Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kína

hvg.hu Élet+Stílus

Meghalt az autista kisfiú, akit naponta 20 kilométert gyalogoltattak

A négyéves kisfiút édesanyja egy engedély nélkül működő magánintézménybe adta be kezelésre Kínában. A gyerekek szigorú napirend szerint éltek az intézetben, a kezelés része volt az is, hogy naponta 20 kilométert gyalogoltak nehéz ruhákban, illetve súlyokkal. Csia Csia halála előtt hetek óta tüdőgyulladásban szenvedett, de ez csak utólag derült ki.

MTI Világ

62 centis botsáskát találtak Kínában

A világ eddigi leghosszabb rovarát találták meg Dél-Kínában. A botsáska 62,4 centiméteresre nőtt, több mint 5 centiméterrel nagyobbra, mint az előző csúcstartó – közölte a csengtui székhelyű Nyugat-Kínai Rovarmúzeum igazgatója. Csao Li a Kuanghszi-Csuang autonóm területen egy kutatói bejáráson egy hegyi úton fedezte fel a kapitális példányt. Befogása után vettek méretet róla.

hvg.hu/MTI Világ

Ilyet még nem látott: rapvideóval toboroz a kínai hadsereg

Új eszközöket vet be a kínai hadsereg a toborzásra: a Hadüzenet című felvételüket klipszerűvé akarták tenni az alatta szóló zenével és a különféle akciójelenetekkel. A hivatalos ismertetés szerint a rapszöveg férfias, többek között az is elhangzik, hogy "a háború bármikor kitörhet" és "készen állsz?". Kínában elvileg kötelező a katonaság, de sokakat nem tudnak bevonultatni, már így is kiválogatják a legjobbakat.

hvg.hu Vállalkozás

Túl jó termékeket gyárt az Apple, ezért van bajban

Miért vegyenek az emberek új iPhone-t, ha a régi is jó? És hogyan lehetne betörni az olcsóbb kategóriákba ezzel a színvonallal? Az Apple eddig elkényeztette a vásárlóit, de most saját minőségének csapdájába esett. Ki kell találnia valami újat megint, ha nem akar elnokiásodni.

hvg.hu Itthon

Kínaiak bordélyházaira csapott le a rendőrség Budapesten – videók

A kiterjedt bordélyügyet szerdán zárta le a rendőrség. Öt kínai állampolgárságú gyanúsított van: a nyomozás adatai szerint Kínából szerveztek be fiatal nőket, akiket Budapest több kerületében illegális bordélyházakban dolgoztattak. A lányok egy mandarin nyelvű helyi hetilapban masszázsként hirdették a szolgáltatást.

MTI Vállalkozás

Kínában terjeszkedik a KÜRT Zrt.

Elképesztő adatmentési piacot sejt a kínai Szilícium-völgyben Márton Miklós, a magyar cég üzleti vezérigazgató-helyettese. Tavaly stratégiai megállapodást kötöttek egy kínai céggel, az elmúlt hetekben már konkrét projektekről tárgyaltak.

MTI Világ

Meglepő krimisorozatot készítenek a kínaiak

Először lesz főszereplője egy kínai televíziós filmsorozatnak egy korrupt magas rangú pártfunkcionárius, akit a filmben még a nevén sem mernek emlegetni. A 42 részből álló tévéjáték finanszírozásában és gyártásában közreműködik a kínai legfőbb ügyészség.

hvg.hu Itthon

Tibetieknek fizet milliókat a magyar rendőrség

A kínai miniszterelnök-helyettes látogatásakor jogtalanul bilincseltek meg és állítottak elő három aktivistát, akik Tibet szabadságáért tüntettek – mondta ki jogerősen a bíróság. Karma Dordzse egyetemi tanár, a dalai láma kormányának korábbi tanácsadója péládul nyolc órát töltött a rendőrségen.

1
205 206 207 208 209
418
Dzsudzsák Balázs Szijjártó kedvenc csapatához igazolhat

Dzsudzsák Balázs Szijjártó kedvenc csapatához igazolhat

Lesz pénz a budapesti villamosra

Lesz pénz a budapesti villamosra

Nyolc embert azonosított Magyar Péter nagyváradi ellentüntetői között Viastein-dolgozóként a 444

Nyolc embert azonosított Magyar Péter nagyváradi ellentüntetői között Viastein-dolgozóként a 444

Kezdeményezte négy képviselő a sümegi képviselő-testület feloszlatását a botrányok miatt

Kezdeményezte négy képviselő a sümegi képviselő-testület feloszlatását a botrányok miatt

Zelenszkij 30 milliárd dollárból pörgetné fel az ukrán hadiipart

Zelenszkij 30 milliárd dollárból pörgetné fel az ukrán hadiipart

Sportpszichológusok tanácsai: így lehetünk sikeresebbek a hétköznapokban

Sportpszichológusok tanácsai: így lehetünk sikeresebbek a hétköznapokban

Versenyre született, most eladó az egyik legritkább Porsche 911-es

Versenyre született, most eladó az egyik legritkább Porsche 911-es

„Gazdasági reneszánsz” van Magyarországon a Time magazin cikke szerint, amely több tízmillió forintba kerülhetett

„Gazdasági reneszánsz” van Magyarországon a Time magazin cikke szerint, amely több tízmillió forintba kerülhetett

Bóka János a meghallgatás után: A kormány nem tudja visszavonni az „átláthatósági” törvényt, mert nem ők terjesztették be

Bóka János a meghallgatás után: A kormány nem tudja visszavonni az „átláthatósági” törvényt, mert nem ők terjesztették be

A címlapról ajánljuk