiai Nagydíj megnyerésével összehozta pályafutása első mesternégyesét és növelte előnyét az összetettben, a futam hőse azonban kétségkívül a 2. helyen leintett Fernando Alonso volt. A Ferrari vb-aspiránsa teljesítette, amit ígért, jól kihasználta a kínálkozó lehetőségeket és a Red Bullok közül legalább Mark Webbert sikerült maga mögé utasítania.

Sport

Vettel nem irgalmazott az indiai időmérőn

Eddig tökéletesen alakul az Indiai Nagydíj hétvégéje Sebastian Vettel számára: miután az összes szabadedzést az élen zárta, a Red Bull címvédő klasszisa begyűjtötte a pole pozíciót is a Buddh-versenypályán. Mark Webber révén az energiaitalos egylet újfent kisajátította az első rajtsort, míg Fernando Alonso esélyei egyre inkább halványodnak: a Ferrari vb-aspiránsát a két McLaren az 5. pozícióba szorította vissza.

Sport

Vettel alázott, Alonso küszködött az indiai időmérő előtt

Alázott Sebastian Vettel az Indiai Nagydíj utolsó szabadedzésén: a Red Bull címvédő-listavezető klasszisa folytatta hegemóniáját a kvalifikációt megelőző tréningen is, amelyen a McLaren versenyzőjét, Jenson Buttont, valamint saját márkatársát, Mark Webbert utasította maga mögé. Fernando Alonso, a Ferrari vb-aspiránsa ezúttal csak 7. lett.

Mészáros Sándor Sport

Miben bízhatnak a Red Bull ellenfelei az Indiai Nagydíjon?

Alig kezdődött el a Forma-1-es Indiai Nagydíj hétvégéje, de Sebastian Vettel nyitónapi dominanciája láttán az ellenfelek zöme máris szinte letette a fegyvert. Ugyan a Red Bull németje udvariaskodik, némi optimizmust csak legfőbb ellenfele, Fernando Alonso sugallt a nyitóedzések után.

Sport

Vettel verhetetlen lesz Indiában is?

Sebastian Vettel rendíthetetlen: a Red Bull címvédő-listavezető klasszisa megőrizte az elsőség az Indiai Nagydíj második gyakorlásán is, maga mögé utasítva saját csapattársát, Mark Webbert, valamint elsőszámú ellenfelét, a Ferrari ászát, Fernando Alonsót.

Sport

Vettel nagy formában kezdett Indiában is

Megállíthatatlannak tűnik Sebastian Vettel: a Red Bull címvédő-listavezető klasszisa kiváló formában kezdte az Indiai Nagydíj hétvégéjét is, a pénteki első edzésen a McLaren versenyzőjét, Jenson Buttont, valamint elsőszámú riválisát, a Ferrari-vb-aspiránsát, Fernando Alonsót maga mögé utasítva végzett az első helyén.

hvg.hu Sport

Raikkönen: "Az utolsó pillanatig nyomni fogom"

Kimi Rakkönen legutóbbi nyilatkozatában párhuzamot vont az idei szezonja és a 2007-es esztendő között, amikor eddigi egyetlen világbajnoki címét szerezte. Tudja, hogy nincs könnyű dolga, de az utolsó pillanatig harcolni fog a végső győzelemért.

hvg.hu Sport

Vettel-papa is versenyezni fog

A kétszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel édesapja, Norbert Vettel a Volkswagen Scirocco R Kupában fog indulni.

MTI Sport

A Ferrari-elnöknek nem kell Vettel

Luca Cordero di Montezemolo, a Forma-1-es Ferrari elnöke határozottan cáfolta azokat a brit médiaértesüléseket, amelyek szerint a világbajnoki címvédő német Sebastian Vettel (Red Bull) 2014-ben hozzájuk szerződik.

Mészáros Sándor Sport

Végjáték a Forma-1-ben: ki állítja meg Vettelt?

Nincs mese: az évad korábbi részében a vártnál haloványabban muzsikáló Sebastian Vettel hajrája a tetőpontjához közeleg, zsinórban harmadik diadalával Korea után már a ponttáblázat vezető pozíciójában állomásozik, igaz, saját bevallása szerint emiatt egyáltalán nem bízza el magát. Érdemi esélye már csak Fernando Alonsónak van a Red Bull ásza ellen, de a jelek szerint a spanyol csak félkarú óriásként küzdhet a gyenge Ferrari volánja mögött.

hvg.hu Sport

Vettel: "Nem hibáztatom Massát"

A Koreai Nagydíj időmérő edzése után boldogan nyilatkozott Mark Webber, aki az első rajthelyet szerezte meg, míg Vettelnek akadtak problémái a gyors körénél. Hamilton úgy érzi, hogy nem lesz könnyű dolga a holnapi futamon.

MTI Sport

Vettelé a második szabadedzés

A címvédő és a pontversenyben második helyen álló német Sebastian Vettel nyerte pénteken a Forma-1-es Dél-koreai Nagydíj második szabadedzését.

MTI Sport

Vettel mindent vitt

A vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjon győztes, világbajnoki címvédő Sebastian Vettel pályafutása második "Grand Slamjét" érte el, mivel Szuzukában a rajt-cél diadal mellett övé volt az első rajtkocka és a leggyorsabb kör is.

1
12 13 14 15 16
23
Ki magához nem jó, mást sem szerethet – kritika a Szerethető című filmről

Ki magához nem jó, mást sem szerethet – kritika a Szerethető című filmről

Drámai végjátékban maradt le az olimpiáról a női hokiválogatott

Drámai végjátékban maradt le az olimpiáról a női hokiválogatott

Filmforgatás miatt nehéz lesz közlekedni a Lánchídnál a hétvégén

Filmforgatás miatt nehéz lesz közlekedni a Lánchídnál a hétvégén

Paolo Gentiloni volt EU-biztos: A kereskedelmi feszültség garantált, a kereskedelmi háború nem

Paolo Gentiloni volt EU-biztos: A kereskedelmi feszültség garantált, a kereskedelmi háború nem

Egy majom miatt maradt áram nélkül 22 millió ember Srí Lankán

Egy majom miatt maradt áram nélkül 22 millió ember Srí Lankán

Nagyfeszültség: Ukrajna után a balti államokat is rákapcsolják az egységes európai áramhálózatra

Nagyfeszültség: Ukrajna után a balti államokat is rákapcsolják az egységes európai áramhálózatra

Rasszista, szexista üzeneteket küldött WhatsAppon, lemondatták a brit államtitkárt

Rasszista, szexista üzeneteket küldött WhatsAppon, lemondatták a brit államtitkárt

Komoly a vád: örök vegyi anyagok miatt perelték be az Apple-t

Komoly a vád: örök vegyi anyagok miatt perelték be az Apple-t

Házi macskák vs. Newton első törvénye, avagy miért esnek mindig a talpukra a cicák?

Házi macskák vs. Newton első törvénye, avagy miért esnek mindig a talpukra a cicák?

A címlapról ajánljuk