Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#börtön

MTI Világ

Állítólag többször elájult a börtönben Timosenko

Többször is eszméletét vesztette a börtönben Julija Timosenko, a hét év szabadságvesztésre ítélt ellenzéki politikus, egykori ukrán kormányfő, miután olyan gyógyszert vett be, amelyet az intézmény orvosai írtak fel neki - jelentette be kedden a bebörtönzött politikus pártja.

MTI Bűnügy

Nem tért vissza a börtönbe egy 33 éves férfi

Elfogtak a rendőrök Mezőkeresztesen egy 33 éves, emberölés miatt több mint tíz éve elítélt férfit, aki jó magaviselete miatt néhány napra eltávozást kapott a börtönből, ám oda nem tért vissza.

hvg.hu Shake

Márciusban szabadul Stohl, az RTL is számol vele

A büntetés-végrehajtási bíróság döntése szerint március 5-én szabadul Stohl András, így a tíz hónapra ítélt színművésznek csak öt hónapot kell börtönben töltenie – számolt be a Blikk.

MTI Shake

Rekordot döntött a Stasi börtöne

Összesen 342 ezren látogattak el múlt évben az egykori NDK Állambiztonsági Hivatala, a Stasi börtönébe - ez rekordnak számít. Több mint tízezerrel többen voltak kíváncsiak a börtönre, mint 2010-ben - közölte az emlékhely hétfőn.

MTI Világ

11 év börtönt kapott Etiópiában két svéd újságíró

Tizenegy év börtönbüntetésre ítélték azt a két svéd újságírót, akiket a múlt héten talált bűnösnek egy etióp bíróság az Ogadeni Nemzeti Felszabadítási Front (ONLF) nevű lázadó szervezet támogatásában és népszerűsítésében, valamint illegális határátlépésben.

MTI Bűnügy

Adócsaláson kapták egy börtön vegyesboltját

Felfüggesztették egy Bács-Kiskun megyei börtön vegyesboltjának működését, miután a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai a bevételek szisztematikus eltitkolását leplezték le szombaton - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) hétfőn.

MTI Gazdaság

Börtön vegyesboltjára csapott le az adóhatóság

Nem adott nyugtát és nem könyvelte le bevételeit egy Bács-Kiskun megyei börtön vegyesboltja; az adóellenőröket a börtönből riasztották, és mint kiderült, milliók folytak be a kasszába, miközben a pénztárgép érintetlen maradt - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatóság.

MTI Világ

Sanader kijöhetett a börtönből

Óvadék ellenében szabadlábra helyezték pénteken a korrupcióval vádolt korábbi horvát miniszterelnököt, Ivo Sanadert. Az egy éve vizsgálati fogságban tartott politikusnak 1,6 millió euró óvadékot kellett letétbe helyeznie.

MTI Világ

"Édesanyám haldoklik" - Timosenko lánya anyjáért harcol

Timosenko lánya európai körútján arra kéri a kormányokat, támogassák bebörtönzött anyját, aki szerinte meghal, ha nem kap segítséget. Eközben Timosenko mintegy kétezer híve ostrom alá vette a kijevi fellebbviteli bíróság épületét.

1
69 70 71 72 73
87
Megugrott a P+R parkolók díjszabása Budapesten

Megugrott a P+R parkolók díjszabása Budapesten

Mi fér bele 26 percbe? – Ezt tedd, amíg feltölt az autód

Mi fér bele 26 percbe? – Ezt tedd, amíg feltölt az autód

Porig égett Paris Hilton otthona

Porig égett Paris Hilton otthona

Előnybe került a Tottenham a Szoboszlait nélkülöző Liverpool ellen

Előnybe került a Tottenham a Szoboszlait nélkülöző Liverpool ellen

Megható posztban köszöntötte feleségét Vilmos herceg

Megható posztban köszöntötte feleségét Vilmos herceg

Alig csökkent a kórházakban hagyott újszülöttek száma

Alig csökkent a kórházakban hagyott újszülöttek száma

Megugrott a P+R parkolók díjszabása Budapesten

Megugrott a P+R parkolók díjszabása Budapesten

Szédületes új kézikonzolt mutatott be a Lenovo – de már a következő nagy dobásukról is elárultak néhány dolgot

Szédületes új kézikonzolt mutatott be a Lenovo – de már a következő nagy dobásukról is elárultak néhány dolgot

Ukrán menekülteket ölt egy német pár, hogy újszülöttet raboljanak tőlük

Ukrán menekülteket ölt egy német pár, hogy újszülöttet raboljanak tőlük

A címlapról ajánljuk

Eltemették Keleti Ágnest - fotók

A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a Nemzet Sportolóját, aki január 2-án hunyt el, és a temetése napján töltötte volna be a 104. életévét.