Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#iszapkatasztrfóa 2010

hvg.hu Itthon

Vörösiszap-katasztrófa: két éve bankban fekszik az adományozók pénze

Lekötve áll a vörösiszap-katasztrófa után két évvel több mint egymilliárd forint a kármentő alap számláján - tudta meg lapunk a pénzt kezelőktől. Az alap kezelői szerint a későbbi adományozás miatt használják ki a banki kamatokat. Egy civil egyesület eközben még mindig újabb kártérítésekért harcol.

MTI Itthon

135 milliárdra bírságolták a Mal-t a tavalyi iszapömlés miatt

Összesen 135,140 milliárd forint hulladékgazdálkodási bírságot szabott ki a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-re a tavalyi vörösiszap katasztrófa miatt a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) szerdán a kormany.hu-n.

MTI Itthon

Több, mint 27 milliárd forintba került a tavalyi iszapkatasztrófa

Több mint 27 milliárd forintot tesznek ki a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa által okozott károk felszámolásának és az újjáépítésnek május végén összegzett költségei, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) összesítése szerint ebből április végéig 12,5 milliárd forintot már kifizettek az érintett költségvetési szerveknek és cégeknek a központi költségvetésből.

Az MTVA szuverenitásvédelmi válasszal reagált a Telex kérdéseire

Az MTVA szuverenitásvédelmi válasszal reagált a Telex kérdéseire

Letöltendő börtönbüntetést kér az ügyészség Varga Zoltánra, a Central Médiacsoport tulajdonosára

Letöltendő börtönbüntetést kér az ügyészség Varga Zoltánra, a Central Médiacsoport tulajdonosára

Indul az árrésstop, máris lépett a Rossmann – sok vásárló meg fog lepődni a kasszánál

Indul az árrésstop, máris lépett a Rossmann – sok vásárló meg fog lepődni a kasszánál

Orvosi, egészségügyi kérdése van? Be ne írja a ChatGPT-be: megnézték a válaszokat, az eredmény aggasztó

Orvosi, egészségügyi kérdése van? Be ne írja a ChatGPT-be: megnézték a válaszokat, az eredmény aggasztó

Autósüldözés volt Miskolctól Budapest felé – videón, ahogy az ámokfutó a rendőröket is leszorítja

Autósüldözés volt Miskolctól Budapest felé – videón, ahogy az ámokfutó a rendőröket is leszorítja

Teljesen kimerültél? A modern életmód csapdáira a kellő vitaminpótlás lehet a megoldás

Teljesen kimerültél? A modern életmód csapdáira a kellő vitaminpótlás lehet a megoldás

Marabu Féknyúz: Érik a helyzet

Marabu Féknyúz: Érik a helyzet

Nyit a Google: belép a tévé- és filmiparba, indul a 100 Zeros

Nyit a Google: belép a tévé- és filmiparba, indul a 100 Zeros

Elemzők szerint a magyar ipar még el sem érte a gödör alját

Elemzők szerint a magyar ipar még el sem érte a gödör alját

A címlapról ajánljuk