Dárdai Pál a reklámarca Mészáros Lőrinc sportmárkájának
Ebben a szezonban három NB I.-es csapat játszik majd 2rule szerelésben, felkészülnek az olimpikonok.
Ebben a szezonban három NB I.-es csapat játszik majd 2rule szerelésben, felkészülnek az olimpikonok.
Az őszi ideiglenes szövetségi kapitány, Szélesi Zoltán feleségével társult a Mészáros-család cége a Magyar Sportmárka Zrt.-ben.
1-0-ra legyőzte a világbajnoki résztvevő Costa Rica csapatát a Groupama Arénában.
Összesen három meccset sikerült megnyernie idén a csapatnak: korábban Feröert és Lettországot verte meg.
A megbízott szövetségi kapitány azt mondta, komoly fejmosást kaptak a játékosok. Dzsudzsák sérülés miatt inkább kihagyja a Costa Rica elleni meccset.
A megbízott szövetségi kapitány, Szélesi Zoltán azt mondta, a kiállítás befolyásolta a mérkőzést, de voltak olyan hibák is, amiket elkövettek a játékosok.
Visszatért a kezdőcsapatba Nikolics Nemanja is, neki sikerült még egyenlítenie az első félidőben, de a hajrában már Luxemburg kihasználta azt, hogy az 52. perctől emberelőnyben játszhatott.
Belga edzővel tárgyal a Magyar Labdarúgó-szövetség.
Az idei utolsó két mérkőzésen irányítja majd a csapatot.
Ahogy lefújták az Andorra elleni vb-selejtezőt, a nemzet egy emberként követelte Bernd Storck lemondását; ez ugyan még nem történt meg, de a hírek szerint az MLSZ már bőszen keresi az Eb-szereplés után nemzeti hősnek kikiáltott szakember utódját. Van 9+1 tippünk, hogy ki lehet a magyar válogatott következő szövetségi kapitánya.
Egymeccses eltiltást kapott Szélesi Zoltán az Európai Labdarúgó-szövetségtől.
Az Újpest FC új játékosa, a labdarúgócsapathoz nyolc év után visszatért Szélesi Zoltán is ott lehet a pályán vasárnap a Ferencváros elleni bajnoki rangadón.
Szélesi Zoltán a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Újpest FC együttesénél folytatja pályafutását.
Szélesi Zoltán a holland labdarúgó-bajnokságban szereplő NEC Nijmegen együttesében folytatja pályafutását.
A negyedik vonalba sorolta a bundázással vádolt Volosz - Szélesi Zoltán csapata - és a Kavala labdarúgó-együttesét a görög sportminisztérium professzionális sportügyekben illetékes bizottsága.
A negyedik vonalba sorolta a bundázással vádolt Volosz - Szélesi Zoltán csapata - és a Kavala labdarúgó-együttesét a görög sportminisztérium professzionális sportügyekben illetékes bizottsága.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) után a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) szintén elutasította a Szélesi Zoltánt is foglalkoztató görög Olimpiakosz Volosz fellebbezését, így érvényben maradt a csapat kizárása az Európa Liga idei szezonjából.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kedden elutasította a Szélesi Zoltánt is foglalkoztató görög Olimpiakosz Volosz fellebbezését, így érvényben maradt az együttes kizárása az Európa Liga idei szezonjából, bár még a Sportdöntőbíróság elé vihetik az ügyet.
Az európai szövetség kizárta a labdarúgó Európa Ligából Szélesi Zoltán csapatát, a görög Voloszt.Az UEFA a görögországi bundabotrányban játszott szerepe miatt száműzte a második számú sorozatából az együttest, mely jövő héten a selejtező negyedik fordulójában lett volna érdekelt.
A Magnyickij-törvény alapján rendeltek el büntetőintézkedést a propagandaminiszter ellen.
Donald Trumptól várja az Orbán-kormány, hogy rendet tegyen az ügyben.
De ami késik, nem múlik – közölte a Tisza Párt elnöke.
Karikatúránk a fantázia szüleménye.
Mark Zuckerberg ezentúl Donald Trump elnökkel vállvetve dolgozna.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.