Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#bortön

MTI Világ

Negyvenöt év börtönbüntetést szabtak ki a kábítószer-kereskedelem miatt elítélt volt hondurasi elnökre

Juan Orlando Hernández 2014 és 2022 között volt Honduras elnöke. Azzal vádolták, hogy hivatali ideje alatt az ő megvesztegetése révén több tonna kokain érkezett Hondurasba légi és tengeri úton Kolumbiából és Venezuelából. Köze volt ahhoz is, hogy az Egyesült Államokba mintegy 500 tonna kokaint szállítottak Hondurasból ebben az időszakban.

hvg.hu Itthon

Kiengedték a börtönből Vizoviczki Lászlót

A diszkópápát még 2012 májusában vették őrizetbe, majd 2019-ben ítélték nyolc év négy hónapra, amibe az előzetesben és a bűnügyi felügyelet alatt töltött időszakot is beleszámították.

Rovó Attila hvg360

Amerika legszigorúbban őrzött bűnözője egy sima csaló, aki a világ leghíresebb cégeit verte át

James Sabatino luxuscégeket, luxushoteleket vert át éveken át egy egyszerű módszerrel: fejléces céges papírokon hazudta nekik azt, hogy ő valamelyik ismert gigavállalat vezetője, és majd a cége később kifizet mindent. Volt, hogy egy este 144 üveg pezsgőt rendelt, máskor ezer mobiltelefont szerzett egy ún. klipforgatáshoz, de gyémántot, órát, cipőket is csalt ki így kereskedőktől. Sokszor lebukott, de a csalásait a börtönből is folytatta, úgyhogy egy idő után betették a terroristák, drogbárók mellé, de ő még náluk is kevesebb kapcsolatot tarthat a külvilággal.

1 2 3 4 5 6 7
88
Oroszországnak szánt rakétáit próbálgathatta Észak-Korea

Oroszországnak szánt rakétáit próbálgathatta Észak-Korea

Sajátjukként ünneplik a peruiak XIV. Leó pápát

Sajátjukként ünneplik a peruiak XIV. Leó pápát

Beleálltak a golfba

Beleálltak a golfba

Illúzió felsőfokon: így tapinthat majd a semmiben

Illúzió felsőfokon: így tapinthat majd a semmiben

A drogériák szívatása az inflációt biztosan nem fogja csökkenteni, de látszatintézkedésnek tökéletes

A drogériák szívatása az inflációt biztosan nem fogja csökkenteni, de látszatintézkedésnek tökéletes

Ön megmondja ránézésre, hogy milyen erős egy csomó? Szinte biztos, hogy téved

Ön megmondja ránézésre, hogy milyen erős egy csomó? Szinte biztos, hogy téved

Steven Seagal és Oliver Stone is Putyinnal együtt parádézott a Vörös téren – fotók

Steven Seagal és Oliver Stone is Putyinnal együtt parádézott a Vörös téren – fotók

Tóta W. Árpád búcsúztatja Gyurcsány Ferencet: Mint a villám tépte magányos fenyő

Tóta W. Árpád búcsúztatja Gyurcsány Ferencet: Mint a villám tépte magányos fenyő

Most látszik igazán, mit hoz a vámháború: durván megrogyott az amerikai-kínai kereskedelem

Most látszik igazán, mit hoz a vámháború: durván megrogyott az amerikai-kínai kereskedelem

A címlapról ajánljuk