Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#lazár jános

MTI/hvg.hu Itthon

Tarlós meghazudtolta Lázárt

Nyilatkozat nyilatkozatot követ a 3-as metró felújítása és a budapesti közlekedési projektpénzek ügyében. A miniszter szerint a főváros semmilyen anyagot nem készített el a metrófelújítással kapcsolatban, a főpolgármester viszont azt írta, ezeroldalas anyagot küldtek erről Lázár hivatalába.

MTI Itthon

Lázár: Tarlós is lobbizzon Brüsszelben, mint Demszky

A Miniszterelnökség vezetője egy közmeghallgatáson azt mondta, a kormány márciusban garanciát vállalt a 3-as metró felújítására, de a főváros a mai napig nem készítette el az ehhez szükséges anyagokat. Lázár kiejelentette: tárcája nem akar beszállni az önkormányzati választások előtti csatározásba.

Bogár Zsolt - Kósa András Itthon

Belecsapott a lecsóba Lázár a fővárosi fejlesztések törlésével

Többféleképpen is értelmezhető az az üzenet, amit Lázár János dobott be a köztudatba, miszerint az idén kezdődő hétéves pénzügyi ciklusban a kormány nem kíván támogatni budapesti közlekedésfejlesztési projekteket uniós pénzből. Forrásaink szerint felfogható a bejelentés Tarlós István hatalmi politikájával szembeni fricskának épp úgy, mint a fővárosi fejlesztésekről folytatott alkufolyamat kezdetének. Mások leginkább az uniós pénzek gazdaságfejlesztési célzatú elosztása velejárójának tekintik. De vehetjük annak jeleként is, hogy az állam teljesen újra szeretné gondolni a budapesti ügyek szervezésének alapkérdéseit. Magával a 450 milliárdos beruházáscsomaggal kapcsolatban a megkérdezettek szerint kompromisszumos megoldás születhet.

MLF Itthon

Ezermilliárdnyi vagyon kerül Lázárhoz, aki hivatalosan is kémfőnök lett

Ezermilliárdnyi vagyont adna Lázár János kezébe egy új törvényjavaslat. A Miniszterelnökséget vezető miniszter – aki az elmúlt hetekben már rengeteg hatáskört vonhatott magához – most megkaphatja az állami bank és a posta tulajdonosi jogköreit is, illetve hivatalosan is ő lett a kémfőnök.

MTI Itthon

Remélik, hogy csak a nagy meleg hatott Lázárra így

A Jobbik ugyan egyetért azzal, hogy vidékre is kellenek források, de a katasztrofális állapotban lévő fővárosi tömegközlekedés felújítása szerintük nem tűr halasztást. Lázár János ötletével kapcsolatban azt mondták, remélik, csak a szokatlanul nagy meleg hatott így a kancelláriaminiszterre, és nem vesztette el józan ítélőképességét.

MLF Itthon

Nézői hazugságra építette a Fidesz a tévés hadjáratát

Nem szereti a reklámokat és a valóságshow-kat a magyar néző: ha kérdezik, azt válaszolja, hogy egész nap dokumentumfilmeket néz, soha nem kapcsolna Győzikére. A Fidesz a reklámadó kommunikációjában meg is lovagolta az emberek kereskedelmi tévék elleni érzéseit. Csakhogy az objektív mérések mást mutatnak: hiába gazdag a kínálat ismeretterjesztésből, a bulvár, a reality mindent visz, csak a nézők nem akarják bevallani, hogy igenis rá vannak kattanva ezekre a műsorokra, sőt, még a reklámokat is tűrik.

MTI Itthon

Nem sikerült megállapodni a norvég civil alapról Brüsszelben

Két témában tárgyalt a magyar küldöttség a norvég alapokról csütörtökön Brüsszelben: a kormányhoz tartozó 9 program kérdéséről sikerült megállapodni, ugyanakkor a norvég civil alapról nem közeledtek az álláspontok - nyilatkozta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációjáért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek.

hvg.hu Itthon

Már az Economist is lázározik

"A Lázár-ügy" címmel jelent meg cikk a magyar politikai helyzetről a brit The Economist nyomtatott verziójában. A cikk azt a kérdést teszi fel, hogy a szólásszabadság tényleg veszélyben van-e Magyarországon.

hvg.hu Itthon

"Lázár–Tarlós-háború" – Egy tollvonással leállíttatta a kormány a budapesti nagyprojekteket

A Miniszterelnökséget vezető miniszter előbb magához vonta a Budapestre tervezett uniós közlekedési projektek feletti kontrollt, majd le is húzta mindegyiket a listáról – értesült az Index. A főváros a következő 7 évben százmilliárdoktól eshet el, és ha a 3-as metró felújítása elmarad, katasztrófa is történhet. A Hódmezővásárhely–Szeged-villamosvonal azonban megépülhet. A Fideszben Tarlós–Lázár-háborút emlegetnek.

