Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#házasság

Hevesi Krisztina Plázs

Ellentétek vonzzák egymást, hasonló a hasonlónak örül?

„Épp olyan, mint én!” – áradozik szerelmes páciensem. Pár év múlva azzal keres meg, hogy kihűlt köztük a szenvedély. A másik véglet: „Tűz és víz vagyunk, mégis imádjuk egymást!”. Igaz, a szomszédok rendre feljelentik őket csendháborításért. Mi tartja össze a párokat hosszú távon? Mítoszok és realitás.

hvg.hu Plázs

Meglepően magas a magyar házasodók átlagéletkora

A tendencia szerint 2015 első három negyedévében több mint 4000-rel több házasságot kötöttek, mint az azt megelőző év azonos időszakában. Míg a magyar férfiak döntő többsége 30-34 éves korában nősül, a legtöbb nő fejét 25-29 éves korában kötik be.

Patyi Máté Plázs

Puzsér: „A feminizmusnak így sosincs vége. Fel vannak szabadulva a nők”

A szexuális forradalomnak köszönhetően a család ma már elégtelen intézmény a szociális háló megteremtésére, sőt ma már nyugodtan beszélhetünk róla múlt időben. A család megdőlni látszó hagyománya helyett valami egészen másra, egészen újra lenne szükség – fogalmazta meg véleményét a két szókimondó szerző, Bihari Viktória és Puzsér Róbert a Feldmár Intézet Nő és Férfi, avagy széthullott nemi szerepek a XXI. században című rendezvény. Ott jártunk.

hvg.hu Világ

Eldobta Putyin nevét volt felesége

Újraházasodott Ljudmila Putyina, új férje egy 37 éves üzletember. Putyin és ő 2013-ban közölték a nyilvánosságal, hogy elválnak.

hvg.hu Plázs

Itt az igazi genderőrület: a feminizmus lett az év szava az USA-ban

Az Egyesült Államok vezető szótárkiadója, Merriam-Webster minden év végén megnevezi az év szavát, vagyis azt a szót, amire a legtöbben kerestek rá az év folyamán. Idén azonban szakítva a hagyományokkal nem egy szót, hanem egy képzőt hoztak ki győztesnek, ez pedig nem más, mint az izmus.

hvg.hu Világ

Videó: Újra megtanult járni az apa, hogy lányát oltárhoz vezethesse

Sok megindító történet kering a neten, de ez sok sztorin túltesz. A házasságra készülő Heather Duquette apja, Ralph 2012-ben lett leukémiás, és a kemoterápiás kezelések nyomán tolószékbe kényszerült. Lánya esküvőjére azonban meglepetést tartogatott, amelybe csak gyógytornászait avatta be: hosszú hónapok erőfeszítéseivel ismét megtanult járni, hogy az oltárhoz vezesse gyermekét, vagy legalábbis az anyakönyvvezetőhöz. Az eset az Egyesült Államokban, Maine városában történt.

MTI Kult

Stevie Wonder másodszor is elvált

Egy Los Angeles-i bíróság kimondta Stevie Wonder válását. A Grammy-díjas zenész három éve nyújtotta be keresetét, hogy véget vessen második házasságának.

Hercsel Adél Plázs

"A nők ma leginkább egymásnak akarnak megfelelni"

A nagy egyenjogúsítás közepette a reprodukción túl már nem is igazán látjuk a nő és a férfi közti különbségeket - véli a nemrég megjelent Anyátlan nemzedék kötet két szerzője. C. Molnár Emma és Hidas Judit szerint azért találkozunk egyre törékenyebb párkapcsolatokkal, mert a mai világ a szerepek tekintetében nem tud újat mutatni a nőknek, s ők inkább a régi szerepek sokaságát próbálják felvenni. Ezek azonban így megvalósíthatatlanok. Lehet-e egy férfi boldog a mosogatástól? Miért járnak közösen pisilni a nők? Mennyiben mutat negatív példát a Szex és New York sorozat?

1
12 13 14 15 16
29
A Tisza Párt EP-képviselője elmondta, mit kezdenének az egészségüggyel, ha kormányra kerülnének

A Tisza Párt EP-képviselője elmondta, mit kezdenének az egészségüggyel, ha kormányra kerülnének

Rabosítottak és hazaküldtek a reptérről egy magyar utast, aki rokonlátogatásra ment az USA-ba

Rabosítottak és hazaküldtek a reptérről egy magyar utast, aki rokonlátogatásra ment az USA-ba

Férfiak és az aranyér: így sportoljon biztonságosan

Férfiak és az aranyér: így sportoljon biztonságosan

Ezek tényleg szórakoznak velünk? Naná: most alakul át a Netflix, megváltoztak a játékok is

Ezek tényleg szórakoznak velünk? Naná: most alakul át a Netflix, megváltoztak a játékok is

„Olyan jó látni a nyuszikat szerelembe esni” – egy nyúlsuttogó mindennapjai a nagyvárosban

„Olyan jó látni a nyuszikat szerelembe esni” – egy nyúlsuttogó mindennapjai a nagyvárosban

Megvizsgáltak öt gázóriás bolygót, és az eredmény felborít mindent, amit a bolygóképződésről tudott a tudomány

Megvizsgáltak öt gázóriás bolygót, és az eredmény felborít mindent, amit a bolygóképződésről tudott a tudomány

Putyin húsvéti fegyverszünetet jelentett be

Putyin húsvéti fegyverszünetet jelentett be

Nemigen van biztosításuk az állattartóknak a száj- és körömfájásra, az állam viszont csak ígérget

Nemigen van biztosításuk az állattartóknak a száj- és körömfájásra, az állam viszont csak ígérget

Mától az ország összes állattartó telepén listát kell vezetni a ki- és belépő emberekről és autókról

Mától az ország összes állattartó telepén listát kell vezetni a ki- és belépő emberekről és autókról

A címlapról ajánljuk