Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#emberölés

hvg.hu Itthon

Gyerekkínzó nevelőapa okozta a 6 hónapos csecsemő halálát

A devecseri férfi rendszeresen bántalmazta élettársa gyermekeit, a nő hallgatással falazott neki. A nevelőapa a legkisebb, mindössze hat hónapos kisfiúnak csonttörést, égési sérüléseket, koponyaűri sérüléseket okozott, az anyának nem hagyta, hogy etesse a kicsit. A csecsemőt 2014 augusztusában olyan súlyosan bántalmazta, hogy a baba a klinikai halál állapotába került, két hónappal később a kórházban halt meg. A férfi és élettársa ellen vádat emelt az ügyészség.

hvg.hu Itthon

Hagyta meghalni édesanyját

Egy somogyi férfi együtt élt 77 éves édesanyjával. A korábban önellátó asszony fokozatosan legyengült, és amikor már nem tudott felkelni az ágyából, a fia akkor sem hívott segítséget, és nem gondoskodott az ellátásáról. Ennek következtében az anya idő előtt elhunyt. A férfira letöltendő börtönt kért az ügyészség.

MTI Itthon

Emberölés miatt őrizetbe vettek egy férfit az M0-áson talált holttest ügyében

Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya S. László 38 éves csévharaszti lakos ellen, akit az M0-áson talált holttest ügyében indult nyomozás során vettek őrizetbe a rendőrök - közölte a rendőrség vasárnap a honlapján.

hvg.hu Itthon

Sajnálja tettét, de nem kért bocsánatot a családtól a fagyállós gazda

A fagyállós gazdaként elhíresült Vajkai Pál nem kért bocsánatot a megmérgezett fiú szüleitől, elmondása szerint a szülők is felelősek, hogy gyermekük lopott a fagyállóval feltöltött borból. Vajtai megijedt, mikor kiderült a baj, ekkor elkezdte eltüntetni a nyomokat, a későbbi eljárás során sokáig tagadta tettét.

Szurovecz Illés Itthon

Hatvan évig bírta, aztán megszaladt a kés

Idős emberek leginkább elszenvedni szokták a bűncselekményeket, nem pedig elkövetni. De akkor hogyan lesz gyilkos egy büntetlen előéletű, hetvenéves emberből, és mi vár rá a börtönben, ami tele van fiatalokkal? Bölcs vezető lesz, vagy őt fogják a legkönnyebben átejteni? És vajon tényleg azért van egyre több idős rab, mert terjed az idősbűnözés? Abcúg a hvg.hu-n.

MTI Bűnügy

Kilökte gyermekét a másodikról, 11 évet kapott első fokon

Emberölés kísérlete miatt 11 év fegyházra ítélte kedden a Tatabányai Törvényszék azt a nőt, aki 2014 márciusában kilökte hatéves gyermekét lakótelepi lakásuk ablakából, majd utánaugrott. Az ítélet nem jogerős – közölték szerdán.

1
34 35 36 37 38
55
Mindenkire gondolt az AMD: csúcsgépekbe és játékkonzolokba is kerülhet az új processzorokból

Mindenkire gondolt az AMD: csúcsgépekbe és játékkonzolokba is kerülhet az új processzorokból

A volt osztrák agrárminiszter a Der Standardban: Belháború is jöhet a Néppártban, ha a kancellári székbe segítik Kicklt

A volt osztrák agrárminiszter a Der Standardban: Belháború is jöhet a Néppártban, ha a kancellári székbe segítik Kicklt

Kizárták a legsikeresebb focicsapatot, a Kuangcsou FC-t a kínai bajnokságból

Kizárták a legsikeresebb focicsapatot, a Kuangcsou FC-t a kínai bajnokságból

Ifj. Lomnici Zoltán azt tanácsolja Rogánnak, hogy perelje be David Pressmant

Ifj. Lomnici Zoltán azt tanácsolja Rogánnak, hogy perelje be David Pressmant

Meghalt Juscsák György

Meghalt Juscsák György

Izgalmas focit ígér, boldoggá tenné a szurkolókat a Fradi új edzője

Izgalmas focit ígér, boldoggá tenné a szurkolókat a Fradi új edzője

Hat évet kér az ügyészség az MSZP zuglói „erős embereire”, Horváth Csabára és Tóth Csabára

Hat évet kér az ügyészség az MSZP zuglói „erős embereire”, Horváth Csabára és Tóth Csabára

Zöld otthon-álom, avagy lenullázható-e 2050-re az európai lakások károsanyag-kibocsátása

Zöld otthon-álom, avagy lenullázható-e 2050-re az európai lakások károsanyag-kibocsátása

Tudta, hogy áram és áram között is van különbség?

Tudta, hogy áram és áram között is van különbség?

A címlapról ajánljuk