Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#amnesty international

MTI Világ

Élesen elítélte az Amnesty a Nobel-békedíjas EU-t

Az emberi jogok terén tapasztalható globális tétlenség miatt egyre veszélyesebb a világ a menekültek számára - áll az Amnesty International csütörtökön Londonban kiadott éves világjelentésében, amely különösen élesen elítélte az Európai Unió eljárását e kérdésben.

MTI Itthon

Amnesty-jelentés: Magyarország nem dicsekedhet

Az azonos nemű párok hátrányos megkülönböztetése, a romák elleni rasszista támadások, és a menekültekkel való hazai bánásmód továbbra is problémát jelentenek Magyarországon – derül ki az Amnesty International éves jelentéséből. A nemzetközi jogvédő szervezet szerint ugyanakkor több problémát is orvosolt a médiatörvény tavaly májusi módosítása, így például csökkent a hatóság általi ellenőrzés lehetősége.

MTI Világ

Életveszélyes dolog újságírónak lenni Szíriában

A szíriai polgárháborúban egymással szembenálló mindkét fél, a kormányerők és a lázadók is célpontnak tekintik az arab országban dolgozó újságírókat - közölte az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet pénteken, a sajtószabadság világnapján.

Horváth Gabriella Itthon

„30 négyzetméteren: anyuka, apuka, hat gyerek, nagymama, nagypapa”

A sok vihart megélt dr. Ámbédkar iskola négy borsodi településen próbál a legszegényebb fiatalok számára minőségi oktatást nyújtani. A baranyai tapasztalatok nyomán a Waldorf pedagógus Orsós és Derdák Tibor által 2007-ben indított iskola szerint a munkanélküliség és mélyszegénység újratermelődését ma már inkább egy érettségi, mint a szakmához jutás akadályozhatja meg. Vagy a kettő együtt. A Bálint Házban, Turay Balázs portréfotóiból nemrég nyílt kiállítás az iskola diákjait és pedagógusait mutatja – épp amikor az Amnesty Magyarország is beszállt a munkába, hogy emberi jogi képzéssel segítse a fiatalok boldogulását.

MTI Világ

AI: még mindig Kínában végzik ki a legtöbb embert

Világszerte kevesebb halálbüntetést szabtak ki tavaly az előző évhez képest, a végrehajtott halálos ítéleteké azonban nőtt – derül ki az Amnesty International szerdán kiadott éves világjelentésből.

MTI Itthon

Romanap: Brüsszelhez fordul az Amnesty International

Az Európai Bizottsághoz fordul az Amnesty International (AI) annak érdekében, hogy a testület lépjen fel a romákat sújtó rasszista diszkriminációval szemben – jelentette be a szervezet magyarországi igazgatója hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

MTI Világ

Horrorisztikus ítélet miatt tiltakozik az emberi jogi szervezet

Élesen bírálta az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet a szaúd-arábiai hatóságokat, amiért egy 24 éves fiatalembert gerincének megbénításával akarnak büntetni. Az elítélt csak egy nagy pénzösszeg megfizetésével válthatná ki a büntetést.

MTI Világ

Nem érti az AI, miért küldték rájuk a hatóságokat Moszkvában

Megszállták az Amnesty International és az Emberi jogokért nevű szervezetek moszkvai irodáit az orosz ügyészség valamint az adóhatóság emberei hétfőn – erősítette meg a Kommerszant című napilap internetes kiadásának az Amnesty International oroszországi képviseletének vezetője.

MTI Világ

Arccal a pocsolyában találták meg a Vajdaságban agyonvert magyar fiút

Ismét az Amnesty International jogvédőihez fordul a Fidelitas a vajdasági magyarverések ügyében - közölte az ifjúsági szervezet elnöke hétfőn. A hétvégén halálra vertek egy magyar fiút: a 17 éves B. Ervinre éjfél után találtak rá egy óbecsei buszmegálló mellett, arccal egy pocsolyában. Az egyik közeli kávéházból hazafelé tartó fiút több személy súlyosan bántalmazta, arcát szinte a felismerhetetlenségig összeverték, elvették igazolványát, majd félholtra verten sorsára hagyták.

MTI Itthon

"Nyomatékosan kéri" Ádert az Amnesty International

A szervezet arra szólítja fel a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az Alaptörvény hétfőn elfogadott módosított változatát. Az Amnesty International már 2011. áprilisban és 2012. januárban is kifejezte aggodalmát.

hvg.hu Világ

Bizonyítékok: gyerekkatonákat vetettek be Maliban mindkét oldalon

Az Amnesty International képviselői több szemtanúval is beszéltek, köztük olyan gyermekekkel is, akiket a jelenleg az ország északi részén mali és francia erők ellen harcoló, iszlamista fegyveresek soroztak be. Egy gyerekkatona szerint 4 társa esett el a harcok során, amikor a mali és francia erők visszafoglalták Diabalyt az iszlamista fegyveres csoportoktól.

MTI Itthon

A halálbüntetés iránt érdeklődik a kormánynál az AI

Az Amnesty International (AI) Magyarország a halálbüntetés elleni világnap alkalmából nyílt levelet adott át szerdán Takács Szabolcsnak, a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkárának, ebben arra kérte a kormányt, hogy határozottan foglaljon állást a halálbüntetés ellen, és vállaljon aktív szerepet a halálbüntetés elleni küzdelemben - tájékoztatta a civil szervezet szerdán az MTI-t.

MTI Világ

Safarov mennybe menesztéséért bírálták az azeri vezetést

Élesen bírálta az Amnesty International (AI) az azerbajdzsáni vezetést azokért a döntésekért, amelyeket az örmény tiszttársának meggyilkolásáért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ramil Safarov átadását követően fogadott el.

1
9 10 11 12 13
16
Meghalt a világ legidősebb embere, 116 éves volt

Meghalt a világ legidősebb embere, 116 éves volt

A csehek tényleg megcsinálták méregdrága szuperautójukat

A csehek tényleg megcsinálták méregdrága szuperautójukat

2024 a legmelegebb év volt 1901 óta

2024 a legmelegebb év volt 1901 óta

A Hamász 34 túszt engedne el, ha létrejönne a tűzszünet

A Hamász 34 túszt engedne el, ha létrejönne a tűzszünet

Financial Times: Trump árnyéka vetül Magyarországra és Lengyelországra

Financial Times: Trump árnyéka vetül Magyarországra és Lengyelországra

Komolyan aggódhatnak az orvosi ellátás miatt a Budapesten és Pest megyében élők

Komolyan aggódhatnak az orvosi ellátás miatt a Budapesten és Pest megyében élők

Tűz volt egy budapesti szállóban, 250 embert kellett evakuálni

Tűz volt egy budapesti szállóban, 250 embert kellett evakuálni

Részletfizetéssel is árulják a Sziget-bérleteket

Részletfizetéssel is árulják a Sziget-bérleteket

Olyan lángszóróval gyakorlatozik Kína, ami megolvasztja az emberi húst

Olyan lángszóróval gyakorlatozik Kína, ami megolvasztja az emberi húst

A címlapról ajánljuk

Átalakult Bödőcs Tibor nemzettudata

A humorista által közzétett videóban láthatjuk, ahogy egy szovjet–orosz tudósok segítségével létrehozott gép hatására kormánykritikus fellépőből Gulyás Gergely válik belőle.