Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#hútlen kezelés

Dezső András (hvg.hu) Itthon

Szima-ügy: van-e vaj a fején?

Egyesek máris politikai mártírt faragnának a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének múlt pénteken őrizetbe vett vezetőjéből, pedig a Szima Judit vezette szervezet pénzügyi gazdálkodását már korábban is súlyos vádak érték. Szakszervezeti körökben sokan egyáltalán nem lepődnének meg, ha kiderülne: a vádak bizony nem alaptalanok. Éppen ezért különös, hogy az ügyészség csak most, illetve éppen most lépett az ügyben.

MTI Itthon

Őrizetbe vették a TMRSZ főtitkárát

Őrizetbe vették Szima Juditot, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) főtitkárát, aki ellen pénteken hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények gyanújával a Kaposvári Nyomozó Ügyészség indított eljárást.

FH Itthon

Komárom: átvilágítás, négy feljelentéssel

A városháza feljelentést tett a hazai közbeszerzési jogszabályok megszegése és egyéb vétségek, hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt például az önkormányzat telefonközpont-rendszerének telepítése ügyében.

MTI Itthon

HM EI: egyértelműen hűtlen kezelés történt a HM-nél

Egyértelműen hűtlen kezelésnek minősítette a HM EI Zrt. belső jelentése a tárca egyik, azóta már megszűnt hivatala által megrendelt és kifizetett, ám soha be nem szerelt riasztóberendezések ügyét - tartalmazza egy nyilvánosságra került dokumentum.

MTI Itthon

Hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz a Heves Megyei Önkormányzat

Újabb feljelentéseket tett az előző önkormányzati ciklusban hozott döntések miatt a fideszes vezetésű Heves Megyei Önkormányzat hűtlen kezelés gyanúja miatt az Országos Rendőr-főkapitányságon - jelentette be az előző időszak ügyeit vizsgáló eseti bizottság vezetője kedden Egerben.

MTI Itthon

Budai Gyula megint feljelentést tesz

Hűtlen kezelés gyanúja miatt csütörtökön feljelentést tesz az elszámoltatási kormánybiztos a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok Rt. 2004-es privatizációjának ügyében.

hvg.hu Itthon

Hűtlen kezelés: nyomoznak Génmegőrző Kft.-nél

A Magyar Nemzet szerdai számában azt írja, hűtlen kezelés megalapozott gyanújával ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást április 29-én a Nemzeti Nyomozó Iroda a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft.-nél.

Itthon

Szoljon.hu: hűtlen kezelés gyanúja Tiszafüreden

A Pénzügyi Bizottság előterjesztésére Tiszafüred képviselőtestülete a napokban feljelentést tett ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés kísérlete, hivatali visszaélés és csalás kísérlete miatt - írja a szoljon.hu.

MTI Itthon

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoznak az egri színházban

Hivatalból eljárást indított a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság az egri Gárdonyi Géza Színházról készült, a fenntartó Heves Megyei Önkormányzat által készített belső ellenőrzési jelentés alapján - tájékoztatta a megyegyűlés médiareferense kedden az MTI-t.

MTI Itthon

Nyomoznak a győri kommunális szolgáltató ügyeiben

Ismeretlen tettes ellen, hűtlen kezelés gyanúja miatt indított nyomozást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a volt Győri Kommunális Szolgáltató Kft.-vel kapcsolatban - erősítette meg a főkapitányság bűnügyi igazgatója

MTI Itthon

Hunvald-ügy: elkezdődik a vádlottak meghallgatása

Gál György volt szabad demokrata politikus meghallgatásával elkezdődik a sok száz milliós önkormányzati korrupció miatt indult Hunvald-ügy vádlottjainak meghallgatása a Fővárosi Bíróságon kedden.

MTI/Magyar Nemzet Itthon

Nyomoz a katonai ügyészség a HM-cégeknél

Hende Csaba azzal fordult az ügyészséghez, hogy adataik szerint a minisztérium két cégénél, a HM Rekreációs és Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft.-nél valamint a Térképészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-nél 2005 és 2010 közötti visszaélések gyanúja merült fel.

MTI Itthon

Hűtlen kezelés: nyomozást rendelt el az ügyészség Miskolcon

Nyomozást rendelt el az ügyészség azt követően, hogy Miskolc polgármestere feljelentést tett 74 ügyben hűtlen kezelés, csődbűntett és a számviteli rend megsértésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen - közölte Dobos Tímea, a miskolci polgármesteri hivatal szóvivője pénteken az MTI-vel.

Világ

Öngyilkos lett a Dubcsek néven ismert polgármester

A börtönkórházban követett el öngyilkosságot Dubovský László, Tornalja egykori polgármestere. A hűtlen kezeléssel vádolt férfit megromlott egészségi állapota miatt kezelték az intézményben - írja a bumm.sk.

MTI Itthon

Feljelentést tett Budai Gyula Fradi-ügyben

Budai Gyula különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntette elkövetésének gyanúja miatt tett feljelentést Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatója és Császy Zsolt, az MNV volt jogtanácsosa ellen.

1
12 13 14 15 16 17 18
A szülők is rajthoz álltak az iskolai sportnapon, de egyikük olimpiai bajnok sprinter volt - videó

A szülők is rajthoz álltak az iskolai sportnapon, de egyikük olimpiai bajnok sprinter volt - videó

Feltételezett gyilkosa most azt állítja, nem megölte, hanem véletlenül elütötte Till Tamást

Feltételezett gyilkosa most azt állítja, nem megölte, hanem véletlenül elütötte Till Tamást

Újabb kérdőjelek merültek fel a nemrég feltámasztott rémfarkasról

Újabb kérdőjelek merültek fel a nemrég feltámasztott rémfarkasról

Mindennapjaink részévé vált a visszaváltás

Mindennapjaink részévé vált a visszaváltás

Irán dilemmája: lemond a Bombáról vagy Trump megbombázza

Irán dilemmája: lemond a Bombáról vagy Trump megbombázza

Darabokra tépheti a gravitáció a Tejútrendszer szomszédját

Darabokra tépheti a gravitáció a Tejútrendszer szomszédját

Hosszabb szünetet tart a Balázsék

Hosszabb szünetet tart a Balázsék

Kalács helyett babka? Íme a diós csoda gluténmentes receptje húsvétra!

Kalács helyett babka? Íme a diós csoda gluténmentes receptje húsvétra!

Trump ellen tüntettek az Egyesült Államok több városában

Trump ellen tüntettek az Egyesült Államok több városában

A címlapról ajánljuk