Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Such György

MTI Itthon

Kitiltott szakértők miatt reklamál a Jobbik a Ház főigazgatójánál

A Jobbik szakértői, illetve a jobbikos képviselők asszisztensei péntek óta nem tudnak bemenni a parlamentbe, illetve a Képviselői Irodaházba, ezért az ellenzéki frakció hétfőn levélben fordul Such Györgyhöz, az Országgyűlés főigazgatójához – mondta el Tokody Marcell, a Jobbik frakciójának hivatalvezetője az MTI-nek. Emellett továbbra sincs a teljes frakciónak névleadási jogosultsága, így egyetlen külsős vendéget sem tudnak beengedtetni az Országgyűlés épületébe és az irodaházba sem.

MTI/Magyar Nemzet Itthon

Magyar Nemzet: Such György 175 milliót követel a Magyar Rádiótól

A Magyar Nemzet szerint Such György 175 millió forintot követel a Magyar Rádió Zrt.-től. A közmédium volt elnöke fizetési meghagyást nyújtott be a kamatokra, eljárási költségekre és ügyvédi munkadíjra is - írja a lap a birtokába került dokumentumra hivatkozva.

MTI Itthon

A Jobbik az SZDSZ-ből vezeti le Stohl András tévés visszatérését

A Jobbik továbbra is támadja a Nemzeti Színház igazgatóját, s mivel úgy érzik, a Fidesz vezette kormány nem kezdett bele a magyar kultúra és gondolkodás szükséges átalakításába, nekik kell ezt a "szabadságharcot" elkezdeniük. Pedig korábban úgy érezték, a Fidesz mellettük áll.

MTI Itthon

Távozik a Magyar Rádió vezetése

Négyéves mandátumának lejártával, július 31-ével távozik posztjáról Such György, a Magyar Rádió elnöke - közölte a közszolgálati médium pénteken.

MTI Itthon

"Ismeretlenek" is pályáznak a rádióelnöki posztra

Hatan vásárolták meg a határidő lejártáig, szerdáig a Magyar Rádió elnöki posztjára kiírt pályázat dokumentációját - tudta meg az MTI csütörtökön a közmédiumot felügyelő közalapítvány illetékesétől. Az elnöki posztért indul Such György, a közrádió jelenlegi elnöke, Szayly József rádió-alelnök, Heal Edina, a Sláger Rádió volt vezérigazgatója, illetve Balogh Gábor ügyvéd, rádiós rendező. Az ötvenezer forintos pályázati anyagot két olyan személy is megvásárolta, aki nem járult hozzá nevének közléséhez.

hvg.hu Itthon

Such nem vállal újabb rádióelnöki megbízást

Nagy többséggel elfogadta a Magyar Rádió (MR) Zrt. idei üzleti tervét a közmédium kuratóriuma csütörtökön - közölte az intézmény elnöke az MTI-vel. Such György rádióelnök ugyanakkor közölte: nem vállal pályázat nélkül újabb mandátumot az intézmény élén.

Jakus Ibolya Itthon

Maradhat-e a közrádió elnöke?

Vallási közösségek, betegegyesületek és alig ismert civil szervezetek kurátorai dönthetik el, posztján maradhat-e a közrádiót talpra állító Such György, aki a pártdelegáltakból álló kuratóriumi elnökségtől zöld utat kapott.

MTI Itthon

Such: még semmi nem dőlt el

Such György szerint még semmi nem dőlt el azzal, hogy a Magyar Rádiót felügyelő kuratórium elnöksége keddi ülésén kétharmados többséggel az elnöki mandátumának meghosszabbítására tett javaslatot.

MTI Itthon

Meghosszabbítanák Such mandátumát

Such György elnöki mandátumának meghosszabbítására tett javaslatot a Magyar Rádió kuratóriumi elnökségének kétharmada kedden - közölte Rangos Katalin, a testület szocialista elnöke

1 2
Christopher Walken még sosem e-mailezett, soha!

Christopher Walken még sosem e-mailezett, soha!

Új ChatGPT-verzió érkezett, de ezt nem nyomkodhatja akárki

Új ChatGPT-verzió érkezett, de ezt nem nyomkodhatja akárki

A fejenként évente 140 liter sört ivó csehek felvették a szellemi örökség listájára a sörkultúrát

A fejenként évente 140 liter sört ivó csehek felvették a szellemi örökség listájára a sörkultúrát

Bekérették az ukrán nagykövetet a szlovák külügyminisztériumba

Bekérették az ukrán nagykövetet a szlovák külügyminisztériumba

Deutsch Tamás: Miszter Magyar, Máj inglis ekszent indíd iz from Kelenföld

Deutsch Tamás: Miszter Magyar, Máj inglis ekszent indíd iz from Kelenföld

Baleset miatt nem járnak a villamosok Albertfalva kitérő és a Móricz Zsigmond körtér között

Baleset miatt nem járnak a villamosok Albertfalva kitérő és a Móricz Zsigmond körtér között

Jámbor András oligarchákat sejt a Mini-Dubaj mögött, parlamenti vizsgálóbizottságot akar

Jámbor András oligarchákat sejt a Mini-Dubaj mögött, parlamenti vizsgálóbizottságot akar

Elkezdődött a Kígyó éve, de mit jelent mindez?

Elkezdődött a Kígyó éve, de mit jelent mindez?

Ukrán dróntámadás érte Oroszország negyedik legnagyobb olajfinomítóját

Ukrán dróntámadás érte Oroszország negyedik legnagyobb olajfinomítóját

A címlapról ajánljuk