Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#náci ideológia

Vándor Éva Kult

„Velem minden rendben. Munkatáborban dolgozom." Leveleken át a halálba

A levelek olykor a történelem legszemélyesebb, legintimebb mozaikjainak bizonyulnak. Tükrözik a feladó és a címzett viszonyát a korhoz, és a kor hatását rájuk és a kapcsolatukra. A náci ideológia térhódítását, majd pusztítását pont ezen a kommunikációs csatornán keresztül mutatja be két nemrég megjelent könyv. Míg az egyik fikciós, irodalmi vádirat a nácizmus ellen, a másik a valóságot kutató munka eredménye, és egyben szívszorító lenyomata az emberi kapcsolatoknak egy embertelen korból.

MTI Shake

A belgák majdnem fele nem utasítja el csípőből a nácizmust

Mind a flamandok, mind a vallonok majdnem 43 százaléka találja úgy, hogy a nácizmusban "vannak érdekes gondolatok", míg 44 százalékuk szerint kell "teljes egészében elutasítani" a totalitárius ideológiát - derült ki a Paris Match belga kiadásában csütörtökön megjelent cikkből.

Gustav Gressel: Moszkva akár már jövőre ráronthat valamelyik uniós tagállamra

Gustav Gressel: Moszkva akár már jövőre ráronthat valamelyik uniós tagállamra

Baleset miatt több kilométeres a dugó az M3-as és az M2-es budapesti bevezetőjén

Baleset miatt több kilométeres a dugó az M3-as és az M2-es budapesti bevezetőjén

Jön a ChatGPT a windowsos Jegyzettömbbe, de csak akkor, ha fizet

Jön a ChatGPT a windowsos Jegyzettömbbe, de csak akkor, ha fizet

Időkapszula: szinte új autóként vár gazdára ez a 34 éves Audi Coupé

Időkapszula: szinte új autóként vár gazdára ez a 34 éves Audi Coupé

Románia kiutasított két orosz diplomatát

Románia kiutasított két orosz diplomatát

Kapott hideget-meleget a PSG elleni játéka után Szoboszlai Dominik, de egy dologban egyetértett vele kapcsolatban a nemzetközi sajtó

Kapott hideget-meleget a PSG elleni játéka után Szoboszlai Dominik, de egy dologban egyetértett vele kapcsolatban a nemzetközi sajtó

A monarchia legsúlyosabb kémbotránya: Redl ezredes valódi története sokkal izgalmasabb, mint a filléres ponyvákba kívánkozó verziók

A monarchia legsúlyosabb kémbotránya: Redl ezredes valódi története sokkal izgalmasabb, mint a filléres ponyvákba kívánkozó verziók

Ezt mondta Ben Affleck a fiának, akinek egy kétmillió forintos cipőre fájt a foga

Ezt mondta Ben Affleck a fiának, akinek egy kétmillió forintos cipőre fájt a foga

Szoboszlairól szólhat a március, amely a magyar válogatottnak is sorsdöntő lesz

Szoboszlairól szólhat a március, amely a magyar válogatottnak is sorsdöntő lesz

A címlapról ajánljuk