Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Svédország

MTI Világ

ByeAlex megúszta a malmői zavargásokat

Csütörtökön már Malmőben is autókat gyújtottak fel randalírozók, miután azzal vádolják a rendőrséget, hogy túllépte hatáskörét egy lövöldözés során.

hvg.hu Gazdaság

Töretlen a németek bizalma az euróban

A németek 76 százaléka szerint az euró túl fogja élni a mostani válságot, 58 százalékuk szerint pedig kormányuknak küzdenie kell a közös uniós fizetőeszköz védelme érdekében. A svédek, akik még saját pénzükkel fizetnek, ugyanakkor egyáltalán nem lelkesednek az uniós fizetőeszközért.

MTI Shake

Semleges nemű öltöző lesz egy svéd iskolában

A fiú- és a lányöltöző mellett semleges neműt alakít ki egy svéd középiskola, hogy zavartalanul tudjanak ruhát váltani azon diákjai, akik nem érzik magukat egyértelműen fiúnak vagy lánynak, illetve azok, akik egyedül akarnak öltözködni.

MTI Világ

Plüssmaci-incidens: svéd diplomata érkezik Minszkbe

Stockholm újra diplomatát akkreditál Fehéroroszországba, több mint fél évvel az után, hogy a két ország kölcsönösen kiutasította egymás nagyköveteit az emberi jogok védelmét célzó, úgynevezett plüssmackóincidens miatt - derült ki szerdán a svéd külügyi szóvivő közleményéből.

MTI Karrier

Itt fizetnek 12 ezer forintnyi órabért

A svédországi órabérek a legmagasabbak az Európai Unióban, a bulgáriaiak pedig a legalacsonyabbak. Az eltérés a kettő között több mint tízszeres – derül ki a Német Statisztikai Hivatal tanulmányából.

hvg.hu Karrier

Milliókkal vert át magyar dolgozókat egy svéd közvetítő cég

Van olyan magyar vendégmunkás, aki 21 millió forinttal tartozik a svéd államnak feltehetően a svéd munkaerő-kölcsönző cég és annak magyar közvetítőjének hibájából. Az Euro4Work alvállalkozóként foglalkoztatta a munkásokat, de nem fizetett utánuk sem adót sem járulékokat, azt szerintük a dolgozóknak kellett volna intézniük, holott egyes esetekben fizetésük felét is zsebre tettét.

1
45 46 47 48 49
62
Pörögve repült ki az autópályáról egy kocsi, amelynek elaludhatott a sofőrje

Pörögve repült ki az autópályáról egy kocsi, amelynek elaludhatott a sofőrje

Mégsem bérel újabb luxusterepjárót az Integritás Hatóság

Mégsem bérel újabb luxusterepjárót az Integritás Hatóság

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Állampapírpénzek: mit lehet tenni a Nagy Márton-i őrület idején?

Állampapírpénzek: mit lehet tenni a Nagy Márton-i őrület idején?

Palkovics abban bízik, hogy egyszer kezet foghat Elon Muskkal egy MI-beruházás alapkőletételénél

Palkovics abban bízik, hogy egyszer kezet foghat Elon Muskkal egy MI-beruházás alapkőletételénél

A KFC parkolóiban is megjelennek a villanyautótöltők

A KFC parkolóiban is megjelennek a villanyautótöltők

„Ez penész, vagy egy növény?” – gyomorforgató jelenetek a János-kórház pincéjéből

„Ez penész, vagy egy növény?” – gyomorforgató jelenetek a János-kórház pincéjéből

21 561 ember rá a bizonyíték: így változik a bél egészsége a különböző étrendek miatt

21 561 ember rá a bizonyíték: így változik a bél egészsége a különböző étrendek miatt

819 millió euróval csökkent a szolgáltatások külkereskedelmi egyenlege tavaly év végén

819 millió euróval csökkent a szolgáltatások külkereskedelmi egyenlege tavaly év végén

A címlapról ajánljuk