Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#mérgezés

hvg.hu Plázs

Ezek a leggyakoribb mérgezések Magyarországon

A statisztikai adatok alapján a leggyakrabban gyógyszerek okoznak mérgezést, 2012-ben az összes mérgezéses eset közel kétharmada ilyen volt. A második helyen az alkohol áll, ezt követik sorrendben az ipari és háztartási szerek, a kábítószerek, valamint a növényvédő szerek - közölte az ÁNTSZ.

MTI Itthon

Jobban vannak a megmérgezett kecskeméti gyerekek

Jól van az a négy gyermek, akit mérgezés gyanújával szállítottak kórházba vasárnap Kecskeméten – mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI érdeklődésére.

MTI Itthon

Német turisták is rosszul lettek a demjéni fürdőben

Tizenhárom embert, közöttük három gyereket szállítottak kórházba a mentők pénteken azt követően, hogy klórgáz került a levegőbe a Heves megyei Demjén termálfürdőjében – közölte az intézmény médiareferense.

MTI Itthon

Három budapesti házhoz riasztották éjjel a katasztrófavédelmet

Három társasházhoz riasztották kedd éjjel a katasztrófavédelmet szén-monoxid-mérgezés gyanúja miatt, az egyik lakóházból egy embert kórházba szállítottak – tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóügyeletese kedden az MTI-t.

MTI Shake

Tömeges mérgezés: turul is elpusztult a Kiskunságon

Három barna rétihéja, egy egerészölyv és egy fokozottan védett, műholdas nyomkövetővel felszerelt kerecsensólyom tetemét találták meg csütörtökön a Kiskunsági Nemzeti Park területén. A madarakat megmérgezték - közölte Fidlóczky József, a Kerecsensólyom LIFE-program vezetője pénteken az MTI-vel.

MTI Itthon

Megmérgeztek három rétisast a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban

Három rétisast mérgeztek meg a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén: egy elpusztult, kettőt a fővárosban, állatkórházban ápolnak - tájékoztatta a nemzeti park igazgatósága természetvédelmi őrszolgálatának vezetője csütörtökön az MTI-t.

MTI Itthon

Sokkolta a külföldieket a megölt magyar sasok száma

A Magyarországon elpusztított ragadozó madarak száma jelentősen felülmúlja az összes környező ország mutatóját, az utóbbi egy hétben is történt három hasonló eset - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

hvg.hu Gazdaság

Mérgezésveszély a kínai büfékben

Egy friss kutatási eredmény szerint bármilyen forró ételbe kioldódik a kemény műanyagtányérok melamintartalma. Kínában pár éve többen bizonyítottan e vegyi anyag okozta betegségbe haltak bele.

MTI Világ

Megmérgezték a sorsjegynyertest

Ciánnal mérgeztek meg egy chicagói sorsjegynyertest, akiről korábban azt gondolták, hogy természetes okok miatt halt meg - közölték kedden rendőrségi forrásokra hivatkozva amerikai médiaforrások.

MTI Itthon

Meghalt egy nő: ölt a szén-monoxid a XV. kerületben

Szén-monoxid-mérgezésben halt meg egy negyven év körüli nő szerda délután a főváros XV. kerületében. A család többi tagja kórházba került, az ő állapotuk azonban stabil - közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója az MTI-vel.

MTI Itthon

Ölt a szén-monoxid

Szén-monoxid-mérgezés okozta egy 68 éves férfi halálát a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rudolftelepen - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodája kedden az MTI-t.

MTI Plázs

ÁNTSZ: maradandó károsodást okozhat a fagyálló, ha megisszák

Az elmúlt két évben összesen 183 mérgezéses eset történt itthon amiatt, hogy valaki etilén-glikol tartalmú fagyállót, illetve téli szélvédőmosó folyadékot ivott. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat ismét arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a vegyi anyag súlyos egészségkárosodást okozhat.

MTI Világ

Kihantolták Arafatot

Több országból érkezett igazságügyi szakértők próbálják megállapítani, mérgezés áldozata lett-e vagy sem a néhai palesztin vezető.

1
15 16 17 18 19
22
Még nincs kész a kerítés a peresztegi dögtemető körül, katonák figyelik, nehogy vadállat jusson be

Még nincs kész a kerítés a peresztegi dögtemető körül, katonák figyelik, nehogy vadállat jusson be

Zelenszkij Putyin tűzszünetéről: 30 óra elég a címlapokra, de a békének csak 30 nap adhatna esélyt

Zelenszkij Putyin tűzszünetéről: 30 óra elég a címlapokra, de a békének csak 30 nap adhatna esélyt

Feltételezett gyilkosa most azt állítja, nem megölte, hanem véletlenül elütötte Till Tamást

Feltételezett gyilkosa most azt állítja, nem megölte, hanem véletlenül elütötte Till Tamást

Visszaküldtek Kínából a Boeingnek egy új repülőgépet a brutális vám miatt

Visszaküldtek Kínából a Boeingnek egy új repülőgépet a brutális vám miatt

Felfüggesztette az amerikai legfelsőbb bíróság a venezuelaiak kitoloncolását

Felfüggesztette az amerikai legfelsőbb bíróság a venezuelaiak kitoloncolását

Hazudik a mesterséges intelligencia, de nagyobb baj, hogy nem tudják fegyelmezni

Hazudik a mesterséges intelligencia, de nagyobb baj, hogy nem tudják fegyelmezni

Zelenszkij Putyin tűzszünetéről: 30 óra elég a címlapokra, de a békének csak 30 nap adhatna esélyt

Zelenszkij Putyin tűzszünetéről: 30 óra elég a címlapokra, de a békének csak 30 nap adhatna esélyt

Agyonlőttek két férfit egy németországi kisvárosban, az elkövető szökésben van

Agyonlőttek két férfit egy németországi kisvárosban, az elkövető szökésben van

Az amerikás magyar fotós, akit Taknyosnak becéztek, és a fia, Adrien Brody a kedvenc alanya

Az amerikás magyar fotós, akit Taknyosnak becéztek, és a fia, Adrien Brody a kedvenc alanya

A címlapról ajánljuk