Gergely Zsófia - Kósa András Itthon

Régóta tolja a közös szekeret Lázár útitársa

Hosszú évek óta mint "Lázár embere" fut, de frissen kinevezett államtitkárként mostantól hivatalosan is a fideszes politikus jobbkeze a 43 éves Sonkodi Balázs egészségügyi vállalkozó. Politikai háttéremberként, az adódó lehetőségekre rárepülve került Sonkodi egyre magasabbra, párhuzamosan Lázár János csillagának emelkedésével. A vidéki orvosdinasztiába született orvos-menedzser halmozza a posztokat, de forrásaink ingadoztak azzal kapcsolatban, hogy kőkemény lobbistáról, alapos háttértudással rendelkező egészségügyi menedzserről, vagy tehetséges törtetőről van szó. Mit kell tudni Lázár új államtitkáráról, aki útitársa is volt nevezetes külföldi útjain?

hvg.hu Itthon

Lázár 8,6 millióért vált meg egy műtárgyától

Jelentősen csökkentek a Miniszterelnökséget vezető miniszter megtakarításai: kötvényei ugyan fialtak, de a készpénzéből jócskán költött. Lázár hiteltartozásai csökkentek, a neki juttatott családi kölcsön összege viszont nőtt - derült ki a vagyonnyilatkozatából.

MTI Itthon

"Orbán Magyarország legszebb munkahelyének tartja a sajátját"

Lázár János szerint Orbán nem akart a budai Várba költözni, hanem az Országgyűlés még az előző ciklusban határozott arról, hogy a végrehajtó hatalomnak el kell hagynia a törvényhozás épületét. A kabinet felkérte Fazekas Sándor földművelésügyi tárcavezetőt, és Hende Csaba honvédelmi minisztert, hogy vizsgálja meg minisztériuma költözését legkésőbb 2016. március 15-ig.

hvg.hu Itthon

Videó: "Mennyi kokain kell ahhoz, hogy ezek után tudjanak aludni?"

Lázár János ellen tüntettek a Kossuth téren hétfő este civil szervezetek és magánemberek. A szabad sajtó mellett, illetve az intézményesült korrupció ellen kiálló mintegy ezer tüntető később a Magyar Telekom székházához vonult. "A mi szomorúságunk is nyom annyit a latban, mint a miniszter úr szomorúsága" – mondta az egyik vezérszónok, aki később élőben, a színpadon mondta le telekomos előfizetését. A tömeg többféle rigmust is skandált, például "Orbán Viktor, tűnj el" a We Will Rock You ritmusára, valamint: "Nem kell Orbán, nem kell Lázár, szabad népnek nem kell császár". A tüntetés másik szónoka azt mondta: "Nincs olyan, hogy ülünk a bokorban, és egyszer csak majd vége lesz a viharnak. Titeket is el fog mosni!".

Gergely Zsófia Itthon

Lefoglaltuk Lázár állítólagos londoni szállását – harmadáron

Mi került Lázár János londoni kétéjszakás szállásdíjában 920 ezer forintba? Eddig sem volt világos, de még kevésbé értjük, miután megkerestük azt a négycsillagos hotelt, ahol a fideszes politikus másodmagával állítólag megszállt. Inkognitóban ajánlatot kértünk két „fontos üzletembernek”, de alig a harmadáért megkaptunk mindent – duplaágyas különszobát, ellátást fitnesszel és uszodával –, mint amennyit közpénzből az út idején kifizettek. Pedig direkt szóltunk, hogy nagyon kényeztessék a vendégeket. Cikkünk megjelenése után befutott a londoni ajánlat az "extrákról" is.

hvg.hu Itthon

"Ki az a Lázár János?"- ismét tüntetnek az Origo főszerkesztőjének kirúgása ellen

Mintegy ezren gyűltek össze hétfőn este 6 órára a Kossuth térhez az Origo főszerkesztőjének kirúgása miatt. A tüntetők a reklámadó ellen is tiltakoznak, valamint a civil szervezetek és a sajtószabadság mellett állnak ki. A beszédek után a résztvevők Budára vonultak a Magyar Telekom székházához, ahol a szónok a Magyar Telekomhoz hasonló, a kormánnyal együttműködő korrupt cégek bojkottjára szólított fel.

1
112 113 114 115 116
165
Till Tamás feltételezett gyilkosa állítja: kényszer hatására tett beismerő vallomást

Till Tamás feltételezett gyilkosa állítja: kényszer hatására tett beismerő vallomást

Kalapács és zászlók – Szombathy Bálint, a magyar neoavantgárd kulcsfigurája emlékére

Kalapács és zászlók – Szombathy Bálint, a magyar neoavantgárd kulcsfigurája emlékére

Egy IKEA-raktárban rejtett el aknákat, emiatt menesztették a lengyel tábornokot

Egy IKEA-raktárban rejtett el aknákat, emiatt menesztették a lengyel tábornokot

Kék villogó, páncél, V12: kipróbáltuk a 4,2 tonnás kancellári über Mercedes S-osztályt

Kék villogó, páncél, V12: kipróbáltuk a 4,2 tonnás kancellári über Mercedes S-osztályt

Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait

Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait

A Meta nemcsak a tényellenőröket dobja ki, hanem a sokszínűséget is

A Meta nemcsak a tényellenőröket dobja ki, hanem a sokszínűséget is

A kutyapártos aktivisták már közel 30 vasútállomás környékére festették fel, hogy milyen messze van Lázár János batidai kastélya

A kutyapártos aktivisták már közel 30 vasútállomás környékére festették fel, hogy milyen messze van Lázár János batidai kastélya

A kaliforniai tűz szegényebb áldozatai attól félnek, csak a gazdagokat fogják menteni

A kaliforniai tűz szegényebb áldozatai attól félnek, csak a gazdagokat fogják menteni

Miért lesznek mindenkinek álmatlan éjszakái az MI miatt?

Miért lesznek mindenkinek álmatlan éjszakái az MI miatt?

A címlapról ajánljuk