Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#alkotmány

MTI Világ

Teljesen átírják a Murszi alatt elfogadott egyiptomi alkotmányt

Egyiptomban minden bizonnyal teljesen újraírják az iszlamista ihletésű alkotmányt - közölte vasárnap az alkotmányozó testület szóvivője, ezzel is jelezve a puccsot levezénylő egyiptomi hadsereg szándékát, hogy eltöröljön minden változást, amelyet Mohamed Murszi volt egyiptomi államfő elnöksége alatt fogadtak el.

MTI Itthon

Megszavazták az ötödik alkotmánymódosítást

Elfogadta a parlament hétfőn az alaptörvény ötödik módosítását, amely a Magyar Nemzeti Bankot bízza meg a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével, és törli a bírósági ügyáthelyezések lehetőségét.

MTI Világ

Kiszedik az egyiptomi alkotmányból az iszlamisták cikkeit

Egyiptom ideiglenes államfője vasárnap kinevezte annak a bizottságnak a tagjait, amelynek feladata az lesz, hogy "kigyomlálja" az arab ország 2012 végén hatályba lépett alkotmányából a Muzulmán Testvériség és a még szélsőségesebb iszlamista pártok által bevett cikkeket.

MTI Világ

Feloszlathatja holnap a parlamentet az egyiptomi hadsereg

Az egyiptomi hadsereg felfüggesztené az alkotmányt és feloszlatná a parlamentet, ha az iszlamista Mohamed Murszi államfő és liberális ellenzéke nem tud megállapodni a belpolitikai válság rendezéséről legkésőbb szerdán – közölte egy katonai forrás kedden.

MTI Világ

Pontának nem kell Orbánék fundamentalizmusa

Victor Ponta román miniszterelnök nem tartja jónak, hogy a román alkotmány a "rendkívül vitatott" magyarországi modellt utánozva a családot a férfi és a nő házasságaként határozza meg.

MTI Világ

Nekiment Reding Orbánnak: alkotmánysértéssel vádolja a kormányfőt

Az alkotmány "módszeres" megsértését rótta fel Orbán Viktor miniszterelnöknek az Európai Bizottság alapjogokért, valamint igazságügyi és állampolgársági kérdésekért felelős biztosa. Viviane Redinggel a Der Standard című osztrák lap szombati száma közölt interjút.

MTI Világ

Melegellenes népszavazást kezdeményeztek Horvátországban

Zoran Miljanovic horvát miniszterelnök még a múlt évben jelentette be, hogy kormánya az eddiginél több jogot kíván biztosítani az azonos nemű pároknak. Erre aláírásgyűjtést kezdtek a konzervatívok, hogy alkotmányba foglalják: a házasság férfi és nő közötti életközösség.

MTI Világ

2015-től húzzák be a szlovén adósságféket

A szlovén parlament pénteken beépítette az alkotmányba az úgynevezett adósságféket, az államháztartásnak a jövőben évről évre az adósságállomány növekedése nélkül egyensúlyban kell lennie, vagy aktívumot kell felmutatnia. A parlament 78:8 arányban hagyta jóvá az alkotmánymódosítást. A költségvetési szabályt 2015-től kell alkalmazni, a végrehajtás módját külön törvényben szabályozzák.

hvg.hu Gazdaság

Trafikbotrány: esélyük sincs a veszteseknek

Az állam megkötötte a trafiknyertesekkel a szerződéseket, akik, ha kedvük tartja, akár trafikláncokba is szerveződhetnek, pedig ez egyértelműen ellenkezik a törvény deklarált céljával. Eközben sokan ügyészségi vizsgálatért kiáltanak, de a történet jogi oldalát nézve meg kell állapítani: a jelenlegi szabályok szerint a veszteseknek még jogi kapaszkodójuk sem sok maradt. Alkotmányossági problémákat nem találhatnak, és amivel problémájuk lehet, nehezen megfogható: nem voltak pontos feltételek, és többször változtak a játékszabályok is.

