Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kövér lászló

MTI Itthon

Kövér: mindig gazdasági katasztrófa lett abból, ha az IMF diktált

Kövér László szerint a jelenlegi kormányzati ciklus, vagyis a 2010 tavaszán elkezdődött négy év az egyetlen, az utolsó esélye Magyarországnak. A parlament és a Fidesz választmányi elnöke ezt a Fidelitas országos választmányának tisztújító ülésén mondta szombaton Budapesten. Úgy fogalmazott: "a mi kudarcunk nem tud politikai ellenfeleink sikere lenni. A mi kudarcunk az egész nemzet kudarca is egyben", vagyis a felelősség óriási és egyetemleges.

MTI Itthon

Nem Kövér dönt Gyurcsányék sorsáról

A házelnök felkérésére az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága foglal állást - várhatóan jövő hétfőn - az MSZP-ből távozott tíz képviselő frakcióalakítási kezdeményezéséről.

MTI Gazdaság

Kövér megkapta és átnézte Simor papírjait

Kövér László házelnök megkapta, áttekintette és csütörtök reggel továbbküldi a parlament számvevőszéki és költségvetési bizottságának Simor András korábbi cégének eladási iratait.

MTI Itthon

Ezen a napon gyilkolták meg Tisza István kormányfőt

Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfőn ünnepélyes keretek között avatta fel ismét Tisza István és Návay Lajos házelnökök emléktábláját. 93 évvel ezelőtt ezen a napon gyilkolták meg Tisza István kormányfőt és házelnököt.

M. László Ferenc Itthon

Durva háborúban szorították ki Gyurcsányt az MSZP-ből

Hetek óta azon megy a vita az MSZP-ben, hogy Gyurcsány Ferencet és híveit a frakcióalakításuk megakadályozásával „szorítsák ki” vagy a konfliktusok békés lezárásával tegyék lehetővé a „kiválást”. Ezeken a kifejezéseken múlik ugyanis, hogy a Demokratikus Koalíció Pártjának lesz-e önálló képviselőcsoportja a parlamentben, ami nélkül a volt miniszterelnök támogatói több tízmilliós támogatástól, bizottsági helyektől és posztoktól eshetnek el. Az MSZP szakadásának története.

MTI Világ

Újranyitják a Sao Pauló-i magyar konzulátust

A Latin-Amerika gazdasági fővárosának számító Sao Paulóban a magyar kormány hamarosan újranyitja az előző kormány által bezárt magyar konzulátust - jelentette be Kövér László házelnök egy, a városban tartott 1956-os rendezvényen.

MTI Világ

Kövér Brazíliában lesz október 23-án, cserkészekkel találkozik

Tíznapos hivatalos látogatásra Uruguayba és Brazíliába utazik Kövér László házelnök; a delegáció tagja Balczó Zoltán, az Országgyűlés alelnöke és Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkár. A program szerint az október 23-i magyar nemzeti ünnepen Kövér László bejelenti majd a Sao Pauló-i konzuli iroda újranyitását.

M. László Ferenc Itthon

Orbán és Kövér vitájától függ a kisebbségek ügye

Komoly dilemmát okoz a Fideszben, hogyan teljesítse a párt a hazai kisebbségeknek – többek között a cigányságnak, németeknek, szlovákoknak, horvátoknak – a kedvezményes mandátumról tett ígéretét. A hvg.hu úgy tudja, a párt elnökségének hétfő ülésén Orbán Viktor és Kövér László között élénk vita folyt a kérdésről. A házelnök szerint félmegoldás lenne, ha csak a legnagyobb közösségek jutnának képviselethez a parlamentben.

ATV Itthon

Kolláth: jogellenes az "Alaptörvény Asztala"

Kolláth György szerint jogellenes a kormánymegbízott és a kormányhivatalok eljárása, amelyben néhány nappal ezelőtt arra utasították az önkormányzatokat és a körjegyzőségeket, hogy mától állítsák fel az Alaptörvény Asztalát. A kormány ugyanis csak törvénnyel utasíthatja az önkormányzatokat, levélben nem - tette hozzá.

MTI Itthon

Szilvásy: semmi sem igaz abból, hogy Orbánt és Kövért megfigyelték

Szilvásy György volt titokminiszter szerint figyelemelterelésre szolgálhat a Heti Válasz és a Magyar Nemzet cikke, és semmi sem igaz abból, hogy az előző ciklusban a titkosszolgálatok törvénysértő módon adatokat gyűjtöttek Orbán Viktorról és Kövér Lászlóról - írja a pénteki Népszava.

