Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Szijjártó Péter

MTI Gazdaság

Szijjártó: magyar és azeri cégek szerződnek hamarosan

Hamarosan konkrét szerződések születhetnek magyar és azeri vállalatok között; Szijjártó Péter tudomása szerint az azeri delegációval érkezett üzletemberek kedden céglátogatásokon vesznek részt - mondta a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

MTI Karrier

Szijjártó: két amerikai cég bővít Magyarországon

A következő két hétben két amerikai vállalat is bejelenti magyarországi bővítését. Mindkét céggel Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára tárgyalt nyáron az Egyesült Államokban – közölte pénteken Varga Éva, az államtitkár sajtófőnöke, részleteket azonban nem tudni.

MTI Gazdaság

Jordán és brit üzletemberekkel tárgyalt Szijjártó

A legnagyobb magyarországi brit befektetőkkel folytatott egyeztetést Szijjártó Péter kedden Budapesten; a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára tájékoztatta a brit munkaadókat a kormány munkahelyvédelmi akciótervéről, valamint a bürokratikus és adminisztratív terhek további csökkentésének szándékáról.

MTI Gazdaság

Orbán-Merkel találkozó: ez lesz a leghúzósabb téma

Az unió következő hétéves költségvetési kerete lesz a leghúzósabb téma Orbán Viktor miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár októberi találkozóján - mondta Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár a Népszabadságnak.

hvg.hu Itthon

Martonyi: véleményemtől függetlenül lojális vagyok a kormányfőhöz

Martonyi János külügyminiszter szerint nincs értelme annak a kérdésnek, hogy a kormány vagy a miniszterelnök döntött a gyilkosságért elítélt Ramil Safarov kiadatása ügyében, a végső döntés a kormányfőé, ő pedig lojális hozzá. Szijjártó Péter pozíciójáról elmondta, a kormányfőnek mindenütt vannak külügyi tanácsadói, bár nem szerencsés, ha külkapcsolatokért felelős államtitkárnak nevezik. Azt is elmondta, Azerbajdzsán nem fog magyar kötvényt vásárolni.

Folk György / Brüsszel Itthon

Mennyit ártott Magyarországnak az azeri ügy?

A magyar kormány külön kérte információink szerint, hogy Ramil Safarov kiadatásának ügye ne legyen téma többet uniós fórumokon – ettől függetlenül a hvg.hu-nak nyilatkozó uniós diplomaták és elemzők egyetértenek abban, hogy az ügynek még messze nincs vége, és a kormány nem csak magának, az uniós kül- és biztonságpolitikának is sokat ártott a lépéssel.

MTI Világ

Szijjártó Péter elutazik

A külügyi és külgazdasági államtitkár szerdán a német-magyar külügyi és gazdasági együttműködés további lehetőségeiről, valamint az Európai Unió előtt álló kihívásokról is tárgyal Berlinben.

MTI Itthon

Szijjártó szerint az azeri vitának nincs gazdasági szála

Ha szükséges, Magyarország a jövőben is egyeztetni fog Azerbajdzsánnal gazdasági ügyekben, azok ugyanis semmilyen összefüggésben nem lehetnek nemzetközi jogi kérdésekkel, mint amilyen például az azeri kiadatási ügy; erről a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára beszélt hétfőn az M1 Az este című műsorában.

MTI Itthon

Szijjártó: "túl élénk a fantáziája" egyeseknek

A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerint Magyarországnak nincs félnivalója az azeri kiadatás ügye kapcsán, mert egy nemzetközi egyezménynek megfelelően jártak el; Szijjártó Péter erről hétfőn beszélt az M1 Ma reggel című műsorában.

MTI Itthon

Azeri kiadatás: összefoglaló a mai nap eseményeiről

Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára diplomáciai jegyzéket nyújtott át vasárnap Vilayat Guliyevnek, Azerbajdzsán budapesti nagykövetének, tájékoztatva őt arról, hogy Magyarország elítéli Azerbajdzsán lépését. A magyarországi egyházak fenntartásokkal, a külföldiek elítélően fogadták azt, hogy Magyarország kiadta Azerbajdzsánnak az örmény tiszttársát lemészároló és ezért jogerősen életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ramil Safarov azeri katonatisztet.

MTI Itthon

Szijjártó megtalálta a hasonlóságot a magyar kormány és a republikánusok között

Egybeesik az amerikai republikánusoknak és a magyar kormánynak az adósság- és a foglalkoztatási problémára adott válasza – összegezte telefonon az MTI-nek a Republikánus Párt helyi idő szerint csütörtök éjjel véget ért, tampai elnökjelölt-állító konvenciójának tapasztalatait Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár.

1
141 142 143 144 145
159
Kommentelők megfejtették a 106-os kulcs rejtélyét, és nyomra vezették a rendőrséget a moldáv ámokfutó ügyében

Kommentelők megfejtették a 106-os kulcs rejtélyét, és nyomra vezették a rendőrséget a moldáv ámokfutó ügyében

Hosszú Katinka bejelentette visszavonulását

Hosszú Katinka bejelentette visszavonulását

Megható posztban köszöntötte feleségét Vilmos herceg

Megható posztban köszöntötte feleségét Vilmos herceg

Varga Judit havonta kétmilliót keres a Miskolci Egyetem akadémiájánál

Varga Judit havonta kétmilliót keres a Miskolci Egyetem akadémiájánál

Koalíciós tárgyalásokra hívja az osztrák szélsőjobboldali Szabadságpárt vezetője az eddigi jobbközép kormánypártot

Koalíciós tárgyalásokra hívja az osztrák szélsőjobboldali Szabadságpárt vezetője az eddigi jobbközép kormánypártot

Aubrey Plaza elképzelhetetlen tragédiának nevezte férje, Jeff Baena halálát

Aubrey Plaza elképzelhetetlen tragédiának nevezte férje, Jeff Baena halálát

Szédületes új kézikonzolt mutatott be a Lenovo – de már a következő nagy dobásukról is elárultak néhány dolgot

Szédületes új kézikonzolt mutatott be a Lenovo – de már a következő nagy dobásukról is elárultak néhány dolgot

A levegő kér elnézést a Skoda legújabb villanyautóitól

A levegő kér elnézést a Skoda legújabb villanyautóitól

180 éven át csökkent az emberek IQ-ja az ólomhasználat miatt tudósok szerint

180 éven át csökkent az emberek IQ-ja az ólomhasználat miatt tudósok szerint

A címlapról ajánljuk