MTI Itthon

Hazugsággal vádolják az EU jelentéstevőjét a békemenetesek

Felháborodásának adott hangot a Tavares-jelentésben foglalt állítások miatt a Civil Összefogás Fórum (CÖF), valamint a Civil Együttműködési Tanácskozás (CET), és a dokumentum felülvizsgálatát kérik a készítőtől, Rui Tavarestől, az Európai Parlament szabadságjogi bizottságának jelentéstevőjétől - olvasható a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány által az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben.

hvg.hu Itthon

Martonyi meghívott külföldi szaktekintélyei: vannak gondok az alkotmánnyal!

A negyedik alkotmánymódosítás több pontja is támadható azok szerint az alkotmányjogászok szerint, akiket a kormány arra kért fel, hogy a Velencei Bizottsággal párhuzamosan, attól függetlenül vizsgálják meg a sokat támadott alkotmánymódosítást – derül ki a Külügyminisztérium honlapjára kitett szakvéleményből.

MTI Világ

Orbántól a levele után tetteket vár az EP

Brüsszel egyelőre szakmai, főigazgatói szinten vár választ a leveleiben megfogalmazott aggályokra - mondta el az Európai Bizottság szóvivője, hozzátéve, hogy Orbán Viktor Barroso elnöknek küldött válaszlevele után hatékony cselekvésnek kell következnie.

MTI / hvg.hu Világ

Lezárult az EU-vizsgálat: több levelet is kaptak Orbánék

Lezárult az Európai Bizottságnak a magyar alaptörvény negyedik módosításával kapcsolatos jogi elemzése. A brüsszeli testület több levelet is küldött a kormánynak, amelyekben további tájékoztatást kér – tudatta az MTI-vel csütörtökön a bizottság szóvivője.

hvg.hu Itthon

Elkeserítő az MTA utcanévlistája történészek szerint

Számos elemében abszurd állásfoglalást adott ki a Magyar Tudományos Akadémia a közterület-elnevezésekkel kapcsolatban, a tudományos testület a hozzá forduló tanácstalan önkormányzatok kérdései alapján próbálta meghatározni, hogy a „Béke”, a „Köztársaság”, az „Alkotmány” kifejezéseknek, vagy éppen József Attilának köze van-e az önkényuralmi rendszerekhez, és ily módon tiltandók, megtűrtek, esetleg támogatandók-e mint utca- és térnevek. A lapunknak nyilatkozó történész szerint elkeserítő a lista. A készítőket nem értük el.

1
4 5 6 7 8
34
Ruanda illegális bevándorlók befogadásáról tárgyal az Egyesült Államokkal

Ruanda illegális bevándorlók befogadásáról tárgyal az Egyesült Államokkal

Hadházy bedobott egy újabb nevet, ki lehet Polt Péter utódja

Hadházy bedobott egy újabb nevet, ki lehet Polt Péter utódja

Kiotóban a legnyomasztóbb jelenség a kimonós turisták tömege - Az én hetem Krusovszky Dénessel

Kiotóban a legnyomasztóbb jelenség a kimonós turisták tömege - Az én hetem Krusovszky Dénessel

Változtak a román elnökválasztás eredményei, a széljobbos Simion növelte az előnyét, Antonescu a harmadik helyre csúszott vissza

Változtak a román elnökválasztás eredményei, a széljobbos Simion növelte az előnyét, Antonescu a harmadik helyre csúszott vissza

Mi történik az emberrel, ha minden nap eszik egy kis savanyúkáposztát?

Mi történik az emberrel, ha minden nap eszik egy kis savanyúkáposztát?

Lengyel cég csinálta meg minden sci-fi film ikonikus járművét: a repülő motort – videó

Lengyel cég csinálta meg minden sci-fi film ikonikus járművét: a repülő motort – videó

Mobil klinikává alakítják Ferenc pápa egyik pápamobilját a Gázai övezetben

Mobil klinikává alakítják Ferenc pápa egyik pápamobilját a Gázai övezetben

Brazil milliárdos kezébe kerül a Trump vámjait nyögő Skechers

Brazil milliárdos kezébe kerül a Trump vámjait nyögő Skechers

Hadházy bedobott egy újabb nevet, ki lehet Polt Péter utódja

Hadházy bedobott egy újabb nevet, ki lehet Polt Péter utódja

A címlapról ajánljuk