Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#amerikai külügyminisztérium

MTI Itthon

Kijött az amerikai külügy Magyarországra vonatkozó országjelentése

Az amerikai külügyminisztérium csütörtökön nyilvánosságra hozott, éves emberi jogi országjelentéseiben kiemelte a terrorszervezetek kegyetlenségét és a helyzet súlyosságát egyebek között a Közel-Keleten, Afrikában, Észak-Koreában és Oroszországban. A Magyarországról szóló jelentés a civil társadalom elleni fellépést, a médiapluralizmus szűkítését és a romák kirekesztését említette a legfontosabb problémák között.

MTI Világ

Kínai hackerek turkálhattak az amerikai külügyminisztérium levelei között

"Aggodalomra okot adó tevékenységet" észleltek az amerikai külügyminisztérium elektronikus levelezőrendszerében – ezt írták hivatalos forrásra hivatkozva vasárnap a CNN weboldalán. Az amerikai diplomáciai tárcánál leállították a nem titkosított e-mail-rendszert, és már dolgoznak a megerősítésén. A hírtelevíziónak név nélkül nyilatkozó külügyi informátor szerint a tárca titkosított rendszere nem sérült meg.

MTI Világ

Hárman mondtak le az amerikai külügyben a bengázi támadás miatt

Lemondott az amerikai külügyminisztérium négy magas rangú tisztségviselője szerdán, kevesebb mint egy nappal azután, hogy közzétették az Egyesült Államok bengázi konzulátusát érő szeptember 11-ei támadás ügyében készült hivatalos jelentést, amely súlyos hiányosságokra világított rá.

MTI Világ

Az amerikai külügy megdicsérte a magyar kormányt

Brent Hartley, az Egyesült Államok külügyminisztériumának európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes államtitkára elismerését fejezte ki azért, hogy a kormány reagált és elítélte Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő kijelentéseit - közölte az amerikai nagykövetség kedden.

MTI Világ

Jó pontot kapott Amerikától a Nepáli Kommunista Párt

Az amerikai külügyminisztérium levette a terrorista szervezetek listájáról a maoista irányultságú Nepáli Kommunista Pártot - jelentették be csütörtökön Washingtonban. A lépést azzal indokolták, hogy a párt elkezdte leépíteni a terrorista műveletek végrehajtására létrehozott apparátusát, és kinyilvánította: békére és megbékélésre törekszik.

1 2
Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Orbán: A politika olyan sport, mint a boksz, ahol még a győztest is nagyon megverik

Orbán: A politika olyan sport, mint a boksz, ahol még a győztest is nagyon megverik

Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik

Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik

Amerikának is odaszúrtak a legjobb dokumentumfilm rendezői az Oscar-gálán

Amerikának is odaszúrtak a legjobb dokumentumfilm rendezői az Oscar-gálán

Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?

Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

A volt sportminiszter feleségül vette a nőt, aki megmentette az életét

A volt sportminiszter feleségül vette a nőt, aki megmentette az életét

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Mutatunk pár trükköt: gyorsabban írhat majd az iPhone-ján

Mutatunk pár trükköt: gyorsabban írhat majd az iPhone-ján

A címlapról ajánljuk