MTI Itthon

Heti Válasz: Orbánt és Kövért is megfigyelték Szilvásy idején

A Gyurcsány-kormány titkosszolgálati elitjét érintő, a katonai ügyészség által nyomozott büntetőügyek egyikének sértettje Orbán Viktor miniszterelnök és szűk családja, valamint Kövér László házelnök lehet - derül ki a Heti Válasz csütörtöki számában megjelent összeállításból, amelyet a Magyar Nemzet is ismertet.

MTI Itthon

Bárkinek dedikál egy alaptörvényt Kövér László

Személyre szóló alaptörvénye lehet bárkinek, aki igényli azt a lakóhelye szerinti polgármesteri hivatalban, körjegyzőségen vagy a kormányablakoknál - olvasható a kormányzati portálon, amelynek tájékoztatása szerint Magyarország Alaptörvényét Kövér László, az Országgyűlés elnöke személyes aláírásával a Magyar Közlöny különkiadásaként lehet ingyen igényelni.

MTI Itthon

Kövér szeretné, ha egyéni képviselők jönnének a határon túlról

Kövér László szerencsésebbnek tartaná azt a megoldást, ha a határon túli magyarok független egyéni képviselőkre, nem pedig pártok által állított országos listára szavazhatnának a következő országgyűlési választásokon - számolt be pénteki számában a Magyar Nemzet a fideszes politikusnak a változás előtt álló választójogi törvényt érintő közléséről.

MTI Itthon

Kövér: a tatárjárás utáni újjáépítés a feladatunk

Nekünk most a tatárjárás utáni újjáépítés a feladatunk, mivel a Gyurcsány-féle "vad, úri tatárok" szétdúlták és módszeresen kifosztották az országot - nyilatkozta Szent István ünnepe alkalmából Kövér László házelnök a fidelitas.hu oldalon szombaton közzétett interjúban.

hvg.hu Itthon

Milyen karriert futottak be a Bibó Szakkollégium diákjai?

A Bibó Szakkollégium a Kádár-rendszer bomladozásának terméke: a 80-as években a jogi egyetemen kialakult egy független műhely – a közgázos Rajk Szakkollégium nyomán -, ahol a diákok néhány tanár vezetésével viszonylagos függetlenségben tanulhattak. A Bibó Szakkollégium tagjai közül tízen a Fidesz alapítói voltak, később mások is csatlakoztak a szakkollégisták közül a párthoz. A bibósokat egyébként számos rokoni szál is összekapcsolja.

M. László Ferenc Itthon

Így küzdött Orbán az államfői hatalom gyengítéséért – az eredmény Schmitt lett

Teljesen új államfői szerepkört alakított ki az elmúlt egy évben Schmitt Pál. Míg elődei – különösen Sólyom László – gyakorta nyúltak a politikai és alkotmányossági vétó eszközéhez, Schmitt eddig minden eléje kerülő törvényt aláírt. Az államfő már megválasztásakor jelezte, együtt fog működni a kormánnyal. Orbán Viktor pontosan ezért ragaszkodott a személyéhez, és tavaly május-júniusban kemény csatákat vállalt a saját pártjával és a jobboldali értelmiséggel Schmitt megválasztásáért. Egyéves az „álamfő” – összeállításunk első része.

1
60 61 62 63 64
72
„Nagyon közel” a megállapodás a gázai tűzszünetről az amerikai külügyminiszter szerint

„Nagyon közel” a megállapodás a gázai tűzszünetről az amerikai külügyminiszter szerint

Leugrott egy férfi a ferihegyi reptér galériájáról

Leugrott egy férfi a ferihegyi reptér galériájáról

Argentin posztriválist kapott Kerkez Milos

Argentin posztriválist kapott Kerkez Milos

A MÁV elaludta Románia schengeni csatlakozását

A MÁV elaludta Románia schengeni csatlakozását

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy Coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy Coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Májátültetéssel lett rákos, és meghalt egy arizonai férfi

Májátültetéssel lett rákos, és meghalt egy arizonai férfi

Eldőlt már a készpénz és a bankkártya "csatája"?

Eldőlt már a készpénz és a bankkártya "csatája"?

Megkapták a pénzüket a tanárok, akiket a sikkasztó tankerületi alkalmazott megkárosított

Megkapták a pénzüket a tanárok, akiket a sikkasztó tankerületi alkalmazott megkárosított

A címlapról ajánljuk