Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Szíria

MTI Világ

Török külügyminiszter: hiba volt az orosz beavatkozás Szíriában

Oroszország nagy hibát követett el, amikor katonailag beavatkozott Szíriában Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszere oldalán – vélte csütörtökön ismét Feridun Sinirlioglu török külügyminiszter szaúdi kollégájával, Ádel el-Dzsubeirrel közösen tartott sajtótájékoztatóján. A beavatkozásnak semmi haszna sem lesz, csupán késlelteti azt a folyamatot, amely révén Szíria kikerülhetne a káoszból – tette hozzá.

MTI Világ

Elmondták az oroszok, kikre lőnek még az Iszlám Államon kívül

Oroszország damaszkuszi nagykövete szerdán ismertette az orosz légierő által Szíriában bombázott fegyveres csoportok listáját. Elhangzott az is, hogy a Szíriai Szabad Hadsereg (SZSZH) harcosainak kivételével a Nyugat által lázadóknak nevezett fegyveresek "szélsőségesek" és "terroristák".

hvg.hu/MTI Világ

A törökök ellenzik a szíriai kurdok orosz-amerikai támogatását

A török kormánytól származó médiaértesülések szerek az ankarai kormány nem fogja tűrni, hogy az általuk ellenségként kezelt kurdokkal kiegyezzenek és támogatást kapjanak az amerikai és orosz hadsereg részéről. Az orosz és amerikai közeledés lényege, hogy az Iszlám Állam ellen eddig leghatékonyabban harcoló kurd csapatokat erősítsék, akik szövetségben állnak a szír kormányellenes erőkkel is.

MTI Világ

Az orosz nagykövetséget lőtték Damaszkuszban

Kormánypárti tüntetők gyülekeztek Oroszország szíriai nagykövetség környékén kedd reggel, amikor két tüzérségi lövedék becsapódott. Diplomatáknak nem esett baja, a tüntetők pánikba estek. Oroszország terrorcselekménynek minősíti a támadást.

MTI Világ

Áttörés Szíriában, kiegyezhetnek a felkelőkkel is az oroszok

Szergej Lavrov orosz külügyminsizter bejelentése szerint az orosz kormány kiegyezhet a szír kormány ellenzékét jelentő mérsékeltebb Szíriai Szabad Hadsereggel. Ezzel az a furcsa helyzet állhat elő, hogy olyan erőkkel működnének együtt katonailag, akik egymást is támadják, viszont egyértelműbb lenne az Iszlám Állam elleni harc.

MTI Világ

Lőszert kaptak amerikaiaktól a szír lázadók

A szír mérsékelt felkelők 50 tonna lőszert és utánpótlást kaptak az amerikai légierőtől az ország északkeleti részén. A felkelők az Iszlám Állam és a szír Bassár el-Aszád rezsim ellen egyszerre harcolnak, működésüket korábban már átvilágította az USA hadserege.

MTI Világ

Utasszállítók alatt húzhatnak el az orosz rakéták

Biztonsági közleményt adott ki az európai légügyi hatóság a Szíria ellen a Kaszpi-tengerről kilőtt orosz robotrepülőgépek miatt, amelyek az utasszállítók által használt repülési útvonalak alatt húznak el.

MTI Világ

Légi támogatást is nyújt az USA a szír felkelőknek

Az amerikai harci gépek légi támogatást fognak nyújtani az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet ellen harcoló, általuk kiválasztott felkelőknek Szíriában, akik egyúttal amerikai felszerelést, fegyvereket és kiképzést is kapnak – közölte pénteken Peter Cook, a Pentagon szóvivője.

MTI Világ

Az orosz időjárás-jelentésben is téma a katonai beavatkozás

Oroszországban az állami hírtelevízióban az időjárás-jelentésben is külön foglalkoznak a szíriai katonai bevetéssel. Az MTI-nek nyilatkozó szakértő szerint Vlagyimir Putyin elnök ezzel is az orosz birodalom elszántságát akarja erősíteni, mind az ország lakossága, mind az egész világ felé.

hvg.hu/MTI Világ

CNN: Iránt találhatták el az oroszok

Az amerikai védelmi források szerint legalább négy szárnyas rakéta csapódott be Iránban - közölte a CNN. A csatorna egyik forrása szerint lehetnek sérültek is, de egy másik hivatalnok azt mondta, erről nincsenek információk. Az oroszok szerint minden szíriai rakéta elérte a célját, Teherán pedig nem kommentálta a hírt.

MTI/hvg.hu Világ

Pentagon: Több amerikai-orosz incidens történt Szíria fölött

Többször is ki kellett térnie az amerikai vezetésű koalíció bombázóinak orosz harci repülők elől – közölte a védelmi minisztérium szóvivője. Azt nem mondta el viszont, pontosan hol történt az incidens, illetve hogy drónról vagy pilóta vezette gépről van-e szó. Az USA először szólalt meg hivatalosan az orosz támadásokról, és mindjárt azt közölte, hogy a bombázások 90 százaléka nem az Iszlám Állam ellen irányul.

1
51 52 53 54 55
184
Az USA 25 millió dolláros díjat tűzött ki Nicolás Maduro venezuelai elnök fejére

Az USA 25 millió dolláros díjat tűzött ki Nicolás Maduro venezuelai elnök fejére

„Azt hittem, több időm van” – 10 olimpiai érme veszett oda a Los Angeles-i tűzben az amerikai bajnoknak

„Azt hittem, több időm van” – 10 olimpiai érme veszett oda a Los Angeles-i tűzben az amerikai bajnoknak

Bonyhádon az ügyészség ablakából is a fideszes jelölt plakátja mosolyog vissza

Bonyhádon az ügyészség ablakából is a fideszes jelölt plakátja mosolyog vissza

Pénzügyi háborút is vív Ukrajna, titkos fegyvere a bitcoin

Pénzügyi háborút is vív Ukrajna, titkos fegyvere a bitcoin

Müller Cecília döntheti majd el, hogy egy óvodai, iskolai egészségfejlesztési foglalkozás megfelel-e az Alaptörvénynek

Müller Cecília döntheti majd el, hogy egy óvodai, iskolai egészségfejlesztési foglalkozás megfelel-e az Alaptörvénynek

Orosz árnyéktanker rekedt a Balti-tengeren, német kikötőbe vontatták

Orosz árnyéktanker rekedt a Balti-tengeren, német kikötőbe vontatták

Molnár Gusztáv a rehabról: Valaki azt mondta, hogy meghalni megyek, valaki pedig azt, hogy nagyon sok szerencsét kíván

Molnár Gusztáv a rehabról: Valaki azt mondta, hogy meghalni megyek, valaki pedig azt, hogy nagyon sok szerencsét kíván

Annie Jacobsen: Nem számít, hogy kezdődik az atomháború, megsemmisüléssel végződik

Annie Jacobsen: Nem számít, hogy kezdődik az atomháború, megsemmisüléssel végződik

Miért lesznek mindenkinek álmatlan éjszakái az MI miatt?

Miért lesznek mindenkinek álmatlan éjszakái az MI miatt?

A címlapról ajánljuk