Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#demonstráció

Hírszerző/FH Itthon

Április 9-ére nemzetközi demonstrációt szerveznek Budapesten a szakszervezetek

Április 9-én minden eddiginél nagyobb nemzetközi demonstrációra készülnek a hazai szakszervezetek, sok ország érdekvédelmi küldöttei is tüntetnek majd Budapesten. Az érdekképviseletek a nyugdíjak és a nyugdíjas évek biztonságáért, a munka világát érintő döntések előtti szakmai egyeztetések követeléséért hívják utcára az embereket - tájékoztatott pénteken a vegyipari szakszervezet (VDSZ).

hvg.hu Itthon

Hol és miért tüntet a magyar idén tavasszal?

Ahogy melegszik az idő, egyre több időt töltünk a szabadban, és bőven akadhatnak köztünk olyanok, akik transzparenseket is szívesen magukkal visznek. Listánkon számba vesszük, mekkora az esélye, hogy egyes ügyek miatt idén tavasszal tüntetéseket, demonstrációkat szervezzenek itthon.

Hírszerző/FH Itthon

Egy egész malackondát hajtanának a Parlament elé

A sertéságazatban kialakult válsághelyzet miatt több tucat malacból álló kondát akarnak a Parlament elé hajtani tiltakozásképpen a sertéstartók március végén. A tenyésztők szerint a magas takarmányárak miatt minden felnevelt disznón 7-8000 forintot veszítenek.

hvg.hu Világ

Megdöbbentő amatőr videó: gépfegyverrel lőttek a tüntetőkre

Gépfegyverrel öltek meg több békés, fegyvertelen tüntetőt Bahreinben - derül ki egy megdöbbentő amatőr felvételből, amelyet múlt pénteken töltöttek fel a YouTube videómegosztó oldalra. A felvételen az látszik, hogy a zászlókkal vonuló demonstrálókat gépfegyversortűzzel tették ártalmatlanná a hadsereg tagjai; a fegyverropogás után többen sérülten és élettelenül hevernek az utcán. Felkavaró képsorok.

MTI Itthon

Börtön után most mopedautó-húzással demonstrál

Százhúsz kilométeren át kézi erővel húzza Törökszentmiklósról Budapestre különleges, három és félmázsás gépjárművét a Mopedautók és Segéd-motorkerékpárok Magyarországi Érdekvédelmi Egyesületének elnöke, Bander Ferenc így demonstrál a mopedautók magyarországi – véleménye szerint az uniós közösségi joggal ellentétes – hatósági megítélése ellen.

MTI Itthon

Demonstrált a Jobbik Lakon

A "cigánybűnözés" ellen demonstrált a Jobbik a Borsod megyei Lakon csütörtökön este, ahol a sötét utcákon rengeteg ember fáklyákkal, árpádsávos lobogókkal, jobbikos és nemzetiszínű zászlókkal, illetve különböző transzparensekkel vonult végig.

MTI Világ

Többezren tüntetnek Kairó belvárosában

Több ezer kormányellenes tüntető tért vissza szombat reggel Kairó központjába, a Tahrír térre Hoszni Mubarak távozását követelve, néhány órával azután, hogy az egyiptomi elnök elrendelte a kormány lemondását, és demokratikus reformokat ígért, de elutasította saját lemondását.

hvg.hu Napi merítés

Török Gábor: mire jó a médiatörvény elleni demonstráció?

A médiatörvény elleni demonstráció a kormány megdöntésére cseppet sem alkalmas, de hosszabb távon alkalmas lehet arra, hogy modellként, sajátos kísérleti inkubátorként szolgáljon, megmutassa, mi kell ahhoz, hogy egy új ellenzéki szerveződés vonzó legyen - írja Török Gábor politológus.

Szegő Péter Vélemény

Babarczy: „ilyen szintű gátlástalanságot nem feltételeztem”

Babarczy Eszter eszmetörténész a sajtószabadság védelmében megtartott január 14-ei tüntetés egyik aktivistája volt, és az ugyanebből a célból megrendezendő következő, január 27-i tüntetés előkészítésében is kivette részét. Most azt állítja, a Bauer Tamással szűk egy éve lefolytatott vitában vitapartnerének lett igaza.

MTI Világ

Jemenben is ezrek vonultak az utcára

Az ellenzék felszólítására Jemen fővárosában, Szanaában csütörtökön többezres tömeg követelte az arab ország 32 éve hatalmon lévő elnökének, Ali Abdalláh Szálehnek a menesztését.

1
50 51 52 53 54
57
Nagyot nőtt a bevétel, négymilliárd forint fölött maradt a Penny Market profitja

Nagyot nőtt a bevétel, négymilliárd forint fölött maradt a Penny Market profitja

Hallgassa meg, zseniális: zenévé alakított egy madárdalt a mesterséges intelligencia – videó

Hallgassa meg, zseniális: zenévé alakított egy madárdalt a mesterséges intelligencia – videó

Budapest hihetetlen város - az Iron Maiden megköszönte új turnéjuk első, teltházas koncertjeit

Budapest hihetetlen város - az Iron Maiden megköszönte új turnéjuk első, teltházas koncertjeit

Új ősellenség, régi szólamok │Elvitelre

Új ősellenség, régi szólamok │Elvitelre

Már hetven EP-képviselő jelezte, hogy részt vesz a Budapest Pride-on

Már hetven EP-képviselő jelezte, hogy részt vesz a Budapest Pride-on

Hadjárat Ruszin-Szendi ellen: Orbán Viktorból előjött a mindenkori diktatúrák kedvenc fordulata

Hadjárat Ruszin-Szendi ellen: Orbán Viktorból előjött a mindenkori diktatúrák kedvenc fordulata

Wagner a Müpában a robusztus basszbariton és showman, Bryn Terfel tálalásában

Wagner a Müpában a robusztus basszbariton és showman, Bryn Terfel tálalásában

Megszorongatja a ChatGPT-t a DeepSeek frissített MI-je, de a cenzúra terén is szintet lépett

Megszorongatja a ChatGPT-t a DeepSeek frissített MI-je, de a cenzúra terén is szintet lépett

Harmadára csökkent a Brendon babaáruház profitja, miután Mészáros Lőrinc megvette

Harmadára csökkent a Brendon babaáruház profitja, miután Mészáros Lőrinc megvette

A címlapról ajánljuk