Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#menekültek

MTI Világ

Rendkívüli EU-csúcs lesz jövő szerdán

Rendkívüli EU-csúcstalálkozót hív össze jövő szerdára az uniós országok állam-, illetve kormányfői testülete, az Európai Tanács elnöke. Donald Tusk a döntést Twitter-bejegyzésben közölte csütörtökön.

MTI Világ

"Európa bűnbakja: Orbán Viktornak pedig igaza van" – velünk foglalkozik a külföldi sajtó

A WSieci című lengyel hetilap szerint a magyarokat nem kell "ostorozni" azért, amit a migránsügyben tesznek, sőt köszönet jár nekik, a The Daily Telegraph brit napilap szerint Magyarország az Európai Unió külső határának védelmére tett lépéseivel csak arra reagál, hogy az EU kudarcot vallott a tömeges migráció kezelésében. A Die Presse osztrák napilap azt írja, Orbán Viktor a németországi eljárás által igazolva érezheti magát, a Frankfurter Allgemeine német lap pedig azt elemezgeti, hogy Magyarország képviselőinek mostanában nehéz dolguk van a német beszélgetős műsorokban.

MTI Itthon

6-700 menekült lehet most Horgosnál

Szerda éjfélig körülbelül 3500 migráns kelt útra a magyarkanizsai pihenőhelyről a szerb-horvát határon fekvő Sid és Bezdán felé, azóta további autóbuszok is elindultak. A migránsok a határról és Belgrád felől is Magyarkanizsára érkeztek előbb, és onnan folytatták útjukat szintén autóbuszokkal Horvátország felé.

hvg.hu Nagyítás

Új bejáratot keresnek a menekültek Európába

Egy nap alatt ötezer menekült érkezett Horvátországba, miután a magyar kormány lezárta a határt Szerbia felé. A menekültek gyalog, busszal vagy taxival indulnak Horvátország felé, ám vigyázniuk kell: a hatóságok a határmenti aknamezőkre figyelmeztetnek.

MTI Itthon

13 migránst utasítottak ki Magyarországról ma délutánig

Negyvenhárom újabb migráns bíróság elé állítását kezdeményezte a Szegedi Járási Ügyészség határzár tiltott átlépésnek bűntette miatt. A 29 afgán, 12 szír, egy-egy pakisztáni és iraki állampolgár elismerte a bűncselekmény elkövetését.

hvg.hu Itthon

Lázár: Gyűlöletbeszéd zajlik a magyar emberek ellen

A jogi, fizikai és élőerős határzár hatásosnak bizonyult, már pár nap után 100 alá csökkent az illegálisan határt átlépők száma. A kormány bürokráciacsökkentésre készül, és már szeptember-októberben kiírják az új uniós pályázatokat, mintegy 2000 millió forint értékben. Lázár János a kormányinfón.

MTI Itthon

Kósa Lajos hamar belezökkent a frakcióvezetői szerepbe

A Fidesz megválasztott frakcióvezetője szerint nincs megoldva a tömeges népvándorlás problémája, a kvótarendszer terve pedig arra sincs tekintettel, hogy sokkal nagyobb a bevándorlási szándék - sok millió ember jönne Európába -, mint a felvetett legmagasabb kvótaszám.

MTI Itthon

Elfogták a szír migránsok kirablóját

A zöldhatárt illegálisan átlépő szír állampolgárokat még július 29-én hajnalban vette fel az autójába egy férfi a társával Szeged külterületén. A gyanúsítottak abban állapodtak meg a négy határsértővel, hogy fejenként 750 euróért elviszik őket Budapestre. Útközben egy fegyverutánzattal a náluk lévő pénz átadására kényszerítették a migránsokat, majd kitették őket Szegeden.

MTI Világ

Megszavazta az EP a 120 ezer menekült elosztásáról szóló tervet

Megszavazta az Európai Parlament (EP) csütörtökön azt a javaslatot, amely arról szól, hogy a legnagyobb migrációs nyomásnak kitett országoktól - a korábbi 40 ezer főre vonatkozó vállalásokon felül - az elkövetkező két év során 120 ezer menekültet vállaljon át, tagállamonként meghatározott kvóta szerint a többi uniós tagállam.

1
171 172 173 174 175
252
Marabu Féknyúz: Pacsi az AfD-vel

Marabu Féknyúz: Pacsi az AfD-vel

Trump rendeletben hozza vissza a műanyag szívószálakat, mert a papírból készültek szerinte „felrobbannak”

Trump rendeletben hozza vissza a műanyag szívószálakat, mert a papírból készültek szerinte „felrobbannak”

Sokat elárul egy Apple-szabadalom arról, hogy milyen iPhone érkezhet

Sokat elárul egy Apple-szabadalom arról, hogy milyen iPhone érkezhet

A lakosság segítségét kérik a mentődolgozók, hogy a Budapestre rendelt mentősök kaphassanak meleg ételt

A lakosság segítségét kérik a mentődolgozók, hogy a Budapestre rendelt mentősök kaphassanak meleg ételt

Sosem látott szinten menő karórát dobnak piacra: pont olyan, mint az Apollo-program számítógépe

Sosem látott szinten menő karórát dobnak piacra: pont olyan, mint az Apollo-program számítógépe

A Ford vezére szerint Trump vámháborúja már most „sok költséget és káoszt” okozott az amerikai üzleti életben

A Ford vezére szerint Trump vámháborúja már most „sok költséget és káoszt” okozott az amerikai üzleti életben

A kormánymédia tripla öngóllal támadja a "Tisza programíróját" a 13. havi nyugdíj miatt

A kormánymédia tripla öngóllal támadja a "Tisza programíróját" a 13. havi nyugdíj miatt

Berepült egy orosz katonai repülőgép a lengyel légtérbe navigációs hiba miatt

Berepült egy orosz katonai repülőgép a lengyel légtérbe navigációs hiba miatt

Észak-Koreában láttak el több száz sebesült orosz katonát

Észak-Koreában láttak el több száz sebesült orosz katonát

A címlapról ajánljuk