Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kerékpár

MTI Közlekedés

Majdnem száz bringás halt meg tavaly

Tavaly 98 kerékpáros halt meg közlekedési balesetben. A rendőrség szerint a bicajosoknak ügyelniük kellene a szabályok betartására, míg a kerékpárosklub azt javasolta, hogy az autósok megengedett legnagyobb sebességét a kerékpárosokhoz igazítsák.

Fülöp Máté (szerkesztő) Nagyítás

Több tízezer bringás gurult Budapesten

A Bakáts téri gyülekező után némi csengetés kíséretében szombat délután négykor indult az I bike Budapest elnevezésű kerékpáros felvonulás. A résztvevők a város többszöri megkerülésével végül este fél hét körül értek a margitszigeti Nagyrétre, ahol a kerékpáros felvonulások hagyományai szerint biciklit is emeltek a résztvevők. A menet nagyon lassan haladt, mert a kerekeseket helyenként csak szakaszosan engedték át az útvonalon. Egyes becslések szerint több tízezren vette részt a felvonuláson.

hvg.hu Itthon

Több tízezren lehettek a bringás felvonuláson

Szombaton délután 4 után elindult a Bakáts térről az I bike Budapest elnevezésű biciklis felvonulás. Nagyon sokan voltak és nehezen lehetett haladni. A menet este 7-re ért a margitszigeti Nagyrétre.

hvg.hu Közlekedés

Kerékpárbajnokot gázoltak a 10-esen, senki nem állt meg segíteni

"Ja, látom, jól vagy" - ennyit mondott az olimpikon Benkó Barbarának az az autós, aki 50 km/h-val elütötte, azután elhajtott. A sportoló, akinek a vállizülete sérült, hiába sírt az út szélén, még egy rendőrautó is elhajtott mellette. A gázoló később önként jelentkezett a rendőrségen.

MTI Autó

Őrizetbe vették a kerékpárost halálra gázoló sofőrt

Az elsődleges vizsgálatok alapján ittas volt az a sofőr, aki halálos balesetet okozott szombaton reggel Magyarcsanádon, az ötvenéves makói férfit őrizetbe vették – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

hvg.hu Instant tudomány

Életmentő lehet a bicajosoknak kitalált spray

A Volvo és kreatív partnere, a Grey reklámügynökség egy svéd startup révén akár életeket is mentő fényvisszaverő spray-t dobnak piacra. Az Albedo100 nevű cég LifePaint nevű terméke a kerékpárosok ruházatára, vagy akár a bringára fújva láthatatlan festékréteget képez, a sötétben azonban úgy világít az autófényszórók fényében, mintha szellembiciklisek tekernének az úton. Ez pedig kétségtelenül sokkal feltűnőbb, mint egy pislákoló LED-izzó. A sprayből pénteken kétezer darab került angliai kerékpárboltokba.

MTI Autó

Megépül az ország legnagyobb kerékpáros centruma

Egy közel egymilliárd forintos fejlesztési program részeként Magyarország legnagyobb kerékpáros centruma épül meg október végéig Tiszafüreden – jelentette be a földművelésügyi miniszter a projekt csütörtöki alapkő-letételi ünnepségén, a beruházás helyszínén.

Szabó M. István Vállalkozás

Fel a Dagi Zetorra, pedáltaposók!

Egyetlen pedálrúgásnyira vagyunk attól, hogy amerikai és holland cruiserek, szíjhajtású city bike-ok és elektromotoros rásegítésű mountain bike-ok lepjék el a (kerékpár)útjainkat. És ennyi a távolság attól is, hogy egy magyar manufaktúra apró, de lényeges hozzáadott értékkel valóban lehetővé tegye: a szívünkbe lopja magát a Bubi. Honnan tudjuk ezt? Benéztünk a Bringaexpóra.

hvg.hu Vállalkozás

Bécset is meghódítja a klasszikus magyar ikon

Bécs egyik legbringásabb kerületében várja az érdeklődőket az ősszel megnyílt Csepel-kereskedés. A Mariahilfer Strasse közelében fixik, városi, hegyi és gyermekkerékpárok széles választékát kínálja a bolt, amelyeket eddig csak egy határ közeli kereskedésben lehetett beszerezni.

1
26 27 28 29 30
58
Volt élettársa és saját fia rabolt el egy nőt, hogy aláírasson vele egy meghatalmazást

Volt élettársa és saját fia rabolt el egy nőt, hogy aláírasson vele egy meghatalmazást

Megmagyarázta Lázár tárcája az “időutazást” a kínai hátterű magyar légitársaság hatósági engedélyénél

Megmagyarázta Lázár tárcája az “időutazást” a kínai hátterű magyar légitársaság hatósági engedélyénél

Elhagyta az országot a Sallai Nóra autóbalesetében érintett BMW tulajdonosa

Elhagyta az országot a Sallai Nóra autóbalesetében érintett BMW tulajdonosa

Több áram és gáz fogyott itthon tavaly, mint egy évvel előtte

Több áram és gáz fogyott itthon tavaly, mint egy évvel előtte

Beperelték Lázár János minisztériumát a hegyvidéki Turul-szobor miatt

Beperelték Lázár János minisztériumát a hegyvidéki Turul-szobor miatt

Elhagyta az országot a Sallai Nóra autóbalesetében érintett BMW tulajdonosa

Elhagyta az országot a Sallai Nóra autóbalesetében érintett BMW tulajdonosa

A társulat tiltakozása ellenére Zalán Jánost nevezték ki a Kolibri Színház élére

A társulat tiltakozása ellenére Zalán Jánost nevezték ki a Kolibri Színház élére

Sokan szeretnék tudni, hogyan jutott ideje Elon Musknak arra, hogy a legjobb Diablo-játékosok közé kerüljön

Sokan szeretnék tudni, hogyan jutott ideje Elon Musknak arra, hogy a legjobb Diablo-játékosok közé kerüljön

2024 lett az első év, amikor meghaladta az 1,5 Celsius-fokot a globális felmelegedés

2024 lett az első év, amikor meghaladta az 1,5 Celsius-fokot a globális felmelegedés

A címlapról ajánljuk