Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#bántalmazás

MTI Itthon

Vádat emeltek két tamási rendőr ellen

A tamási rendőrkapitányságon szolgálatot teljesítő rendőrök 2010. október 23-án Nagykónyi-Meggyespusztán állították meg a férfi gépkocsiját, amelyben annak felesége és három kiskorú gyermeke is utazott - tájékoztatott Himmelné Ökrös Magdolna, a főügyészség szóvivője.

MTI Itthon

Egy idős nőre támadtak Tiszavasváriban

A rendőrség tájékoztatása szerint egy egyedül élő nőre és a segítségére siető, telefonon riasztott unokájára támadtak rablók Tiszavasváriban; a nő súlyos, a férfi könnyebb sérüléseket szenvedett.

police.hu Itthon

Megvertek egy gázoló sofőrt

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Baktalórántházai Rendőrőrse garázdaság miatt indított nyomozást egy 18 éves baktalórántházi lakos ellen. Az illető szerdán délután ismeretlen társaival együtt bántalmazta egy személygépkocsi vezetőjét, aki előtte elgázolta a gyanúsított jármű elé kilépő 17 éves testvérét.

MTI Itthon

Idős asszonyt bántalmaztak majd raboltak ki Hevesben

A tetőt megbontva jutott be három rabló a Heves megyei Tarnazsadányban egy házba, majd az ott élő idős asszonyt veréssel kényszerítették értékei átadására - tájékoztatta a rendőrség kedden az MTI-t.

hvg.hu Itthon

Verésbe halt bele egy idős asszony

Feltehetően bántalmazás következtében elszenvedett sérüléseibe halt bele az a 80 éves asszony, akinek holttestét csütörtökön találták meg házában, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kovácsvágáson - értesült a HavariaPress.

MTI Itthon

Belehalt a bántalmazásba egy férfi Hernádnémetiben

Emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a Borsod megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya - őrizetbe vételük mellett - egy 32 éves nő és egy 24 éves férfi ellen, akik olyan súlyosan bántalmaztak egy férfit Hernádnémetiben, hogy életét vesztette.

MTI Itthon

Brutálisan megverte nyolcvanéves anyját egy dunaújvárosi férfi

Olyan súlyosan bántalmazta 80 éves édesanyját egy 57 éves dunaújvárosi férfi, hogy eltörött a szeméremcsontja. A súlyos testi sértés miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és bűnügyi őrizetbe vették - tudatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán.

MTI Itthon

Bántalmazás okozhatta egy férfi halálát Somogyzsitfán

Nyomozást rendelt el a rendőrség ismeretlen tettes ellen emberölés gyanúja miatt egy somogyzsitfai házban holtan talált 65 éves férfi halálával kapcsolatban - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.

1
41 42 43 44 45 46 47
A koreai zabálógép elment a Fővám téri Nagyvásárcsarnokba, és pont az történt, amire mindenki számított

A koreai zabálógép elment a Fővám téri Nagyvásárcsarnokba, és pont az történt, amire mindenki számított

Elárulta Lázár János, hány vécét pattintanak ki az állomásokon

Elárulta Lázár János, hány vécét pattintanak ki az állomásokon

Ittasan szlalomozott egy kombájnos, letarolt egy telefonpóznát – videó

Ittasan szlalomozott egy kombájnos, letarolt egy telefonpóznát – videó

Többeket halálra taposott a tömeg Indiában a világ legnagyobb vallási ünnepén

Többeket halálra taposott a tömeg Indiában a világ legnagyobb vallási ünnepén

New Yorkot is meghatározná az 500 méteres rákosrendezői torony, de még Ázsiában is kihúzhatná magát

New Yorkot is meghatározná az 500 méteres rákosrendezői torony, de még Ázsiában is kihúzhatná magát

Coming outolt a Premier League kokainozáson kapott, majd kirúgott játékvezetője

Coming outolt a Premier League kokainozáson kapott, majd kirúgott játékvezetője

„Hi-he-tet-len!”: így lett nélkülözhetetlen Szoboszlai a Liverpoolban – külön cikkben értékeli a focistát a New York Times sportlapja

„Hi-he-tet-len!”: így lett nélkülözhetetlen Szoboszlai a Liverpoolban – külön cikkben értékeli a focistát a New York Times sportlapja

Karácsonyi komédiára készül a Jonas Brothers

Karácsonyi komédiára készül a Jonas Brothers

Orbán megérkezett az Emírségekbe, hogy „új lehetőségeket keressen a magyar cégeknek”

Orbán megérkezett az Emírségekbe, hogy „új lehetőségeket keressen a magyar cégeknek”

A címlapról ajánljuk