Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#japán

MTI Világ

Erős földrengés rázta meg Japánt

Erős, 6,8-es földrengés rázta meg helyi idő szerint szerda este Japán északi részét. Néhány órával később az ország keleti felén, Tokió térségében egy 6,1-es földmozgást észleltek.

MTI Gazdaság

Japán kínai államkötvényeket vásárol

A kétoldalú pénzügyi kapcsolatok erősítésének jegyében Japán kínai államkötvényeket vásárol, Peking már engedélyt adott 10,3 milliárd dollár értékű kínai állampapír megvásárlásához - közölte kedden a japán pénzügyminiszter, Azumi Dzsun.

hvg.hu Nagyítás

Ilyen volt, ilyen lett: így néz ki Fukusima az évfordulón - Nagyítás-fotógaléria

Egy éve, hogy Japán északkeleti partvidékét egy Richter-skála szerinti 9,0-es földrengés rázta meg, nyomában szökőár pusztított, a nukleáris katasztrófával is járó események alatt pedig több tízezren vesztették életüket, százezrek váltak hontalanná. Bár az újjáépítés folyamatosan zajlik, a károk elhárítása még hosszú évekig eltarthat. Hármas összeállításunk Japánból a cunami előtti, utáni és napjainkban látható állapotokról.

MTI Shake

Légpárnával védekeznek a földrengés ellen Japánban

Földrengésálló házakat fejlesztett ki egy japán cég. A házak alapja és fala közé légpárnát építenek, amely rengés esetén felfújódik 3 centiméter vastagságúra és megkíméli az épületet a rengésektől.

MTI Világ

Kína is Japán is magáénak mond egy szigetcsoportot

Kína hivatalosan kiadta a Tiaojü-sziget, illetve az ahhoz tartozó szigetecskék szabvány kínai nevét és leírását, válaszul arra, hogy Japán is nyilvánosságra hozott egy friss listát, amelyen az érintett területhez tartozó kis szigetek új japán neve szerepel.

MTI Világ

Kína begurult két japán hajó miatt

Kína tengerészeti felügyelete pénteken bejelentette, hogy fokozni fogja felderítő tevékenységét a Kelet-kínai-tengeren, válaszul arra, hogy japán kutatóhajók "megsértették Kína szuverenitását".

ingatlanmenedzser.hu Ingatlan

Japánban még havazik

Hóesésben mennek az emberek a tokiói Meidzsi szentélyhez vezető parkban.

MTI Világ

Még mindig veszélyes a fukusimai atomerőmű

A tavalyi japán földrengésben és szökőárban tönkrement fukusimai atomerőmű még mindig veszélyes, bár a legrosszabbon már túl vannak, és az ideiglenesen helyreállított legfontosabb berendezések működnek - mondta az erőmű vezetője kedden újságíróknak a helyszínen.

MTI Világ

Gázmező fölött kakaskodnak japán és kínai hajók

Japán rendkívül sajnálatosnak nevezte és ismételten tiltakozott az ellen, hogy Kína felszólította: parti őrsége állítsa le a tengeri kutatást Kumejima szigete közelében - derül ki szerdai híradásokból.

MTI Világ

Tokió evakuálását fontolgatták a fukusimai atombaleset idején

Titokban Tokió evakuálásnak lehetőségét is számba vették a japán hatóságok a tavaly Fukusimában bekövetkezett atomkatasztrófa legrosszabb napjaiban, miközben mindent megtettek, hogy a valódinál kisebbnek tüntessék fel a bajt a közvélemény előtt - derült ki egy független alapítvány vizsgálatából.

ingatlanmenedzser.hu Ingatlan

Izgalmas japán üvegiskola

A tervező egy olyan épületet akart létrehozni, amiben nem egyértelmű, hogy vannak-e szabályok.

1
122 123 124 125 126
168
Vogel Evelin tényleg szerepel a Dűnében: „Az utolsó forgatási napom azelőtt volt, hogy Péterrel belecsaptunk a lecsóba”

Vogel Evelin tényleg szerepel a Dűnében: „Az utolsó forgatási napom azelőtt volt, hogy Péterrel belecsaptunk a lecsóba”

Egységes jogosítvány jön az EU-ban, mobilon is tárolható lesz

Egységes jogosítvány jön az EU-ban, mobilon is tárolható lesz

Tojás- és tésztavásárt jelentett be Gyurcsány Ferenc

Tojás- és tésztavásárt jelentett be Gyurcsány Ferenc

Erdogan megpuccsolja ellenzékét, és abszolút hatalomra tör, de ez Európát és Amerikát nemigen érdekli

Erdogan megpuccsolja ellenzékét, és abszolút hatalomra tör, de ez Európát és Amerikát nemigen érdekli

A gyógyszerészek többsége támogatja a patikai oltás bevezetését

A gyógyszerészek többsége támogatja a patikai oltás bevezetését

Különleges új Golf GTI-vel rukkol elő a VW

Különleges új Golf GTI-vel rukkol elő a VW

Rendkívül ritka pillanatot sikerült felvenni: így születik egy homoki tigriscápa – videó

Rendkívül ritka pillanatot sikerült felvenni: így születik egy homoki tigriscápa – videó

Akár 500 000 eurót is fizet a Mercedes az önként távozó dolgozóinak

Akár 500 000 eurót is fizet a Mercedes az önként távozó dolgozóinak

Négy év börtönre ítélték a volt osztrák pénzügyminisztert

Négy év börtönre ítélték a volt osztrák pénzügyminisztert

A címlapról ajánljuk