Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#nepszabadság

MTI Itthon

Változások a Népszabadságnál

Változnak a Népszabadság Zrt. tulajdonosi arányai, miután az egyik kisebb befektető úgy döntött, nem vesz részt az alaptőke-emelésben - közölte képviselője.

MTI/hvg.hu Gazdaság

Komoly kockázatokat lát az ÁSZ elnöke a költségvetésben

Nem láttunk olyan hatástanulmányokat, amelyek alátámasztanák a költségvetéssel kapcsolatos várakozásokat – mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke a Népszabadságnak adott interjújában, amelyet a lap pénteki száma közöl. Beszélt arról is, jó döntésnek tartja a vezetői fizetések nyilvánosságra hozatalát.

MTI/hvg.hu Itthon

Népszabadság: az egyik gyilkos járt a kislétai temetésen

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egyik informátora állítja: a romák elleni támadásokkal gyanúsított férfiak egyikét látta a kislétai temetőben az áldozat temetésén - ismerteti a csütörtöki Népszabadság. Cs. István védője szerint viszont kizárt, hogy nem figyeltek volna fel a férfira, és azonnal nem próbálták meg kideríteni a személyazonosságát. Ezzel együtt cáfolta, hogy a férfi be lett volna szervezve.

MTI Gazdaság

Hagyó Miklós három évért vállalja a felelősséget

Politikai manipuláció zajlik Hagyó Miklós szerint a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön meghozott döntésének értelmezése körül, amelyet többen a befolyásának gyengülését jelentő fejleményként értékelnének - erről a szocialista főpolgármester-helyettes a szombati Népszabadságnak nyilatkozva beszélt.

MTI Gazdaság

Bármelyik kormány támogatná a Kings City tervét - Blum szerint

Nem ismerik, s ezért nem is kommentálhatják az ÁSZ jelentését, de "százegy százalékig biztosak" abban, hogy a King,s City beruházói is, s a vagyonkezelő is jogszerűen járt el - mondta el a Népszabadságnak nyilatkozva Joav Blum, a projekt kapcsán híressé vált izraeli-magyar üzletember.

MTI Itthon

Kóka a legnépszerűtlenebb, Retkes kicsivel megelőzi

A közéleti szereplők megítélése mélyponton van, a százfokú értékelő skálán ezúttal 29 pont az összesített népszerűségi mutató. Az átlagpolitikus választók általi minősítése elérhetetlen távolságra került a közepestől, alig az elégséges felett van - ismerteti a Népszabadság hétfői száma a Szonda Ipsos augusztusi közvélemény-kutatásának megállapításait.

MTI Itthon

Népszabadság: tavaly mintegy 200 ezer végrehajtást kezdeményeztek

Tavaly mintegy 200 ezer végrehajtást kezdeményeztek, nagyjából 40 ezer esetben hiteltartozás miatt. Ezek közül 236 történet végződött kilakoltatással, a többség vagy rendezte tartozását, vagy egyéb módon állapodott meg hitelezőjével - írta a szombati Népszabadság.

MTI Itthon

A Jobbik potenciális tartaléka a Fidesz-táborban rejlik

Augusztus elején a biztos pártválasztók körében 63 százalék a Fidesz, 18 százalék az MSZP és 12 százalék a Jobbik támogatottsága - közli a Szonda Ipsos legújabb kutatását a Népszabadság csütörtöki száma.

MTI Itthon

FBI-ügynökök jártak Budapesten

FBI-ügynök dolgoztak az elmúlt napokban Budapesten; a romákat már több mint egy éve rettegésben tartó orgyilkosok utáni nyomozást segítik - írja a szerdai Népszabadság.

MTI Itthon

NBH-s hibák az UD-ügyben

Nem csak az ügyészségen múlt az UD-ügy, mert a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) hibái is közrejátszanak abban, hogy a nyomozást annak kezdete után tíz hónappal, bűncselekmény hiányában végül megszüntették - írta nevük elhallgatását kérő rendőrségi forrásaira hivatkozva a pénteki Népszabadság.

MTI Gazdaság

Kollányi Gábor: a HospInvest akkor hibázott, amikor hitt a kormánynak

A HospInvestet nem az ellenfelei verték szét, hanem a saját hiszékenysége tett tönkre, mert elhitték és komolyan vették 2006-ban mindazt, amit a kormányprogramban az egészségügy átalakításáról írtak és mondtak - jelentette ki a csütörtöki Népszabadságnak adott interjújában a bukás okairól szólva a cég tulajdonosa.

MTI Itthon

Sólyom és Orbán a legnépszerűbb, Vona a középmezőnyben

A legnépszerűbb politikusok sorrendje júliusban nem változott: a Szonda Ipsos közvélemény-kutatása szerint továbbra is Sólyom László és Orbán Viktor a két legkedveltebb politikus, a harmadik pedig Szili Katalin - olvasható a Népszabadság hétfői számában.

1
23 24 25 26 27 28 29
A francia külügyminiszter megüzente Trumpnak: az EU nem hagyja, hogy megszállja Grönlandot

A francia külügyminiszter megüzente Trumpnak: az EU nem hagyja, hogy megszállja Grönlandot

„A Fidesz csak egy módon árthatna Magyar Péternek”

„A Fidesz csak egy módon árthatna Magyar Péternek”

Több hollywoodi filmpremiert is töröltek a Kaliforniában pusztító tűzvészek miatt

Több hollywoodi filmpremiert is töröltek a Kaliforniában pusztító tűzvészek miatt

Babáknak való, szülőknek szól: intelligens kiságyat mutatott be a Bosch

Babáknak való, szülőknek szól: intelligens kiságyat mutatott be a Bosch

Trumpra készülnek a Kurszknál másodszor is meglepetést okozó ukránok – de Moszkva is

Trumpra készülnek a Kurszknál másodszor is meglepetést okozó ukránok – de Moszkva is

Eldőlt már a készpénz és a bankkártya "csatája"?

Eldőlt már a készpénz és a bankkártya "csatája"?

Óriási erdőtűz pusztít Los Angeles egyik előkelő negyedében

Óriási erdőtűz pusztít Los Angeles egyik előkelő negyedében

Íme az első debreceni BMW jövőbe mutató műszerfala

Íme az első debreceni BMW jövőbe mutató műszerfala

Végtelen körözésbe kezdett egy sofőr nélküli taxi a csapdába került utasával – videó

Végtelen körözésbe kezdett egy sofőr nélküli taxi a csapdába került utasával – videó

A címlapról ajánljuk

Eltemették Keleti Ágnest - fotók

A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a Nemzet Sportolóját, aki január 2-án hunyt el, és a temetése napján töltötte volna be a 104. életévét.